Vidéki prókátor néven indította el közösségi oldalát a kegyelmi döntést leleplező ügyvéd, aki a lehető legnagyobb részletességgel adott számot az ügyről.
Hogyan és miért robbantottam ki a kegyelmi botrányt? – ezzel a kérdéssel indult útjára szerda délután a Vidéki prókátor nevű Facebook-oldal, amely mögött az az ügyvéd áll, aki elérte, hogy a nyilvánosság elé kerüljön F. Endre kegyelmi ügye.
A névtelenségbe burkolózó jogász első bejegyzésében arról ír rendkívüli részletességgel, miként is bukkant rá arra a kegyelmi ügyre, ami aztán Novák Katalin lemondásához vezetett.
A neve elhallgatását kérő ügyvéd a Telexnek korábban nyilatkozva elmondta, hogy még a közvetlen környezete sem sejti, hogy ő szellőztette meg a fél magyar sajtónak a botrányt kirobbantó kúriai határozatot.
Első posztjában viszont arról ír, hogy régóta gyötri a kérdés, hogy kiálljon-e a nyilvánosság elé.
Mint megfogalmazta: “Kezdettől fogva úgy gondoltam, hogy a személyem – mivel nem vagyok közszereplő és a mai magyar közéletben való részvételhez, szemben a 90-es, vagy a 2000-es évek közéletével, egyelőre nem is igazán érzek kedvet – egyáltalán nem lényeges. Abból indultam ki, hogy csak akkor és csak olyan módon érdemes megszólalnom, ha és amilyen módon annak valamilyen szempontból értelme és haszna van”.
A hírnév és az ismertség egyáltalán nem vonzza, de a tartalmas, nyugodt élet annál inkább. “Meg aztán azt, amit tettem – bár a társadalmi és politikai következményei kétségkívül nagyon jelentősek és messze ágazók -, nem is tartom olyan szellemi teljesítménynek amire különösebben büszkének kellene lennem” – hangsúlyozza a jogász.
Ezek után nem sokkal már arra tért ki posztjában, hogy miként bukkant rá az információra:
“Az a csütörtöki nap, 2024. február 1-je is csak ugyanúgy kezdődött, mint a többi átlagos munkanapom. A laptop bekapcsolása után aznap is azonnal elindítottam a jogtárat, hogy – sok-sok éves berögzült és kedvelt szokásomnak megfelelően – a munkanap első órájában, az első ügyfél megérkezése előtt, amolyan mindennapos szakmai továbbképzés gyanánt egy kávét kortyolgatva elolvassam a Kúria egy frissen közzétett döntvényét. (A bírósági ítéletek olvasása számomra nem csak munka, hanem egyben szórakozás is.)
A véletlen úgy hozta, hogy azon a reggelen a BH.2024.3 számon 2024. januárjában közzétett, büntetőügyben meghozott határozatra esett a választásom.
Posztjában pár sorra lejjebb már a határozatra fókuszál: “A Kúria ekként foglalta össze a határozat elvi tartalmát: „A II. r. terhelt intézményvezető-helyettesként hatalmi befolyását felhasználva a kiszolgáltatott kiskorúval szemben az I. r. terhelt által elkövetett szexuális bűncselekmény miatti felelősségre vonás elkerülését akarta segíteni, éspedig oly módon, hogy egyúttal leplezze a terhelő tartalmú vallomásvisszavonás I. r. terhelt által kényszerített voltát. E cselekmény bűnsegédként elkövetett kényszerítés hatósági eljárásban bűntette [Btk. 278. § (1)-(2) bek.]”
Aztán ezután már a lényegre tért ki: “Undorral és elborzadva olvastam a határozat első 23 pontját, melyekben a Kúria leírta az első- és a másodfokon eljárt bíróságok határozatait, valamint az azokban megállapított és a felülvizsgálati eljárásban már nem támadható tényállást.
Amikor azonban ahhoz az ominózus 24. ponthoz értem, a kávéscsésze kis híján kiesett a kezemből és majdnem leszédültem a székemről: a Kúria ebben a pontban rögzítette, mégpedig egy bírósági határozathoz méltó hideg, precíz tárgyilagossággal Novák Katalin kegyelmi döntésének tényét és pontos tartalmát.”
Többször is átolvastam a szöveget, mert nem hittem a szememnek. Elnöki kegyelem? Egy ilyen – még büntetőügyekhez szokott ügyvéd szemével nézve is – ocsmány, undorító ügyben, melyben szexuálisan abuzált, ráadásul érzelmileg, lelkileg és egzisztenciálisan teljesen kiszolgáltatott, gyermekotthonban nevelkedő kiskorúak a sértettek?
– borzadt el a jogász.
Novák hozzáállása teljesen megdöbbentette. “És pont egy olyan politikustól, aki egész politikusi karakterét a család- és gyermekvédelemre építette fel, ráadásul a „gyermekvédelmi”, „pedofilellenes” propagandakampány kellős közepén, amikor azzal harsogják tele közpénzből az országot, hogy a gyermekek védelme miatt támadja „hazánkat” „Brüsszel”?
Ordított, hogy itt valami nagyon „bűzlik”. Az internetes kereső segítségével, a megfelelő keresőszavakat („gyermekotthon”, „kényszerítés”) beírva két másodpercbe telt beazonosítani az ügyet, s miután elolvastam az annak idején ezen üggyel kapcsolatban megjelent cikkeket, melyekből megtudtam, hogy ez a büntetőügy milyen elképesztően ocsmány alapügyhöz kapcsolódik, a dühvel vegyes döbbenetem tovább fokozódott.”
Amikor idáig ért az ügyvéd, akkor már szinte azonnal megfogalmazódott benne, hogy erről az épp ésszel felfoghatatlan ügyről kötelessége tájékoztatni a magyar sajtót. Azt azonban akkor még nem sejtette, milyen következményekkel is jár majd a története. (Startlap)