Avagy a hogylét határozza meg a tudatot!
A napokban egy rövid hír jelent meg a magyar sajtóban arról, hogy Ausztráliában népszavazást fognak tartani, melynek során arról fog dönteni a lakosság, hogy legyen-e szószólójuk az őslakosoknak (aboriginals) a parlamentben.
A hír igaz! Csakhogy! Az ördög a részletekben lakozik!
A kormányzó Munkáspárt vette napirendre a kérdést, és ez emiatt máris erős ellenzéki (liberális) ellenszelet kapott.
A jobboldali pártok ellenzik magának a szószólói státusznak a megadását, sőt a népszavazást is, és ennek érdekében erős kampányt indítottak. (A közmédia ott pártatlan, de a magánkézen lévő nyolcvan százaléka a jobboldal szócsövét képező Murdoch-birodalom kezében van.)
A liberálisok két szinten támadják a kezdeményezést. Mivel a státusz bevezetéséhez alkotmánymódosításra van/lesz szükség, hónapok óta vitáznak a népszavazáson felteendő kérdés szövegén, belekötve minden pontba és vesszőbe. (A népszavazáson kívül, azzal együtt a parlament dönt a felteendő kérdés szövegéről is.) Másfelől magának az alkotmánymódosításnak a szövegében is a kákát keresik a csomón.
Klasszikus módon húzzák az időt, remélve, hogy a kormányzati ciklusból hátralévő két évet ezzel kibekkelik, és ha esetleg legközelebb győznek… Mellesleg gyűjtik a szimpátia-pontokat.
Más indokkal nem magyarázható e vehemencia, hiszen az elképzelés szerint a szószólónak a felszólaláson kívül semmiféle jogosultsága nem lenne!
Inkább arról lehet szó, hogy opponálni akarnak minden propagandaszempontból kiaknázható kormánypárti kezdeményezést, sok minden másba pedig a rendkívül sikeres és népszerű Albanesi miniszterelnöksége idején alig tudnak belekötni.
A dolog érdekessége egyébként, hogy – bár az Alsóházban és a Szenátusban a Munkáspártnak a Zöldek és a független képviselők/szenátorok támogatásával többsége van – a szószóló/a népszavazás ügyében a Zöldek is megosztottak.
Többen ellenzik közülük. Igaz, ellenkező megfontolásból: azért, mert érdemi jogosultságot nem jelent a státusz, tehát egy demonstratív pofon a szarnak. Akkor meg: minek?
Megjegyzem, évek óta elbukik az a másik kezdeményezés, hogy az Ausztrália Napot (melyen arra a napra emlékeznek, amikor Cook kapitány – a különféle városokban állított köztéri szobrok tanúsága szerint egyszerre vagy húsz különböző pontján a kontinensnek –partraszállt), helyezzék másik dátumra, mert az őslakosság számára e nap a megszállás napja volt!
Mindenesetre, a legutóbbi vereség óta az Orbán-mintájú Peter Dutton által vezetett liberális ellenoffenzíva pillanatnyi sikerét jelezve, a közvélemény-kutatások szerint erősen olvad azok (még mindig) jelentős többsége, akik igennel szavaznának/fognak szavazni.
Hát, igen! A demagógia (őslakosok által elkövetett, akár kisebb súlyú bűncselekmények kihangsúlyozott, folyamatos prezentálása a médiában és társai) mindenütt hatásos!
Ezt a vihart egy pohár vízben a liberálisok harci taktikája eredményezi, de természetesen egyéb körülmények is hatnak rá.
Például a kontinensnyi országnak ma három legnagyobb gondja:
- a munkaerőhiány, különösen a vidéki idénymunkák, és az idősgondozó intézmények körében, melynek leküzdésére másfélmillió külföldi munkavállalóra számítanak, ideiglenes, vagy akár végleges letelepedési engedélyt kínálva.
(Sajátos módon ignorálva az eddigi gyakorlatot, hogy letelepedési engedélyt csak olimpiai bajnokok, tudósok és azok kapnak, akiknek egymillió dollár van a bankszámlájukon, és a liberális kormányok még az ENSZ által hivatalosan háborús menekült-státuszt kapott bevándorolni szándékozókat is koncentrációs táborokban tartották, bérleti díjat fizetve értük, hat-nyolc évig Nauru és Manus szigetén, a demokrácia nagyobb dicsőségére.)
De, vajon hol fognak lakni eme külföldi munkavállalók?
- mert ugyanakkor elviselhetetlenné váló lakhatási válság alakult ki az országban. Nincs elég bérelhető lakás. És akinek van hol laknia, az sincs rózsás helyzetben.
A hitelkamatok szüntelen emelése miatt (pedig az infláció a normális szinten van: 3 százalék) a bérbeadók (rendszerint hitelből épített/vásárolt lakások tulajdonosai) folyamatosan, szinte hetente emelik a bérleti díjat.
Egy átlagos lakás bérleti díja és rezsije ma elviszi egy átlagos jövedelmű, kétkeresős család teljes munkajövedelmét. És akkor még nem ettek.
A kormány ezért több billió dolláros állami lakásépítési programot hirdetett, most ezen folyik a vita a parlamentben, emiatt a büdzsét még nem fogadták el.
-bár pillanatnyilag lecsökkent a számuk, a munkanélküliek ellátása is gondot okoz. A segély összege hideg vízre se elég, viszont a liberálisok nem járulnak hozzá ahhoz, hogy szociális célú kiadások miatt még jobban eladósodjon az államkincstár.
Itt a két párt közti ideológiai ellentétről van szó, mely választási kampánytémaként is élenjáró!
A liberálisok a neoliberális gazdaságpolitikát képviselik, szociális célra szinte semmit nem költenének, ellenben a gazdagokat további adókedvezményekben részesítenék, azzal a hamis érveléssel, hogy a többlet-megtakarítást munkahely-teremtésre és a dolgozók béremelésére fordítanák. Ilyesminek nyomait se látni soha, sehol!
A Munkáspárt ellenben állami feladatnak (is) látja a szociális gondoskodást, és tenni is kíván érte.
Nem véletlen, hogy a liberálisokra általában a konzervatív jómódúak szavaznak, a Munkáspártra pedig a köznép.
A környezetvédelem ügye, melyet a szenes lobbi markában lévő liberálisok lényegileg a szőnyeg alá söpörtek, a Munkáspárt és a Zöldek kormányzati ténykedése folytán meglódult.
A megjelölt célok tarthatóak – feltéve, ha a következő ciklusban nem lesz kormányváltás.
És itt sóhajt fel a cikk szerzője: Istenkém! Ha csak ennyi gondunk lenne!
