Ha egy politikus erősnek és sikeresnek mutatja magát a választói előtt, akkor jó eséllyel elnyeri a bizalmukat és ezáltal a hatalmat is.
Ez ugyan közhely, de a közhelyek azért vannak a politikában, hogy komolyan vegyék azokat az érintettek. Orbán Viktor és tanácsadói rendkívüli erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a kormányfőt erősnek és sikeresnek mutassák, így biztosítsák számára a hatalom megtartását és kiterjesztését. Ezúttal egyetlen példán mutatjuk be, miként építenek fel egy-egy ilyen kommunikációs folyamatot azok a stratégák, akiknek az a feladatuk, hogy Orbán személyét és autoriter rendszerét stabilizálják, illetve erősítsék. - írja a Szegedi Kattintós
Orbán Viktor mindig is harcolt valakik vagy valami ellen, ugyanis csak így lehet karakteresen bemutatni valaki erejét és harci sikereit. 2010-es hatalomra kerülése után először az államadósságnak üzent hadat, mert valószínűleg úgy ítélte meg, hogy a számok tükrében jól lehet majd demonstrálni ennek a harcnak az eredményeit. A valóság azonban szembe jött, Orbán és tanácsadói rájöttek arra, hogy az államadósság meglehetősen masszív ellenfél, és igazából nem is olyan nagy baj, ha magasan marad ez az érték, az emberek nagy része ugyanis nem igazán érti, mi is az a GDP arányos államadósság.
A rezsiharcot viszont sokkal közelebb lehetett hozni a választókhoz, hiszen minden számlán feltüntették, mennyivel több pénz maradt a háztartásoknál azáltal, hogy a kormány közvetlenül beavatkozott a tarifaképzésbe. A rezsicsökkentés megtartása újabb frontot nyitott ebben a kommunikációs hadjáratban, hiszen olyan ellenségektől kellett megvédeni ezt a vívmányt, mint a magyar ellenzék, a nemzetközi baloldal vagy maga a patás ördög, azaz Brüsszel. Kommunikációs szempontból telitalálat a rezsicsökkentés, ám feltámasztotta a Kádár-korszak paternalista szemléletét, valamint torzította a piacot.
De ezek az aggályok egyáltalán nem érdekelték a kormányt, ahogy az sem redőzte az illetékesek homlokát, hogy a 2022-es választások előtti osztogatás következtében jól érzékelhetően meglódult az infláció. Amikor a kormány rájött, hogy ebből baj lehet, tökéletes bűnbakot talált a háborúban, így a kormány által gerjesztett inflációt elsősorban az orosz agressziót elszenvedő ukránok nyakába varrta. Tudjuk, hogy az igazság keveseket érdekel, de azért megjegyezzük: a tavalyi 17,6 százalékos infláció elsősorban az egy évvel korábbi osztogatásnak, másrészt a koronavírus-járványnak és csak kis mértékben az orosz-ukrán háborúnak tudható be.
Így aztán nem maradt más a hívők számára, mint valós tényként kezelni Orbán tévedhetetlenségét, így teljesen rá bízzák az összes döntést, mondván, nála alkalmasabb ember erre a posztra nincs sem a kormánypárton belül, sem az ellenzék soraiban.
Kommunikációs szempontból persze mindegy, ki tehet valójában arról, hogy jelentősen csökkent a fizetések vásárlóereje Magyarországon, hiszen olyan hihetetlen nagy médiafelület birtokában, amilyennel a regnáló kormány rendelkezik, azt hitet el a polgárokkal, amit akar. És ennek tudatában az Orbán-kabinetre jellemző módon a hibából is előnyt kovácsolt, hiszen nem csupán azt hallgatta el, hogy a kormány tehet elsősorban az elszabadult inflációról, hanem közben hatalmas harcost faragott a miniszterelnökből. Már a tavaly év közepétől bedobták ugyanis a kormányzati médiumokban Orbán Viktor jóslatát, miszerint a 20 százalék feletti inflációt év végére 10 százalék alá tudják legyömöszölni.
A kormányközeli média ezt a gigantikus küzdelmet és egyben éleslátást egyenesen Orbán Viktor személyéhez csatornázta be, így teljesen lényegtelen, hogy a pénzromlás megállítására irányuló különböző kormányzati intézkedések milyen minisztériumokhoz és tárcavezetőkhöz kötődtek, a csatát Orbán nyerte meg. Mivel a Központi Statisztikai Hivatal némi kis kozmetikázásának következtében már novemberben sikerült kiizzadni a 9,9 százalékos inflációs mutatót, a kormányfő igazi váteszi szerepben tündökölhetett. Ez azt sugallja a közvélemény felé, hogy amíg Orbán Viktor áll az ország élén, nem lehet baj, mert ő minden bajra tudja a gyógymódot.
A probléma ezzel az, hogy a történelem már többször bebizonyította: könnyebb elhitetni valakiről, hogy népe megmentője, mint valós szerepét az adott időszakban megítélni. Orbánt ugyanis jól menedzselik a kommunikációs tanácsadói, és lényegében elérték azt, hogy a kormányfő már a pártja nélkül is korlátlanul uralja a közéletet és az emberek gondolkodását, ám ennek épp az a veszélye, hogy a Fideszen belül sem maradt semmiféle kontroll ami a miniszterelnök tevékenységét legalább kis mértékben befolyásolni tudná. Így aztán nem maradt más a hívők számára, mint valós tényként kezelni Orbán tévedhetetlenségét, így teljesen rá bízzák az összes döntést, mondván, nála alkalmasabb ember erre a posztra nincs sem a kormánypárton belül, sem az ellenzék soraiban.
Orbán valóban abban a szerepben tetszeleg, hogy minden csatáját megnyeri, minden jövendölése beigazolódik, és minden arannyá válik a kezében. Egyetlen dolog marad ki mindig ezekből az értékelésekből: Az emberek sokszor tévednek, még akkor is, ha politikusok, és ha történetesen sikereket érnek el munkájuk során. Orbán hibáit azért nem veszik észre sokan, mert a kudarcokat sikerül másokhoz kötni, illetve azok jelentőségét a minimálisra csökkentik a kormányzati médiabirodalom közreműködésével. Pedig a tévedések és következményei ott vannak a szemünk előtt, így például az államadósság elleni csatát csúnyán elvesztette a kormányfő. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Addig henceghetsz a csatában mutatott bátorságoddal, amíg össze nem futsz azzal, aki elől elmenekültél a harctéren.”(Szegedi Kattintós)
