Hova vezet az Orbán elleni uniós aláírásgyűjtés?
Magyarországgal szemben folyamatban van a hetes cikk szerinti eljárás, egy finn képviselő mégis annak megindításáért gyűjtött aláírásokat az Európai Parlamentben. Valójában két eljárás van, de a mostani akció sem indítja el önmagában a másodikat.
Az Európai Unió néha időutazásszerű pillanatokat produkál azok számára, akik nem követik folyamatosan az eljárásrendi szabályokat. Valami ilyesmi történt január 9-én is, amikor egy finn néppárti képviselő, Petri Sarvamaa bejelentette, aláírásokat gyűjtene azért, hogy Magyarországgal szemben megindítsák a hetes cikk szerinti eljárást. Az aláírások elég gyorsan össze is gyűltek, összesen 120-an írták alá a kezdeményezést a parlamentben.
Adódik a kérdés: hogyan lehetne megindítani Magyarországgal szemben a hetes cikk szerinti eljárást, ha az már meg van indítva?
A hetes cikk szerinti eljárás nagyon, talán túlságosan is erős fegyver az uniós eszköztárban. Arra találták ki, hogy egy országtól el lehessen venni a szavazati jogát az Európai Tanácsban, az EU legfontosabb döntéshozó szervében, ha a többi tagállam szerint nem tartja be az unió alapelveit. Eddig két tagország, Magyarország, illetve Lengyelország ellen indult meg ez az eljárás. A lengyelekkel szemben az Európai Bizottság indította meg, Magyarország ellen viszont már a mostani is az Európai Parlamenttől származik.
A hetes cikk szerinti eljárás nagyon erős fegyver, de politikai szempontból inkább az általa jelentett fenyegetés lehet hatásos.
Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, a hetes cikk alapján valójában két különböző eljárást lehet indítani.
Magyarországgal szemben jelenleg a hetes cikk első pontja van folyamatban. Ez a pont nem ír a szavazati jog elvételéről vagy más szankcióról. Csupán arról szól, hogy egy tagországban „fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti a 2. cikkben említett értékeket”. A második cikk pedig, melyben az EU felsorolja alapértékeit, így hangzik:
Az unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.
Az Európai Bíróság korábban hozott egy döntést, amelyben kimondta, hogy nem csupán az első, hanem a második mondat is alapértékeket sorol fel. Így tehát ha a tagországok négyötöde a parlament vagy a bizottság unszolására úgy dönt, hogy Magyarországon ezen értékek sérelmének fennáll a veszélye, megszavazza a hetes cikk első pontját (ehhez nincs szükség egyhangú szavazásra). Ezután viszont nem történik semmi, legfeljebb a tagállam nyilvános meghurcolása, vagyis a politikai fenyegetés.
Jogi vita tárgya, hogy a hetes cikk első pontjából következik-e a második pont, de a gyakorlatban külön eljárás. Amit tehát újra el kell indítani, ezt vagy az Európai Bizottság, vagy a tagállamok harmada teheti meg, és itt már arról döntenek, hogy a tagállam súlyosan és tartósan megsérti a 2. cikkben említett értékeket. Itt viszont már egyhangú szavazás szükséges, vagyis az érintett tagországon kívül mindenki másnak meg kell szavaznia, hogy tartósan és súlyosan megsértik az alapértékeket az adott államban.
Magyarország és Lengyelország korábban védszövetséget kötött, melynek lényege, hogy bármelyikükkel szemben szavaznának is, a másik vétózna, ezzel pedig a gyakorlatban kihúzták a hetes cikk méregfogát, hiszen a politikai fenyegetést nem követhette gyakorlati retorzió. A lengyel kormányváltással ez a helyzet megváltozott, Donald Tusk kormánya értelemszerűen nem tenné meg ugyanezt. Egyelőre az sem látszik, melyik tagország lenne az, amelyik kiállna Magyarországért, hiszen ez a jobboldali kormány számára a kölcsönösség miatt érdek is volt, nem csak szimpátia kérdése. Más tagállamot viszont nem fenyeget a hetes cikk réme.
A valódi retorzió a hármas pontnál következne, amikor arról kellene dönteni, hogy milyen jogait függesszék fel Magyarországnak. A szöveg elég általánosan fogalmaz, és nem csak a szavazati jogot lehet elvenni, a büntetés többféle lehet. Ehhez viszont elég a tagállamok minősített többségének szavazata, ahogy ahhoz is, hogy később újabb intézkedéseket vezessenek be, vagy korábbiakat visszavonjanak.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy van politikai mozgástere a tagállamoknak a büntetésre a hetes cikken belül is: ha egyhangúan megállapították az alapértékek sérelmét, lehetőségek széles spektruma áll előttük. Elvehetnek bizonyos jogokat egy adott országtól, majd később fokozhatják a nyomást, de enyhíthetnek is rajta, attól függően, hogy látnak-e változást.
Magyarország jelenleg a hetes cikk első pontjának abban a fázisában van, amikor a tagállamokkal szembeni meghallgatások zajlanak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy időnként az Orbán-kormány egyik miniszterének Brüsszelben kell magyarázkodnia a magyar jogállamiság (hiánya) miatt. A kormány korábban többször alkudozott azért, hogy legyen végszavazás, és zárják le végre a folyamatot. Már csak azért is, mert bármilyen döntés születik is, a hetes cikk második pontjának megindítása nélkül a kormány felhasználhatja azt politikailag: ha felmentik, akkor elmondhatja, hogy az Európai Tanács is rábólintott a magyar jogállam megfelelőségére, ha pedig elítélik, elmondhatják, hogy Magyarországgal szemben már nincs folyamatban hetes cikk szerinti eljárás.
Orbán Viktor korábban arról beszélt, hogy nem tart a hetes cikk szerinti eljárástól, mert az Európai Bizottság kimondta, hogy Magyarország igazságszolgáltatási rendszere rendben van, ezért is adták oda nekünk az uniós pénzek egy részét. Csakhogy egyrészt nem ezt mondták ki, hanem azt, hogy történtek előrelépések a korábbiakhoz képest, a magyar jogrendszert pedig annyiban minősítették csak, hogy már nem áll szemben az uniós joggal. Ráadásul csak a nem befagyasztott pénzekhez férhettünk hozzá.
Másrészt az alapértékekről szóló rövid szövegből is látszik, hogy nem csak az igazságszolgáltatás állapota miatt lehet a hetes cikk szerinti eljárás második pontját megindítani, így ha a bizottság kedvezően értékeli az igazságügyi rendszerünk változásait, az sem zár ki egy új eljárást.
A mostani aláírásgyűjtés problémája az, hogy a hetes cikk második pontját nem a parlament indítja meg. Hiába gyűjtik össze az aláírásokat, az erről szóló szöveg így szól:
A tagállamok egyharmada vagy az Európai Bizottság javaslata alapján és az Európai Parlament egyetértésének elnyerését követően az Európai Tanács, miután a kérdéses tagállamot felkérte észrevételei benyújtására, egyhangúlag megállapíthatja, hogy a tagállam súlyosan és tartósan megsérti a 2. cikkben említett értékeket.
A helyzet tehát egyértelműnek tűnik, a parlament szavazata kell ugyan az eljáráshoz, de azt csak a bizottság döntése vagy a tagállamok harmadának javaslata alapján lehet megindítani. Ezt a folyamatot szeretné a mostani aláírásgyűjtés felgyorsítani.
Politikai szempontból viszont érdekes az aláírásgyűjtés. Petri Sarvamaa képviselő a legnagyobb finn kormánypárt, a konzervatív Nemzeti Koalíció Pártja és így az Európai Néppárt frakciójának tagja – aki az egyik leghangosabb támogatója volt a Fidesz kizárásának –, de a Néppárt mellett a szociáldemokrata, a liberális és a zöld frakciókból is érkeztek az aláírások. Sőt, bár magyar ellenzéki nincs az aláírók között, a Népszava szerint van viszont egy finn szélsőjobboldali és egy populista olasz képviselő is. (24.hu)