Mármint a pedagógusok helyzetével kapcsolatos „harcban”.
A kormány a mellét veri, hogy Brüsszelt legyőzve sikerült kiharcolnia a pedagógus-béremelést.
A szakszervezetek a mellüket verik, hogy sikerült a kormányt rászorítaniuk a pedagógus-béremelésre.
A Tanítanék Mozgalom óvatosságra int, mondván, „a 32 százalékos béremelés csak az inflációs veszteséget fedezi”.
Mindenki süketel! A béremelés eufóriájában csak a lényeg marad el/ki a hangzatos, zengzetes öndicsőítő nyilatkozatok sorában.
Egyes „szakértők” (például Csurgó Dénes a Hírklikkben: „Nagyot, de nem elég nagyot lépett a kormány a pedagógus-béremelésekkel”) szintén szédelegnek és félrevezetik a közvéleményt.
1./ A státusztörvénnyel súlyosan csorbultak a pedagógusok munkavállalói jogai, nőtt a kiszolgáltatottságuk – erről ma senki nem beszél.
2./ A kormánynak sikerült eltávolítania a legagilisabb, legönállóbb gondolkodású, szuverén pedagógusok tucatjait (százait?), részben kirúgva őket, részben önkéntes pályaelhagyással, a tarthatatlanná váló körülmények miatt, de egyébként is a mélyponton van a főfoglalkozású pedagógusok száma, hiányuk a különféle trükközések, a be nem töltött állások meghirdetésének tilalma és más hasonló ügyködések ellenére az utóbbi harminc évben a legnagyobb (34.700 fő.).
3./ Ami magát a béremelést illeti:
a./ még senki nem látta;
b./ a belügyminiszteri rendelet kész tényként rögzíti, másnap Gulyás feltételes módban, mondván, levelet várnak Brüsszelből (ugyan mi közük hozzá?), és ha nem kapják meg, marad a tíz százalék;
c./ a 32,2 százalékos béremelés „átlagos”, aki látta a pedagógusokkal szeptemberben aláíratott szerződéstervezetet (a szakszervezetek úgy látszik, nem látták), annak feltűnhetett: mindössze annyi történik, hogy az alapilletményt és az un. ágazati szakmai pótlékot összeadják, és a kettő együttes összege az új alapilletmény (a nagy hangon meghirdetett, egymillió kapuját döngető bérskála alján), mert;
d./ az „átlagos” emelést a pályakezdők tényleges béremelése viszi el, és azoké, akik eddig a garantált bérminimumot se kapták meg (vajon miért nem?);
e./ 2025 szeptemberéig a rendelet szerint nincs „további” béremelés (ez újabb két év, hölgyeim és uraim!), ellenben a feltételeiben nem tisztázott minősítési rendszer alapján adott esetben a fizetés csökkenthető a bérminimum szintjére.
Ez utóbbi rendelkezés általános megrökönyödést keltett az igen felkészült szakszervezetekben, holott csak a rendeletet kellett volna elolvasniuk!
Emiatt rögtön vadul (vagy nem olyan vadul) sztrájkbizottságot szerveznek, amely legalább olyan hatékony lesz, mint a korábbi volt.
Ezenközben a Klubrádióban Bolgár and Co, egyszóval csupa hozzáértő, tájékozott ember hosszan elemzi a helyzetet, miközben azon lamentál, hogy vajon mennyi a közoktatásban a cafetéria?
Megsúgom: nulla! A rendszerváltáskor megszűnt a ruhapénz is, és azóta semmiféle cafetériát sem kapnak a pedagógusok.
A néhai Erzsébet-utalványt, a mai Szép-kártyát csak pénztánál a sorban előttük álló kezében látták.
Amíg önkormányzati fenntartásúak voltak az iskolák, év végén némi jutalmat kaptak (az óvodai dolgozók ma is, harmincezertől egyhavi illetményig terjedő összegben) a tanárok (is), ma egy nagy túrót!
Egyszóval, csupa győztes üli körbe az asztalt!
A kormány győzött, a szakszervezetek, melyek mindent megtettek, hogy hatástalanítsák a pedagógusok megmozdulásait, a polgári engedetlenségtől való elhatárolódásukkal, a 22 tavaszi sztrájknak mondvacsinált ócska ürüggyel őszre elhalasztásáig („majd a következő kormánnyal tárgyalnak”, pedig akkor egy pillanatra, a választások előtt Orbán berezelt és ígért fűt-fát) szintén győztek.
A történetnek csak három vesztese van!
A pedagógus-társadalom, mely alól megint kirántották a szőnyeget, viszont máris kivívta az eddig is részben ellenséges, részben közönyös társadalom haragját („a vasutasok a 25 százalékért harcolnak, a pedagógusok a 32,2 százalékkal is elégedetlenek” -fogalmaz egy hozzászóló), elvesztették a legjobb kollégáikat, tovább küszködhetnek a trágyadombra való alaptantervvel (melyből most már a művészettörténet is kimaradt – még fakultatív tárgyként se vehető föl a középiskolákban), ingyen helyettesíthetik a távollévő/hiányzó kartársakat, sőt kirendelhetők három óra járásra! Hogy a „minősítéssel” kapcsolatos – jogos – rossz szájízt ne is említsem.
A másik vesztes a diák-társadalom, a jelenlegi és jövendő tanuló ifjúság! Ugyanezen okokból.
A harmadik vesztes az egész közönyös, gyáva, tehetetlen magyar társadalom, mely (a pedagógusok kilencven százalékát is beleértve) kussolt e két év alatt, akár az Akadémia, az SZFE, az egyetemek, a vasutasok, a VOLÁN-dolgozók, a Continental, az egészségügyiek a katások, és minden más érdek-, vagy foglalkoztatási szféra tagjainak támogatása helyett.
Itt most az ország, a gyermekeik jövőjéről van szó!
De hát, ez se érdekli őket.
Akár a János-kórház öt, az orosházi kórház két további osztályának bezárása, mely leképezi az egész közgyógyellátás helyzetét, a CSOK szűkítése, a babaváró hitel miatti becsődölések, a Budapest-bérlet megszüntetése kizárólag Karácsony pozícióinak gyengítése érdekében, mely bagatell kétmillió embert érint, a lerohasztott MÁV (valódi!) háborús szükséghelyzetben vonaglása, és minden más.
Hát, mindenki megérdemli!
Egy, az Erasmussal két éve Portugáliában járt pedagógus ismerősöm meséli, hogy helyi kollégája megkérdezte, mennyi a fizetés nálunk. Megmondta. És annyiért bemennek az iskolába?
Pedig Portugália se gazdag ország! Az itteni bérekhez képest háromszoros a fizetésük. (Mellesleg most már Erasmus sincs!)
Ennyit a világra szóló győzelmekről!