A kormányfő egy éve ilyenkor idén decemberre várta, hogy az akkor több mint negyedszázada nem látott magasságú, 25 százalék feletti éves infláció egy számjegyű lesz, holott ez már két hónappal korábban megvalósult.
A többi mutató azonban kivétel nélkül rosszabb lett. A leglátványosabb a GDP 1,5 százalékos növekedése helyetti csökkenése, de a költségvetési hiány megugrása is kudarc. Csupán az pozitívum, hogy a forint hosszú évek után először 2023-ban karácsonyig nemhogy leértékelődött volna a főbb devizákkal szemben, hanem az euró és a dollár még több százalékkal alacsonyabb árfolyamon forog most, mint január első üzleti napján. Ám ez cseppet sem a kormány érdeme.
A szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt történtek már előrevetítették, mi vár ránk 2023-ban. Miközben az egész ország a másnapi szentestére való előkészületek lázában égett, a kormány különös karácsonyi meglepetéssel szolgált. 2022. december 23-án este 11 óra környékén megjelent a Magyar Közlönyben az extraprofitadókról szóló rendelet módosítása, amely a gyógyszergyártókra egy árbevétel-arányos különadót rótt ki.
Hamar kiderült, miért kellett az ötödik Orbán-kormány megalakulása utáni napokban a hazai gazdasági szereplők jelentős részét – bankokat, biztosítókat, nagy kereskedelmi láncokat, energiaipari és kereskedőcégeket, telekommunikációs vállalatokat és légitársaságokat – érintő sarcolásból akkor kihagyott gyógyszergyártókat is extraprofitadóval sújtani. Méghozzá azért, hogy a 2023-as központi költségvetés GDP-arányos hiánya ne legyen magasabb az előirányzott 3,5 százaléknál.
Ez a toldozgatás-foldozgatás aztán az idei évet végigkísérte. A 3,5-ből hamar 3,9 százalék lett, október elején pedig 5,2. Az eredetihez képest szokatlanul nagy elszaladást a kormány a jelentősen megemelkedett kiadásokkal magyarázta, de azt valójában két tétel okozta, a rezsivédelemre és a honvédelemre fordított összegek növekedése.
Persze, Orbán Viktorék nem tudtak kibújni a bőrükből, Brüsszelt tették felelőssé azért, hogy a magyar honvédelmi kiadások a GDP 2 százalékáig srófolódtak, mondván, Magyarország évek óta kéri az Európai Bizottságtól (EB) az uniós határok védelmére fordított határvédelmi költségek megtérítését, amelyek összege eléri a 650 milliárd forintot. S természetesen az a kormányzati mantra sem maradt el az októberi bejelentésből, hogy „tovább bővítené a magyar költségvetés mozgásterét, ha az Európai Bizottság elutalná a Magyarországnak jogosan járó uniós támogatásokat”.
Merthogy hiába nevezte a kormány féltucat 2022-es rendkívüli teljesítményei egyikének Orbán az egy évvel ezelőtti karácsony előtti szokásos nemzetközi sajtótájékoztatóján a megállapodást az uniós pénzekről – a miniszterelnök megfogalmazása szerint sikeresen legyőzve a brüsszeli „hungarofóbiát” – ma már tudjuk, hogy egészen az idei év végéig kellett várnunk arra, hogy felszabadítson forrásokat Brüsszel, s akkor sem az egész kontingenst, hanem annak csak egy, 10,2 milliárd eurós, vagyis jelenlegi árfolyamon mintegy 3800 milliárd forintos részét.
A költségvetés hiánya sem ugrott volna meg ennyire, ha valóra vált volna Orbán azon – ugyancsak a már említett tavaly karácsony előtti nemzetközi sajtótájékoztatón nevesített – célja, hogy Magyarország kimaradjon az európai recesszióból. Egészen májusig hitegetett a már akkor is a kormány első számú gazdaságpolitikusának számító – noha e titulust hivatalosan csak decemberben, a Gazdasági Kabinet élére való kinevezésével és a gazdaságfejlesztésiből 2024. január 1-jétől nemzetgazdasági miniszterré történő avanzsálásával elnyert – Nagy Márton, hogy a GDP 2023-ban 1,5 százalékkal lesz majd magasabb a 2022-esnél. Méghozzá úgy, hogy „az első negyedévi csökkenés után jöhet április-júniusra egy nullás negyedév, majd júliustól két jóval erősebb”.
Ehelyett a második negyedév is mínuszos lett, méghozzá akkora mértékű, 2,4 százalékos, hogy az már bizonyossá tette, nem jöhet ki a Nagy által megálmodott 1,5 százalékos gazdasági növekedés. Sőt, semmilyen mértékű növekedés sem, noha ezt Orbán kedvenc közgazdásza csak egy november eleji konferencián volt hajlandó elismerni. Olyannyira, hogy – horribile dictu – már a recessziót sem zárta ki. Mármint az éves szintűt, miután annak technikai formája, vagyis amikor két egymást követő negyedév is visszaesést hoz, megvalósult, sőt, a túlteljesítésben is, ha tényekben nem is, de szavakban hajlamos kormány e téren is domborított: nem is két, hanem három negyedévig tartott a technikai recesszió.
Hosszabb ideig, mint bármely más európai uniós országban – vagyis pont a fordítottja történt annak, mint amit (kimaradni az európai recesszióból) Orbán erre az évre vizionált.
De nemcsak a GDP-k összevetésében lettünk sereghajtók. S itt most nem a beruházások, az ipar – azon belül különösen az építőipar – és a kiskereskedelem többször is két számjegyűre rúgó negatív mutatóira utalunk, hiszen éppen ezek a tényezők idézték elő a GDP zuhanását. Üdítő kivételt csupán a mezőgazdaság teljesítménye jelentette, ha az nem lett volna, akkor még nagyobb lehetett volna a mínusz.
A másik minket, polgárokat nagyon is érzékenyen – a 46 százalékot is elért élelmiszerinfláció alapján joggal mondhatni, húsbavágóan – érintő negatív európai uniós rekorder mutató az infláció volt. Amelynek éves szintje ugyan a januári, több mint negyedszázada nem látott magas, 25,7 százalékos szintről novemberre 7,9 százalékra csökkent – s decemberben akár a 6 százalék közé ereszkedhet –, ez még nem változtat azon a tényen, hogy még mindig a legmagasabb a 27 tagállamot számláló EU-ban.
Mindössze Orbán lehet elégedett, miután egy éve még azt mondta, szeretnék a következő év decemberére egy számjegyűre csökkenteni az inflációt, s ez már két hónappal korábban, októberben megvalósult (azaz csak összejött egy valós tartalmú túlteljesítés).
Ami az átlagkeresetek inflációhoz viszonyított alakulását is a pozitív tartományba lökte. A reálkereset először szeptemberben nőtt, 1,7 százalékkal, míg októberben több mint dupla ennyivel, 3,7 százalékkal.
További jó hír, hogy a forint hosszú évek után az idén először nem értékelődött le a főbb devizákkal szemben. Egy euróért a karácsony előtti utolsó üzleti napon közel 5 százalékkal kevesebbet kellett leszurkolni, mint 2023. január 2-án, míg a dollárral szemben még ennél is jobban, csaknem 8 százalékkal erősödött a forint. Csupán a svájci frankkal szemben volt stagnálásközeli helyzetben, kevesebb mint egy százalékkal magasabb árfolyamon, de legalább a 2008-as válság után sokak horrorpénzévé vált fizetőeszközével ellenében sem veszített az értékéből.
Bár ezt a kormány hajlamos lehet úgy interpretálni, hogy a piac elismerte a teljesítményét, ennek valójában a meglepően kedvező nemzetközi hangulat a fő oka, amit még az Izrael és a Hamász között októberben kitört véres konfliktus sem rontott el. Reméljük, ez 2024-ben is így marad – alapvetően annak köszönhetően, hogy a harcok befejeződnek, nemcsak ott, hanem az orosz-ukrán fronton is.
A forintot persze még erősítette az uniós források folyósításához fűződő remény. Valamint a nemzetközi szinten magas, az Európai Unióban a legmagasabb jegybanki alapkamat, Még ha az ahhoz igazodó kereskedelmi banki kamatok a keresetekhez hasonlóan szintén csak az utóbbi egy-két hónapban haladták meg az éves inflációs rátát.
(mfor.hu)
