Donald Trump már régóta mutat autoriter vonásokat, de politikai működése mostanra kifinomultabbá vált, és az őt megfékező pufferek gyengébbek.
1989 tavaszán a Kínai Kommunista Párt tankokkal fojtotta vérbe a pekingi Tienanmen téren a demokráciapárti tüntetést. A Nyugat nagy része, a hagyományos pártvonalakon átívelő módon, megdöbbenéssel fogadta az erőszakos fellépést, amelyben legalább több száz diákaktivista halt meg. Egy prominens amerikai azonban le volt nyűgözve.
Amikor a diákok kiözönlöttek a Tienanmen térre, a kínai kormány majdnem elszúrta. Végül kegyetlenül cselekedtek, borzalmasak voltak, de erővel véget tudtak vetni a dolognak. Ez mutatja az erő hatalmát. A mi országunkat most világszerte gyengének tartják
– mondta Donald J. Trump a Playboy magazinnak adott interjújában egy évvel a mészárlás után.
Ez egy odavetett mondat volt egy hosszú interjúban, amely egy 43 éves, híres üzletemberről készített portrét, akinek akkoriban nem volt köze a politikához. Azonban annak fényében, hogy azóta Donald Trump mivé vált, a demokratikus tüntetők kíméletlen eltiprásának magasztalása árulkodó – írja a The New York Times.
Trump erőszakos és tekintélyelvű retorikája 2024-es kampánykörútján egyre komolyabb riadalmat keltett, és többen a fasiszta diktátorokhoz és a kortárs populista erős emberekhez hasonlították. Az elmúlt hetekben ellenfeleit „férgekként” dehumanizálta, akiket „ki kell irtani”, kijelentette, hogy a bevándorlók „megmérgezik országunk vérét”, bolti tolvajok lelövésére buzdított, és arról beszélt, hogy a vezérkari főnökök egyesített bizottságának volt elnökét, Mark Milley-t árulásért ki kellene végezni.
Miközben úgy indul újra az elnökségért, hogy négy büntetőeljárás folyik ellene, Trump dühösebbnek, kétségbeesettebbnek és veszélyesebbnek tűnik az amerikai típusú demokráciára, mint első ciklusában. A kirajzolódó ív azonban sokkal hosszabb távot fog át: Trump évtizedek óta dicsőíti a politikai erőszakot, és csodálattal beszél az autokratákról.
Ami egy második Trump-adminisztrációban különböző lenne, az nem annyira a személye, mint inkább a környezete. Azok az erők, amelyek az első ciklusban némileg visszafogták autokratikus tendenciáit – munkatársainak jó része úgy tekintett a munkájára, hogy szabotálnia kell főnöke ámokfutását – radikálisan gyengülnének.
Ennek eredményeképpen Trump és tanácsadói szélsőségesebb politikai tervei és elképzelései egy második ciklusban nagyobb eséllyel válnának valósággá.
Radikális agenda
Az biztos, hogy Trump és szövetségesei terveinek egy része összhangban van azzal, amit bármelyik átlagos republikánus elnök megtenne. Trump nagy valószínűséggel visszavonná Biden elnök számos, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére és az elektromos autókra való átállás felgyorsítására irányuló határozatát. Ez jelentősen gyengítené a környezetvédelmet, de a változások nagy része a környezetvédelmi szabályozásokkal szembeni rutinszerű és régóta fennálló konzervatív szkepticizmust tükrözi.
Trump programjának más részei azonban egyenesen abnormálisak. Előtte egyetlen amerikai elnök sem játszott el azzal a gondolattal, hogy kilépjen a NATO-ból. A volt elnök elmondása szerint egy második ciklusban alapvetően átértékelné „a NATO célját és küldetését”.
Azt állította, hogy parancsot adna a hadseregnek a mexikói drogkartellek megtámadására, ami a mexikói kormány hozzájárulása nélkül a nemzetközi jogot sértené.
A hadsereget hazai földön is bevetné. Bár általában tilos katonákat bevetni belföldi rendfenntartásra, a felkelésekre vonatkozó törvény kivételt tesz. Miután 2020-ban a rendőri erőszak elleni egyes tüntetések zavargásokba torkolltak, Trump parancsot fogalmazott meg a csapatok bevetésére a washingtoni tüntetők elleni fellépéshez, azonban nem írta azt alá. Egy idei iowai gyűlésen azt sugallta, hogy egyoldalúan csapatokat kíván küldeni a demokrata vezetésű városokba, hogy „rendet tegyen”.
Nézzétek meg bármelyik demokrata vezetésű államot, és az egyszerűen nem ugyanaz, nem működik. Nem hagyhatjuk, hogy ez tovább folyjon! Legközelebb nem várok
– mondta Trump a tömegnek, és olyan városokat nevezett bűnbarlangoknak, mint New York, Chicago, Los Angeles és San Francisco.
Trump tervei a papírokkal nem rendelkező bevándorlók kiutasítására kiterjednek az átfogó razziákra, hatalmas fogolytáborokra, évi milliós nagyságrendű deportálásokra, a menedékjog megvonására, az amerikai földön született, papírokkal nem rendelkező szülőktől származó csecsemők állampolgárságának megszüntetésére és a déli határ közelében a lázadási törvényre való hivatkozásra, hogy a hadsereget is be lehessen vetni.
Trump számos módon igyekezne kiterjeszteni az elnöki hatalmat – a Fehér Házban összpontosítaná a végrehajtó hatalom feletti nagyobb hatalmat, megszüntetné a kongresszus által létrehozott, az elnöki ellenőrzésen kívül működő ügynökségek függetlenségét, és csökkentené a közszolgálati védelmet, hogy könnyebben lehessen kirúgni és leváltani több tízezer kormányzati alkalmazottat.
A volt elnök fogadalma, miszerint az igazságügyi minisztériumot arra használja, hogy bosszút álljon ellenfelein, hatalmas kihívást jelent a demokratikus értékek ellen. Abból extrapolálva (következtetve), hogy hivatali ideje alatt hogyan próbálta rávenni az ügyészeket arra, hogy eljárjanak ellenfelei ellen, a jövőben véget vetne a Watergate utáni normának, amely szerint a nyomozó hatóságok nem tartoznak a Fehér Ház ellenőrzése alá.
Mindezekben az erőfeszítésekben Trumpot második ciklusában egy jól finanszírozott külső infrastruktúra támogatná. 2016-ban a konzervatív agytrösztök a George W. Bush-féle republikanizmus bástyái voltak. Azonban azóta a Trump-kormányzat veteránjai által vezetett újak is megjelentek, és a nagy megbecsültségnek örvendő Heritage Foundation is átalakult, hogy lépést tartson a trumpizmussal.
A diktatúra felé vezető út
Ne kergessük az álmainkat, és nézzünk szembe a rideg valósággal: az Egyesült Államokban egyenes út vezet a diktatúrához, és ez az út napról napra rövidebb lesz. 13 hét múlva Donald Trump bebiztosítja a republikánus jelöltséget. A RealClearPolitics közvélemény-kutatási átlagában Trump 47 ponttal vezet legközelebbi vetélytársa előtt, és 27 ponttal vezet a mezőny többi tagja előtt együttvéve. Az az elképzelés, hogy megválaszthatatlan lenne, képtelenség – az összes friss közvélemény-kutatásban holtversenyben vagy Biden elnök előtt áll –, megfosztva a többi republikánus kihívót indulásuk létjogosultságától – írja a The Washington Post hasábjain megjelent véleménycikkében Robert Kagan, a Brookings Institution vezető munkatársa.
A publicista szerint a mágikus gondolkodás fázisa véget ér. Ha valami csoda nem történik, Trump hamarosan a republikánusok elnökjelöltje lesz. Amikor ez megtörténik, gyors és drámai változás következik be a politikai hatalmi dinamikában, az ő javára. Eddig a republikánusok és a konzervatívok viszonylagos szabadságot élveztek, hogy kifejezzék Trump-ellenes érzelmeiket – hogy nyíltan és pozitívan beszéljenek alternatív jelöltekről, hogy kritikát fogalmazzanak meg Trump múltbeli és jelenlegi viselkedésével szemben. A Trumpot ellenszenvesnek tartó adományozók szabadon szórhatták a pénzüket, hogy segítsék versenytársait. Az establishmenthez tartozó republikánusok nem titkolták reményüket, hogy Trumpot elítélik, és így kikerül az egyenletből anélkül, hogy ellene kellene állást foglalniuk.
Mindez véget ér akkor, ha Trump megnyeri a szuperkeddet. A szavazatokat a pénz követni fogja, és ezek alapján Trumpnak hamarosan sokkal több hatalma lesz. A következő fázis arról szól, hogy az emberek beállnak a sorba – írja Kagan.
Azok a republikánusok, akik úgy próbálták átvészelni a Trump-korszakot, hogy vegyítették a nem Trump-szavazókhoz intézett felhívásokat a Trumphoz való hűség kinyilvánításával, véget fognak vetni ennek. Bármennyire is veszélyes a republikánusok számára ma egy negatív szót is szólni Trumpról, ez lehetetlen lesz, ha már ő lesz a jelölt. A párt teljes választási üzemmódban lesz, mindent alárendelve a kampánynak. Melyik republikánus vagy konzervatív fog akkor szembeszállni Trumppal? A győztes, az győztes. És egy olyan győztes, akinek megvan rá az esélye, hogy a világ leghatalmasabb embere legyen, támogatókat fog vonzani, függetlenül attól, hogy ki az illető. Ez a hatalom természete, bármikor, bármely társadalomban.
Trump azonban nem csak a saját pártját fogja uralni. Ismét ő lesz mindenki figyelmének középpontjában. A hírmédia már ma is alig tudja megállni, hogy ne kövesse minden szavát és tettét. Amint megszerzi a jelöltséget, kolosszusként fog az ország fölé magasodni, minden szavát és gesztusát megörökítik. Trump arra kívánja felhasználni az ellene folyó eljárásokat, hogy politikai tőkét kovácsoljon belőlük, és korruptnak minősítse az amerikai igazságszolgáltatási rendszert – és a média, saját érdekeiket szolgálva, segíteni fog neki ebben.
Ha Trump megnyeri a választásokat, abban a pillanatban ő lesz a valaha volt leghatalmasabb ember, aki valaha is betöltötte ezt a tisztséget. Nemcsak hogy az amerikai végrehajtó hatalom félelmetes hatalmával fog rendelkezni – olyan hatalommal, amely, ahogy a konzervatívok panaszkodni szoktak, az évtizedek során egyre csak nőtt –, de mindezt kevesebb önkorlátozással fogja tenni, mint bármelyik elnök, még annál is kevesebbel, mint saját első ciklusában.
Mi korlátozza ezeket a hatásköröket? A legkézenfekvőbb válasz az igazságszolgáltatás intézményei, amelyekkel Trump már megválasztásával szembeszállt – és amely impotensnek bizonyult. Az a bírósági rendszer, amely magánemberként nem tudta ellenőrizni Trumpot, nem fogja jobban ellenőrizni őt, amikor ő lesz az Egyesült Államok elnöke, és kinevezheti saját igazságügyi miniszterét (aki Amerikában egyben a szövetségi főügyészi posztot is betölti) és az igazságügyi minisztérium összes többi vezető tisztviselőjét. Gondoljunk csak bele, mekkora hatalma van egy olyan embernek, akit a vádemelések, a bírósági tárgyalások és talán még az ítélet ellenére is megválasztanak elnöknek? Vajon engedelmeskedne-e egyáltalán a Legfelsőbb Bíróság utasításának? Vagy inkább megkérdezné, hogy hány páncélozott harcjárműve van a főbírónak?
Ahogy Kenan fogalmaz,
(Index)tudom, hogy a legtöbb ember nem gondolja, hogy egy aszteroida tart felénk, és ez is a probléma része. De ugyanilyen nagy problémát jelentenek azok is, akik látják a kockázatot, de különböző okokból nem tartják szükségesnek, hogy áldozatokat hozzanak a megelőzése érdekében.