Ahogy a szélsőjobb és a nacionalizmus erősödik a térségben, egyre inkább úgy tűnik: rá leszünk kényszerítve a kisebbségpolitika megújítására – szemben nemcsak saját, nacionalista kormányzatainkkal, de a jelenlegi magyarországi törvényhozással is. Vélemény.
Dominóeffektust indíthat el a magyar szuverenitásvédelmi törvény átvétele és alkalmazása azokban az országokban, amelyekben kisebbségi magyar szervezetek működnek, és ez a kisebbségi érdekvédelem megszűnéséhez, a kisebbségi magyarokkal szembeni diszkrimináció erősödéséhez vezethet.
Ahhoz, hogy ennek veszélyét megértsük, érdemes visszatekinteni: a magyar törvénykezés milyen mintákat adott már eddig is az erősödő autokratikus-nacionalista irányzatoknak a térségben, illetve azt, hogyan működne a magyar szuverenitásvédelmi törvény, ha azt a jelenlegi formájában Szlovákiában, Romániában vagy mondjuk Szerbiában léptetnék érvénybe.
Van Fidesz-minta
Évek óta azt látni, hogy a magyar törvényhozás mintáit még azokban az országokban is gyakran veszik át, vagy tesznek az átvételre kísérletet, amelyek alapvetően nem a magyar autokrácia mintáit követik. Ez részben azzal magyarázható, hogy a magyar kisebbségi szervezetek „közvetítik” a törvényhozói mintát. Részben azzal, hogy a sajátos politikai és gazdasági érdekek időnként átfedik egymást.
Ilyen volt például a 2020-as nagycsaládosoknak biztosított autóvásárlási kedvezményről szóló, RMDSZ által benyújtott törvényjavaslat. Ez akkor feltűnést keltett, mert a neoliberális programmal kormányzó liberális párt épp válságban volt, szükség volt valamiféle szociális üzenetre a választások előtt. Másrészt a Dacia autógyár minden eszközt megragad, hogy megtartsa és erősítse a piacait. A törvényjavaslatnak egy valódi haszna volt: elültette a román politikai életben a gondolatot, hogy van Fidesz-minta, és az a román társadalomnak is hasznos lehet.
A következő ilyen törvénykezési modell a „családvédelmi törvény” átvétele volt, amit a magyar képviselet „identitásvédelmi” kezdeményezésként adott el a választói felé. Valójában alig volt köze a magyar közéletben oly sokszor emlegetett „identitásvédelemhez” (ami a nemzeti-etnikai identitás védelmét jelenti), sokkal inkább erősítette azt a széles körben elterjedt és elterjesztett meggyőződést, hogy a „tradicionális” nemi szerepek veszélyben vannak, a gyerekek („gyerekeink”) a szabad identitásválasztás elvének áldozataivá válhatnak.
A törvénytervezetet az RMDSZ mellett a szélsőjobboldali AUR is támogatta. Annak ellenére került az AUR és az RMDSZ egy politikai platformra, hogy az előbbi szélsőségesen magyarellenes, és az Úz-völgyi magyar katonatemetőben rendezett provokációi révén vált ismertté. Viszont a „családvédelem” a román ortodox egyház témája volt korábban (még annál is korábban, hogy azt ebben a kontextusban az Orbán-kormány a zászlójára tűzte volna). Úgyhogy az AUR az RMDSZ-től tulajdonképpen nem átvette, csak visszavette a fundamentalista-ortodox politikai ügyet.A fenti példákat azért érdemes nagyon alaposan átgondolni, mert jól jelzik, hogy az, amit populista, autokrata, esetenként szélsőjobb politikai stratégiának gondolunk, milyen széles spektrumú érdekhálót érint, hányféle hangszerelésben megszólaltatható témát kínál, és hány egymástól távol eső társadalmi csoportot szólít meg.
Szuverenitásvédelem
Az a szuverenitásvédelmi törvény, amit legfrissebben nyújtott be a magyar kormánypárt, hasonló alapanyag, és nagyon nagy valószínűséggel a korábbiaknál is virulensebben terjed majd a környező országok törvénykezésében. Annál is inkább, mert a „külföldi beavatkozástól” való rettegés megalapozott. Külföldi beavatkozástól félnek azok, akik az orosz propaganda terjedésétől tartanak, külföldi beavatkozástól tartanak azok, akik az amerikai jelenlétet tartják aránytalannak, külföldi beavatkozástól tartanak azok, akik Kína európai, Törökország balkáni szerepvállalását vitatják… A sor hosszan folytatható.
Az, hogy a magyar demokráciára milyen hatással lehet a magyar ún. szuverenitásvédelmi törvény, egy olyan országban, ahol hatékony korrupcióellenes hatóságot nem sikerült felállítani, ezzel szemben gumijogszabályokkal megtámogatott, önkényesen értelmezhető törvényekkel biztosított Szuverenitásvédelmi Hivatalt a jelek szerint villámgyorsan össze lehet gründolni – elég sötét perspektívát vetít előre.
Magyarország azonban már túl van a közmédia felszámolásán, a médiapiac korlátozásán, a civil szervezetek és az akadémiai szféra kontroll alá vonásán. Ez a törvénytervezet bevégzi azt a munkát, amit a magyar kormány(ok) az elmúlt parlamenti ciklusokban megkezdtek. Meglepetést nem tartalmaz, és tulajdonképpen kiszámíthatóak a következő időszak jogi és politikai vitái Magyarországon.
Külföldi beavatkozás
Magyarország határain kívül azonban nagyon sok bizonytalansági tényező merül fel, ha ez a törvény, vagy ehhez hasonló, vagy ennek bármely eleme felbukkan a helyi törvénykezésben. Elsősorban azért, mert a határon túli magyar közösségeket érintő legfontosabb magyar jogelv nem más, mint a „külföldi beavatkozás” elve.
Magyarország felelősséget visel a határon túli magyar közösségekért – ezt nem győzik a magyar kormányok ismételgetni a lehető legtöbb fórumon. Soha senki nem vonta kétségbe ennek a méltányosságát. Igaz az, hogy Magyarország beavatkozik a szomszédos államok belügyeibe, már évtizedek óta hangoztatott, újra és újra visszatérő vád, sok-sok diplomáciai konfliktus alapja. Most értünk el ahhoz a választóvonalhoz, amikor Magyarországnak döntenie kell: ragaszkodik a határon túli közösségekért vállalt felelősség elvéhez, vagy elkötelezi magát a „be nem avatkozás” elve mellett – azért, hogy következetes legyen a saját maga által alkotott törvényekkel kapcsolatban.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal a most benyújtott törvénytervezet értelmében azt vizsgálja, milyen tevékenységet folytat a külföldi szerv vagy szervezet, például „érdekképviselet”(!) az állami és társadalmi döntéshozatali folyamatok befolyásolására. Ez a szövegrész olyan, mintha kifejezetten a kisebbségi szervezetekre írták volna.
Külföldön működik a szlovákiai Szövetség, külföldi érdekvédelmi szervezet az RMDSZ és a Vajdasági Magyar Szövetség is. Hatással kívánnak lenni a magyar állami és társadalmi döntéshozatali folyamatokra ezek a szervezetek? Hát, amennyiben komolyan vesszük az eddigi, Kárpát-medencei együttműködésről megjelent nyilatkozatokat, akkor a válasz egyértelműen igen. Törvénybe ütközik-e majd ez, ha a szuverenitási csomag érvénybe lép? A válasz szintén egyértelmű igen.
A probléma azonban nem csak az, hogy a kisebbségi magyar szervezetek (a kisebbségi magyar közösségek érdekében) „bele akarnak avatkozni” majd a magyar törvényhozásba, a magyar állam működésébe. Ez egy magyar–magyar belügy, amit el lehet majd politikai eszközökkel simítani (vagy nem – ha esetleg egy, a kisebbségi magyar ügyek iránt barátságtalan ellenzéki szereplő kihasználja a magyar jogértelmezés által nyitott csűrkaput).
Veszélyek
A nagyobb probléma az, hogy a dolgot fordítva is lehet értelmezni: Magyarország azáltal, hogy a határon túli magyar politikai szervezeteknek anyagi támogatást nyújt, részt vesz a politikai kampányaikban, tényleg beleavatkozik a szomszédos államok döntéshozatalába. Ezt már szuverenitásvédelmi törvény nélkül is többször, többen felvetették.
De a legélesebben akkor, amikor az Erdélybe juttatott magyar agrártámogatások kapcsán merült fel: a látszólag gazdaságfejlesztési céllal Romániába utalt pénz a szociáldemokrata holdudvar gazdasági érdekköréhez került. Ahhoz az érdekkörhöz, amelyet épp a korrupciós ügyek miatt szorítottak ki a kormánykoalícióból. A magyar kormány ezzel a transzferrel egyenesen a romániai korrupcióellenes harc akadályozójaként tűnt fel. És ehhez még nem kellett Romániában szuverenitásvédelmi törvény.
Arról nem beszélve, hogy a teljes határon túli támogatási rendszer kaotikus: ugyanazok a szervezetek bonyolítanak le kulturális projekteket, ugyanazokhoz a szervezetekhez kötődnek a gazdasági fejlesztési programok lebonyolítói. Végeredményben senki sem tudja elválasztani az egyáltalán nem rejtett határon túli pártfinanszírozást a tényleg kulturális, társadalmi szempontból fontos támogatásoktól a határon túli magyar közösségekben.
Efölött szemet hunynak a többségi pártok mindaddig, amíg az önálló magyar kisebbségi politikai szervezetekre szükség van. Szlovákiában és a Vajdaságban ez a meccs lefutottnak látszik. Az RMDSZ jövője nagyon bizonytalan. A magyar szuverenitásvédelmi törvényhez hasonló kezdeményezés halvány utánzatával is végleg el lehetne lehetetleníteni a magyar kisebbségi politikai szervezetek létét is, nemhogy az egyre kevéssé létező parlamentbe jutási esélyeit. Arról ne is beszéljünk, hogy minden kulturális, társadalmi, gazdaságfejlesztési támogatást ki lehet kezdeni a szuverenitásvédelmi törvény alapján, hiszen ezeknek mind-mind az a célja, hogy az adott ország társadalmára, államára hatással legyenek.
A magyar támogatáspolitika egyik jellemzője volt az utóbbi harminc évben, hogy az tulajdonképpen kívül esett a magyarországi és a szomszédos államok adminisztratív-ellenőrzési jogkörén. Magyarán: a Magyarország határain túlra folyó pénzek útját senki sem követte érdemben. A magyar adóhatóság például azért nem, mert nem illetékes a szomszédos állam területén. A szomszédos államok pedig azért nem, mert nem az ő költségvetésükből folyósított pénzek elszámolásáról volt szó.
Szürkezóna
Így jött létre a nagy magyar kisebbségi pénzügyi szürkezóna, amiben minden elszámolás, elszámoltatás csak a kölcsönös, gyakran hallgatólagos megegyezések függvénye volt. Ha a szuverenitásvédelmi törvény adatszolgáltatási előírásaihoz hasonló megszorítások lépnek életbe, akkor aszimmetrikus viszony alakul ki: Magyarországnak továbbra sem lesz módjában követni az adóforintok határon túli útját. Viszont a szomszédos államok egy ilyen jogelv alapján igencsak kontroll alá vonhatják a magyar adóforintok felhasználását.
Kisebbségi közösségekben az adatszolgáltatás, adattárolás, adatgyűjtés különösen érzékeny terület. Minden diszkrimináció alapja és leghatékonyabb eszköze a jogosulatlan adatkezelés. Egy, a magyar szuverenitási törvényhez hasonló jogszabály fölülír minden adatvédelmi megkötést, úgy profilozható egy ilyen törvénycsomaggal bármely kisebbségi szervezet, ahogy az a többségi önkénynek éppen megfelel.
A magyar jogalkotó uniós mintákra hivatkozik, és – ahogy fentebb említettük – valóban az EU teljes területén feladatok elé állítja a törvényhozókat a külföldi befolyás és a demokratikus rendszerek működtetésének egyeztetése. Valóban volt erről szóló európai parlamenti vita, és az EP az Európai Bizottságtól kért állásfoglalást arról, mit tesz a külföldi (elsősorban orosz és kínai) nyomásgyakorlás ellen a 2024-es választásokon.
Az EP számára is, a magyar törvényhozás számára is, és az úgynevezett „utódállamok” számára is – tulajdonképpen az egész európai közösségre vonatkozóan is érvényes: azért társultunk, azért élünk plurális társadalmakban, mert meg akartuk haladni a nemzeti határokat, kerestük a nemzetközi együttműködések lehetőségét. Ehhez biztonságos, nemzetközi jogi környezet kell. Nagyon világos elképzelés, hogy mi a nemzetközi együttműködés célja. Ennek a vitának az ideje és nem a jogkorlátozások ideje jött el.
Újragondolás
Kisebbségpolitikai szempontból azonban kiemelten fontos pillanathoz érkeztünk. Most kell újrafogalmaznunk, mit jelent az adatvédelem, a kisebbségvédelem, a nemzetközi intézményes háttér az európai etnikai kisebbségi közösségek számára. Ezek a közösségek nem maradnak és nem maradhatnak fent nemzetállami keretek között. Ha úgy tetszik, „létérdekük” a külföldi „befolyás”, azaz a nemzetállami keretek intézményes, jogi, gazdasági átjárhatósága. Mindaz, ami ellen most a magyar szuverenitásvédelmi törvény felszólal.
Egyelőre nincs jel arra, hogy ezt a kisebbségpolitikai pillanatot a mai magyar érdekvédelem felismerné. De ahogy a szélsőjobb és a nacionalizmus erősödik a térségben, egyre inkább úgy tűnik: rá leszünk kényszerítve a kisebbségpolitika megújítására – szemben nemcsak saját, nacionalista kormányzatainkkal, de a jelenlegi magyarországi törvényhozással is. (NAPUNK)
