Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Itt a friss GDP-adat: nagyobb lett a visszaesés, mint amire számíthattunk

Gazdaság
2023.11.16.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Továbbra is kisebb a magyar GDP, mint egy évvel ezelőtt volt. 

Az előző negyedévhez képest végre javulást mért a KSH – ilyen már egy éve nem történt –, vagyis a technikai recessziónak vége, de azt szinte biztosra vehetjük, hogy éves átlagban nem fogunk a nulla fölé kerülni 2023-ban.

A nyers adat szerint 0,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított szám szerint 0,3 százalékkal volt kisebb a magyar GDP az idei harmadik negyedévben, mint tavaly július és szeptember között – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Fontos változás, hogy négy egymást követő negyedév után már legalább az előző három hónaphoz viszonyítva nőtt a gazdaság teljesítménye, méghozzá 0,9 százalékkal.

Ez gyengébb adat, mint amire előzetesen számítani lehetett. A Portfolio elemzői konszenzusa szerint az előző negyedévhez képest 1,1 százalékos növekedés volt várható, a tavaly ilyenkorihoz képest pedig 0,1 százalék visszaesés jött ki az elemzői előrejelzések átlagából, de a kicsivel nulla fölötti és a kicsivel nulla alatti között szóródtak a prognózisok.

És hacsak nem történik valami nagy meglepetés az év végén, arra valószínűleg ez sem lesz elég, hogy az egész éves teljesítményt pozitívba húzza fel: az első három negyedév GDP-je 1,2 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly január és szeptember között volt.

Az, hogy négy egymást követő negyedévben is essen a GDP, ahogy mostanáig történt, egészen példátlan volt, most először történt meg, amióta 1995-ben a mostani módszertan szerint kezdték mérni. Úgyhogy legalább a technikai recesszióból kijöttünk – azt nevezik így, amikor minimum két egymást követő negyedévben gyengébb az adat, mint az előző három hónapban –, de nagyjából ennyi a jó hír most.

Az éves szinten mért 0,3 százalékos visszaesés azt jelenti, hogy idén eddig mind a három negyedévben gyengébben teljesített a magyar gazdaság, mint 2022 azonos időszakában. De most legalább kisebb volt a visszaesés, mint január-márciusban vagy mint április-júniusban.

Hogy jött ki ez a szám?

Azt, hogy pontosan miként állt össze a GDP-mutató, a KSH két hét múlva teszi majd közzé, a mostani adatközlésből és a korábbi számokból viszont több részlet már látható.

Furán veszi ki magát, amikor a GDP-adat részletezését az időjárással kell indítani, de idén ez a helyzet: 2022-ben az aszály miatt tragikus éve volt a mezőgazdaságnak, idén viszont normálisabb volt az idő, úgyhogy ahhoz képest, ami tavaly volt, az agrárszektorban már egy átlagos év is óriási növekedést jelent. Épp 2022 harmadik negyedéve volt a mélypont, amihez a mostani számot viszonyítjuk, akkor éves szinten 39,2 százalékos visszaesés volt – innen nem nehéz nagyot nőni. A KSH egyelőre konkrét számok nélkül azt meg is írta, hogy a mezőgazdaság jó teljesítménye enyhítette a teljes GDP-adat csökkenését.

Az iparnak éves szinten újabb rossz hónapjai voltak: júliusban 2,6, augusztusban 5,3, szeptemberben pedig 7,3 százalékkal kisebb volt a termelés, mint 2022 azonos hónapjában, szóval csodát itt nem lehetett várni. Azonban április-júniushoz képest már némi növekedést mértek ebben a három hónapban, úgyhogy legalább negyedéves szinten már felfelé húzhatta ez a szektor a GDP-t.

Az ipart most a külföldi eladásra szánt termékek gyártása menti meg a totális összeomlástól: ha csak a Magyarországon eladott árukat néznénk, akkor 11, 17,6 és 16,4 százalékos visszaesés lett volna a most vizsgált három hónapban. A külkereskedelem egyébként is nagyon fontos szerepet vállal abban, hogy a gazdaságunk kijöjjön végre a gödörből: az exportunk ugyan júliusban és augusztusban picit visszaesett, de szeptemberben nagyon nagyot, 13 százalékot nőtt. A külkereskedelmi mérlegünk nagyot javult (júliustól szeptemberig majdnem 2,5 milliárd euróval több pénzért adtak el magyar termékeket külföldre, mint amennyit a külföldi áruk behozataláért fizettek), és ugyan ennek a változásnak a fontos oka a világpiaci energiaár zuhanása mellett a belföldi kereslet visszaesése, de a GDP-t ez is javítja.

A szolgáltató szektor volt az előző negyedév meglepetése, nagy kérdés volt, hogy most is így lesz-e ez.  Azt ugyanis hónapról hónapra látjuk, hogy amint tömegek élik fel a tartalékaikat, egyre kevésbé tudnak vásárolni a boltokban – a kiskereskedelmi forgalom ebben a három hónapban 7,6, 7,1, illetve 7,3 százalékkal esett vissza a tavalyihoz képest –, csakhogy a szolgáltatásokról nem kapunk ennyire gyakran számokat. Úgyhogy a legutóbbinál, három hónapja váratlanul jött a hír, hogy ezeknek a forgalma nemhogy még nem is esett vissza, hanem minimálisan még nőtt is. Úgy tűnik, ezen kezdtek később spórolni – persze nem csak bulizni vagy étterembe járnak az emberek, hanem azért is nőhetett a szolgáltatások forgalma, mert egyre többen mentek magán egészségügybe, és persze mert az internetre, telefonálásra ugyanúgy fizetnek az áremelések után is, mint eddig.

A lendület azonban eddig tartott: a KSH azt írta, hogy az ipar mellett a szolgáltató szektor visszaesése okozta az éves GDP-csökkenést, főleg a kereskedelemben és a tudományos, műszaki, illetve adminisztratív tevékenységeknél lett visszaesés. Az egészségügy most is nagy növekedést mutatott fel, de nem tudta ellensúlyozni, hogy minden más szolgáltatás visszaesik.

És innen hogyan tovább?

A kormány sokáig azt hangoztatta, hogy akár 1,5 százalékos növekedés is összejöhet idén éves átlagban – ezt már akkor irreálisnak lehetett minősíteni, amikor először kimondták. Aztán lejjebb adtak a célkitűzésből, éves szinten 0 körüli, kicsit afölötti eredményt céloztak meg. A múlt héten viszont Nagy Márton már ezt is elengedte, azt mondta, hogy 0 és -1 százalék közötti lehet idén a GDP-változás.

Ez persze legalább azt jelenti, hogy jövőre lesz esély egy nagyobb növekedésre, így, hogy alacsonyabb a mostani szám, amihez majd akkor hasonlítjuk a 2024-eset. De ez nyilván sovány vigasz. A növekedést igazán az pörgetheti majd fel, amikor az emberek bátrabban kezdik el költeni a pénzüket – első körben ehhez nem árt, hogy legyen mit elkölteniük. A bolti forgalom zuhanása jól mutatja, hogy a tartalékok felélése mekkora bajokat okozott. Ezen érdemben majd az változtathat, ha az infláció még jobban lassul, és a bérek növekedése tartósan megelőzi az áremelkedést. Ez a folyamat már elkezdődött, de az elmúlt másfél év nem múlt el nyomtalanul, még el kell telnie időnek ahhoz, hogy újra merjünk fogyasztani. (hvg.hu)

Címlapkép forrása: mfor.hu
statisztika
GDP-csökkenés
VÁLSÁG
ksh
RECESSZIÓ
GDP
GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS
Kapcsolódó cikkek
Újabb alkotmánymódosítást szeretne Rogán Antal
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.11.16. - 08:44
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Demeter Szilárd lett a Nemzeti Múzeum új főigazgatója

    Demeter Szilárd lett a Nemzeti Múzeum új főigazgatója

  • Romániától nyugatra Magyarországon a legrosszabb a fiatalok helyzete az EU-ban

    Romániától nyugatra Magyarországon a legrosszabb a fiatalok helyzete az EU-ban

  • Versenyhatósági vizsgálatot kezdeményeztek a kis benzinkutak a Mol ellen

    Versenyhatósági vizsgálatot kezdeményeztek a kis benzinkutak a Mol ellen

  • A Belügyminisztérium szerint „elolvadt” a pedagógus-érdekképviseletek tagsága, az érintettek újabb lejáratási kísérletről beszélnek

    A Belügyminisztérium szerint „elolvadt” a pedagógus-érdekképviseletek tagsága, az érintettek újabb lejáratási kísérletről beszélnek

  • A vevők ideje jöhet a használtautó-piacon

    A vevők ideje jöhet a használtautó-piacon

  • Váratlanul üzenetet kaptak a japánok a Holdról

    Váratlanul üzenetet kaptak a japánok a Holdról

  • Küszöbön az újabb lombkorona sétány-botrány?

    Küszöbön az újabb lombkorona sétány-botrány?

  • "A sóskútiak, az érdiek és a tárnokiak se akarnak a házuk mögé akkubontót”

    "A sóskútiak, az érdiek és a tárnokiak se akarnak a házuk mögé akkubontót”

  • Balog Zoltán: Engedjenek a lelkipásztoraimmal találkozni

    Balog Zoltán: Engedjenek a lelkipásztoraimmal találkozni

  • A fideszes alpolgármester társaságában rugdosta a lelakatolt borozó kapuját a helyi vállalkozó Tiszaföldváron

    A fideszes alpolgármester társaságában rugdosta a lelakatolt borozó kapuját a helyi vállalkozó Tiszaföldváron

  • Magyar Péter újabb, erős állításai

    Magyar Péter újabb, erős állításai

  • Majtényi László: A kegyelmi döntésnek semmi köze nincs az elkövető ártatlanságához

    Majtényi László: A kegyelmi döntésnek semmi köze nincs az elkövető ártatlanságához

  • A Samsung-gyár légszennyezettségi adatai miatt, ismertlen tettes ellen feljelentést tesz a gödi polgármester

    A Samsung-gyár légszennyezettségi adatai miatt, ismertlen tettes ellen feljelentést tesz a gödi polgármester

  • Szabályosan került a kegyelmi döntést tartalmazó ítélet a Kúriai Döntésekbe, újra megjelenhet a folyóirat

    Szabályosan került a kegyelmi döntést tartalmazó ítélet a Kúriai Döntésekbe, újra megjelenhet a folyóirat

  • Orbán Viktor legnehezebb hónapja

    Orbán Viktor legnehezebb hónapja

  • Novák Katalin videóval búcsúzott, amibe Orbán Viktor már nem fért bele

    Novák Katalin videóval búcsúzott, amibe Orbán Viktor már nem fért bele

  • Marad a tavaszi enyhe idő

    Marad a tavaszi enyhe idő

  • Sulyok Tamás az új köztársasági elnök

    Sulyok Tamás az új köztársasági elnök

  • Elfogadta a parlament Novák Katalin lemondását

    Elfogadta a parlament Novák Katalin lemondását

  • Megszavazta a parlament a svéd NATO-csatlakozást

    Megszavazta a parlament a svéd NATO-csatlakozást

  • Nemzetbiztonsági főtanácsadót kaphat Orbán Viktor

    Nemzetbiztonsági főtanácsadót kaphat Orbán Viktor

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element