Azt valószínűleg mindenki tudja, hogy a magyar infláció hónapok óta a legmagasabb az Európai Unióban. Kevésbé ismert viszont, hogy az utóbbi hónapok áralakulása már abszolút értelemben és uniós összevetésben is alacsonynak mondható.
Bár a hivatalos inflációs mutató (az éves drágulást mérő fogyasztói árindex) hónapok óta dinamikusan csökken Magyarországon, ez sem elég ahhoz, hogy lelépjünk az EU kétes dicsőségű drágulási dobogójának tetejéről. A 12,2%-os mutatónkkal egyedül vagyunk a két számjegyű tartományban:
Az ok értelemszerűen az, hogy bár a magyar infláció csökken, a többi uniós országban ugyanez a helyzet. A tavalyi erős ársokkok hónapról hónapra esnek ki az éves drágulást mérő mutatóból, így már egyre kevesebbet tartalmaz az energia- és élelmiszerárak durva emelkedéséből szerte Európában.
Emellett idehaza a recesszió nagyon erősen fékezi az áremelési törekvéseket, olyannyira hogy az utóbbi hónapokban már igen visszafogott áralakulást látunk. Ennek legjobb mérőszáma az úgynevezett negyedéves évesített maginfláció, ami azt mutatja meg, hogy milyen inflációs alapfolyamatok lennének jellemzők az országban, ha egy egész évig az lenne a jellemző, amit az utóbbi három hónapban láttunk.
A fenti ábrán látható, hogy a július-szeptemberi időszak árfolyamatai már egy 3% alatti éves inflációra jellemzőek. A magas éves mutató még annak a hatása, hogy az utóbbi egy évnek az első felében volt erős drágulás. Vajon így van ez Európában is? Sajnos pontosan ugyanilyen mutatót az EU statisztikai hivatala nem szolgáltat (a fenti ábrát a KSH szezonálisan igazított, fix bázisú maginflációs indexéből szerkesztettük meg), de hasonlót azért igen. Az Eurostat minden országra közöl egy feldolgozatlan élelmiszerektől és energiatermékektől tisztított ármutatót, amiből szintén ki tudjuk számolni a negyedéves évesített inflációt.
Az alábbi ábra szerint az utóbbi egy negyedévben a hazai inflációs dinamika már azt uniós átlag alatt volt. A magyar mutató csak 1,4 százalékos, de ennek nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani. A mutató elsősorban azért kisebb még a fent látott 3% körüli magyar számnál is, mert ez az index nincs szezonálisan igazítva, ez az időszak pedig hagyományosan nem túl intenzív átárazási szempontból. A lényeg inkább az, hogy az országokat összevetve a rövid bázisú magyar inflációs folyamatok kedvezően alakulnak:
Természetesen az alacsony infláció nem jelenti azt, hogy az emberek hirtelen jobban élnének. Az árak nem esnek, csupán az emelkedésük üteme szelídült meg a nyárra. Így változatlan havi jövedelemből gazdálkodva az utóbbi hónapokban már nem romlott egy "átlagos háztartás" költési lehetősége, de javulást majd csak a jövő év eleji béremelések hozhatnak.
Érdemes megemlíteni Románia helyzetét, ami az elmúlt három hónap alapján kilóg az európai inflációs képből. Ennek részben ideiglenes egyedi tényezők az okai (a piaci szakértők Románia esetében is gyors dezinflációs várnak a következő hónapokra), ám az IMF például aggódik, hogy a gyors bérnövekedés felerősíti a termelők és kereskedők átárazási magatartását, ezáltal gátolja az infláció fékeződését.
Az elmúlt hónapok biztató inflációs folyamata nem azt jelenti, hogy már győzelmet arattunk a pénzromlás felett. Az IMF közelmúltban megjelent tanulmánya az elmúlt évtizedek több mint 100 inflációs sokkját vizsgálva azt találta, hogy az elszálló infláció csak lassan, bizonytalanul süllyed újra elfogadható szintre, ráadásul típushiba volt a gazdaságpolitika túl korai ünneplése, ami fellazuló monetáris és jövedelempolitikában nyilvánult meg, és az infláció újbóli gyorsulásához vezetett.
Ráadásul ahogy említettük, a nyári hónapokban nagyon kevés gazdasági szereplő gondolja újra az árait, (ennek sokkal jellemzőbb időszaka az év eleje), ezért a friss inflációs számok nem mutatnak teljes képet az átárazási szándékokról. Különösen a szolgáltató szektor január-februári árdöntései lesznek meghatározók abban, hogy folyamatos lesz a közeledés az árstabilitáshoz, vagy az infláció beragad az 5-10 százalékos tartományban. (Portfolio)
