Neki köszönhetjük, hogy tudjuk, mi az, hogy etológia, és hogy a kutyáink fejében mi lakozhat. Kilencvenhez közel is mindennap dolgozik, tavaszra várható legújabb könyve, amiben rólunk, emberekről ír.
Miért a kutya az ember legjobb barátja? Ezt a kérdést tette fel az Az én kutyám által szervezett DOGZ konferencián dr. Csányi Vilmos, aki az elmúlt évtizedekben ismert és kedvelt témává tette az etológiát. Sikerekről, hitről, és természetesen Janka kutyáról is beszélgettünk.
8 milliárdból nincs egy legjobb
Vannak azok a típusú emberek, akiknél az éjjeliszekrényén egy egész könyvhalom van, mások egyszerre csak egy kötetet olvasnak. Ön melyik csoportba tartozik?
Most éppen öt-hat könyv van egyszerre az ágyam mellett, és mindegyik szakirodalom. Új könyvet írok, az ember etológiájáról, tavaszra készülök el vele.
Mi a munkamódszere? Amikör jön az ihlet, akkor ül a gép elé, vagy szigorúan meghatározott munkarendet tart?
Az utóbbi. Reggel elmegyek Janka kutyámmal sétálni – illetve elmegyünk oda, ahová ő akar –, ilyenkor jönnek a legjobb gondolatok. Majd kilenc-tíz óra körül leülök dolgozni, és úgy kettőig írok. Az én koromban már addigra el is fárad az ember. Aztán főzök, pihenek, és már este is van, úgyhogy nézem kicsit a televíziót.
Azt hittem, a tévé egy tudós embernél tiltólistán van. Egyre többektől hallom, hogy kiűzték a képernyőt az otthonukból.
Van egy fontos feladata: pótolja az aktivitást. Amikor az embernek rengeteg feladata van, és egyik helyről a másikra rohan, akkor nincs ideje a tévé előtt ülni.
Aztán ha már nincs elég értelmes aktivitás, akkor marad a tévé. Indiában meditálnak és jógáznak, mi tévét nézünk.
Melyek a kedvenc műsorai?
Szeretem azokat, amiben versenyeznek, legyen szó műveltségi vetélkedőről vagy énekesek versenyéről. És ennek látom is értelmét; egy kis országban vagy egy kis közösségben a legjobbnak lenni. 8 milliárd emberből egyet kiválasztani nonszensz, az csak cirkusz. A helyi focicsapatok képességét összemérni a grundon, az jelent valamit, amikor egy csapatban több az összevásárolt külföldi, mint aki ott született, az már inkább a szórakoztatásról és az üzletről szól. De el kell fogadni, hogy így van.
Csányi Vilmos lehetett volna a mi Attenborough-nk?
Említette a kis közösségeket. Amikor hét éve elköltöztek a fővárosból a Balaton mellé, abban volt része annak, hogy szeretett volna ilyen kis közösségben élni?
Nem, mert valójában már nincsenek kis közösségek. És úgy tűnik, hamarosan visszaköltözünk a fővárosba. 90 éves leszek, nehéz már a kert gondozása, és az én koromban már az ember legyen közelebb a városhoz.
És közelebb a barátokhoz. Sok jó barátja van?
Igazán közeli kevés, úgy négy-öt. Aztán van egy nagyobb kör, régi tanítványokból, jó ismerősökből. Ezenkívül akadnak, akik szeretnének a barátom lenni, de már nekem erre nincs időm. Így igyekszem udvariasan, nem megsértve a másikat kihátrálni ezekből a lehetőségekből.
Arról is őszintén beszél, hogy a barátok mellett voltak ellenlábasok is és nagy harcok.
Ó, ha én elmondanám, mi minden történt meg az egyetemen! Az egy katasztrófa! Volt sok rossz és egy kevés jó, de már nem lenne tőlem elegáns, ha utólag bármit is számonkérnék. Főleg, hogy sokan már nincsenek az élők sorában, így nem is tudnák elmondani a saját nézőpontjukat.
Egy szem fia, Gábor a Cambridge-i Egyetem fizikaprofesszora. Hogyan viseli, hogy távol van?
Jól, mert valójában nincs is olyan távol. Hetente legalább egy órát beszélünk telefonon, és minden évben minimum ötször itthon van. Ha bármi problémám van, azonnal jön, ő tartja rendben a számítógépemet is.
Nem bánja, hogy amikor ön kezdte a pályáját, még nem nyílt ki a világ Nyugat felé? Lehet, ön lehetett volna a mi David Attenborough-nk, akit mindenki ismer!
Mindenhol más lehetőségek vannak. Itt kevesebb, de ha az ember megtalálja azt, ami nem érdekel olyan sok kutatót, és azon a területen sikerül valamit bizonyítania, akkor érdekessé is válhat. 10 évig nem hitték el, hogy kutyákkal lehet etológiát csinálni. Bármilyen szaklapba elküldtük a cikkeinket, nem jelent meg. Aztán a tanítványaim rábeszéltek, hogy küldjük el a Science magazinnak, ami az Egyesült Államok legelismertebb, tudománnyal foglalkozó újságja. Nem nagyon hittem benne, de végül elküldtem. Néhány nappal később kaptunk egy kedves hangú levelet, hogy az egyik kollégájuk eljönne hozzánk egy hétre, hogy megfigyelje a munkánkat – lehet, valami kelet-európai disznóságot feltételeztek. A hölgy – aki rendkívül otthon volt a magatartás-tudományban – valóban itt volt egy hétig, majd a folyóiratban egy háromoldalas riportot közöltek le. És attól a perctől minden írásunkat elfogadták és leközölték a szaklapokban.
Vajon kellett ehhez szerencse is?
Nem hiszek sem Istenben, sem a szerencsében.
Akkor miben hisz?
Leginkább önmagamban és az emberben. Roppant érdekes állat.
Ha nincs állandóság, felszínre bukkanhat a gonoszság
Amikor az előadás után lejött a színpadról, a hallgatók sorra hozták a könyveit, hogy dedikálja. És az egyik hölgy megkérdezte, van-e olyan, hogy egy kutya gonosz.
Igen, és azt válaszoltam, hogy ha van gonosz ember, akkor van gonosz kutya is. Ez így természetes. A Földön két démoni faj él, az ember és a csimpánz, mert ez a kettő faj az, amely nemcsak megöli az ellenségét, de akár meg is kínozza.
De kétségkívül a rossz környezet a kutyából is kihozhatja a gonoszságot, ahogyan az emberből is. De úgy gondolom, az ember alapvetően jó.
Ha nem lenne az, akkor nem élnénk 8 milliárdan a Földön, hanem már kipusztítottuk volna egymást. Igen, most is zajlanak háborúk, de nem több milliárd ember öli egymást. Ha így lenne, akkor nagy lenne a baj. Lehet, hogy egy gyerek úgy jön a világra, hogy hajlama van a rosszra, de ezt neveléssel ki lehet simítani. Az ember gyermekkorában köteleződik el valamilyen irányba, és az állandóság nagyon fontos a számára.
Amikor egy gyereket egyik iskolából a másikba cipelnek, amikor nincs egy biztos családi háttér és barátok, ha mindig más hatások érik, az hozhatja igazán elő belőle a rosszat. Három évig az anyja legyen mellette, amennyit csak tud, 12 éves koráig a tágabb család, később az iskolatársak, a tanárok, akik jó példával szolgálhatnak. Az első 15-16 évünk határozza meg, hogy a következő 60 esztendőben milyen emberek leszünk. (Divány)