Kortalan gőzfantáziák – Megnéztük, milyen a magyar steampunk

Talán a gőzhajtású gépeinket fejlesztettük volna mostanra szuperszonikussá, hogy léghajóval körberepüljük a földet 80 nap alatt, mint Phileas Fogg, vagy lemerüljünk a tenger mélyére a Nautilusszal és Nemo kapitánnyal – Jules Verne ikonikus hőseit, valamint H. G. Wells és Mary Shelley regényeit tekintik sokan a steampunk előfutárainak. A „gőzpunk”, ami ma a science fiction és a fantasy alműfaja, egyszerre időutazás a XIC. századba és egy alternatív jövőbe, emellett világszerte növekvő mozgalom, amely a kézművességen, tárgykultúrán túl a divatra, zenére is kiterjed. A magyar steampunk közösség rendezvényén beszélgettünk alkotókkal és rajongókkal, minden korosztályból, a szociológustól a villanyszerelőig. Sokan családjukkal érkeztek, a kultúrtörténet mellett a kalandvágy és a közösségélmény is vonzza őket, még tévézés helyett is inkább együtt játszanak, fantasy regényeket olvasnak, avagy írnak.

A Dürer Kert udvarán mintha a népszerű Sherlock sorozat új évadát forgatnák: zsebórás, cilinderes urak, fűzős ruhába öltözött hölgyek beszélgetnek, akár egy londoni utcán az 1800-as évek végén. A Steampunk Design Marketen is nagy a választék a korhű és a neo-vintage stílusban újragondolt ruhákból, kiegészítőkből. Mint az ikonikus google, avagy léghajósszemüveg, a rézcsövekből hajlított plazmapuskák – minden valamirevaló gőzbetyár és űrkalóz kellékei –, továbbá rafinált fejfedők, fűzők, lámpák és linómetszetek, amelyekkel a hétköznapjainkba is belecsempészhetünk a gazdag fantáziavilágból.

Ha filmekre gondolunk, eszünkbe juthat Az arany iránytű, A leleményes Hugo, Az elveszett gyerekek városa, vagy Mijazaki Hajao animéja, A vándorló palota (ami szintén gőzhajtású), ám a steampunk megértéséhez nem elég csupán az esztétikát ismerni. Filozófiájában benne van a lázadás az információtechnológiai forradalom ellen, ami az iparihoz hasonlóan elidegenít bennünket egymástól és a természettől, noha nem utasítja el a mechanikus szerkezeteket, sőt nosztalgikusan tekint ezekre. Bármi belefér ebbe a kevert idejű, a múlt és a jövő mellett alternatív valóságokban időző létállapotba, a romantikától a dekadenciáig, a giccstől a magaskultúráig, az anakronizmustól a posztapokaliptikus utópiákig. Ez adja a varázs időtlenségét, ami a gyerekektől a még álmodozásra fogékony idősebbekig bárkit magával ragadhat.

Művészet az élet lelke

Az Aquila Háza egyedi, kézzel készített viktoriánus és steampunk ékszereket forgalmaz, Mészáros Márti 2010 óta készíti a különleges darabokat. Egyetemistaként, a neten botlott bele a steampunk világába, ami azonnal beszippantotta, kitanulta az ötvösmesterséget is.– Nagyrészt réz és ezüst ékszereket készítek, a steampunkon túl a fantasy és a gót stílus is vonz, a dróthajlítós technika pedig mindehhez óriási szabadságot ad. A vevőim nagyon szeretik a fülgyűrűket és fülékszereket, amikhez nem kell lyuk a fülbe, mégis olyan hatású, mint egy piercing. A szülők is szeretik, hogy nem kell elköteleződni, az idősebbeknek meg az tetszik benne, hogy ilyen az ő fiatalságukban nem volt.

Márti az általában fekete-barna viktoriánus divathoz képest színesebben öltözködik, az ő stílusa inkább cottagecore, meséli, gondoljunk ez alapján mondjuk A Gyűrűk Ura tünderuháira.

Hosszú szoknyában jobban érzem magam, mint farmerben, bár fűzőt csak rendezvényekre veszek fel. Rengeteg fantasyt olvasok, sci-fit is, videójátékban a kedvencem az Anno 1800 városépítő játék. 

Ha utazhatnék az időben, megnézném a XIX. század végét Londonban és itthon is, de nagy kedvencem még a magas gótika és az ókori Egyiptom. Szívesen elmennék egy reneszánsz vagy egy ókori ékszerműhelybe, mert ékszerészként Tutanhamon maszkját többre értékelem, mint a piramisokat. A komplex gondolkodás mellett a képzőművészet az, ami csak az embereknél jelenik meg, és sajnos ez az, amit a leghamarabb elhagyunk. Az idősebb generációknál még megvolt a hímzés és a kézimunka, az is művészet. Ha ez nincs, nincs szépség, csak a puszta funkcionalitás, az élet lelke veszik el… – mondja Márti, akinek egyik álma, hogy minél több gyerekkel ismertesse meg a kézműves alkotás örömét. Számára a természet is fontos inspiráció, a Fertő tó mellett nőtt föl, most Piliscsabán élnek a férjével, aki egyébként író. A pult mellett üldögélve egy versen dolgozik, őt is megszólítjuk, mire kiderül, hogy Holló-Vaskó Péter az, a hazai fantasztikus irodalom ismert alakja. A. M. Aranth néven öt regénye jelent meg, sokáig a Galaktika magazinnak írt, most az egyik legjelentősebb magyar képregény- és fantasykiadónál, a Fumaxnál dolgozik, emellett 10. századi hadi hagyományőrzéssel és fegyveres harc rekonstrukcióval is foglalkozik.

– Pajzzsal, karddal, hosszú baltával, lándzsával harcolunk. A csapatunk neve A Falka, részt veszünk a Történelmi Alapú Párviadalok (TAP) nevű magyar bajnokságon. Ezek nem koreografált harcok, nem éles fegyverek, de megpróbáljuk minél jobban megidézni azt a fajta közelharcot, amit e kor embere vívhatott. Engem a történelem korán megérintett, hároméves koromban kijelentettem, hogy én szeretném mondani az esti mesét. De komolyan felnőttként kezdtem írni. A legutóbbi regényem négy éve jelent meg, azóta hiátuson vagyok, meg akkor jött be a hagyományőrzés az életembe, a TAP bajnokságon másodszor lettem országos bajnok. Lassan visszatérek az íráshoz, szeretném megírni a családunk egyik ágának történetét. Az egri vitézek közül a Holló nevű ősöm Domaházán telepedett le, a leszármazottai a mai napig ott élnek, szeretném megírni minden generáció történetét egy-egy kisebb történetben. Jó nagy feladat, de sok mindennek utána lehet nézni, szerencsére ebben partner a levéltár, ha az embernek értelmes célja van, akkor segítik.

„Az időnk néha lejár…”

Az Aquila Házától elindulva Kelemen Krisztinával, a Steampunk Design Market szervezőjével találkozunk, kinek nevéhez évente több ilyen stílusú rendezvény fűződik, egyedi programokkal. Az Alkoss magad nevű hobbiboltot vezeti férjével, itt különféle technikákat oktat, az ő keze munkáját dicsérik a textilszobrok és az alufóliából, kartonból, spatulából, csavarokból készült, újrahasznosított műalkotások. Nem mehetünk el amellett, hogy a hátán van egy jókora felhúzószerkezet, mintha mechanikus bábu lenne.

– Bent épp most megy egy előadás Spiritualizmus a viktoriánus korban címmel, később pedig Dr. Leslie Aromo beszél majd a steampunk és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról. Az én szettem e kettőnek az ötvözete – fejti ki. – Nagyon sok embernek nincs ideje, olyanok vagyunk, mint egy gép, és az időnk néha lejár. A szoknyámon van abroncs, rajta hungarocellből készült fogaskerekek, a kulcs pedig egy kéztörlő gurigája, becsatlakoztatva a fűző alá. A steampunk az én életembe a táncon keresztül jött, az Attraktív Kollektíva Törzsi Hastánc Egyesülettel próbáltunk egy előadást, amihez kellett maszk. Én csak egy simát találtam, úgyhogy raktam rá mindenféle kis rugókat, számítógép-alkatrészeket, innen indult – meséli Krisztina, majd végigmutatja, mennyi mindent használ fel a billentyűzettől a papírzsepis dobozig. A potméterfigurákból készült sakktábla azonban a férje alkotása, ő imád műszaki alkatrészekből alkotni.

– Nem vagyok egy avatáros típus, csak ilyen eseményekre öltözöm be, meg a munkahelyem nem is olyan, ahol ez elmenne – mondja szerényen György, akinek mellényét fogaskerekekből készült, tekervényes bross díszíti. 

Itt természetes, hogy a legtöbben maguk barkácsolnak, Krisztina szerint nagyon sok ötlet éppen alkotás közben jön. – Most lett vége a Teapot Rallynak, ahol távirányítós autók versenyeztek, a tetejükön miniszamovárokkal, csészékkel, és nem csak a gyerekek imádták. Regényekből is készítek lámpákat, romantikus lélek vagyok és szeretem a misztikumot is, például ha egy női szobor nyakán fej helyett egy lámpa vagy egy sas van. Ebben a szubkultúrában nincs sok alkotó, szinte mindenütt megtalálhatod a google-t vagy a karvalyorrot mint jellegzetes motívumokat, de csak a fantázia szab határt az alkotásnak. Mi napközben is ezzel foglalkozunk, mire hazaérünk, a fejünkben még akkor is motoszkál valami ötlet, én festek is, tévézésre már nem nagyon jut idő. Szeretünk minden korszakban otthon lenni, de számomra a viktoriánus kor a legizgalmasabb, mert megosztó. Például szeánszokat tartottak, halottakkal fényképezkedtek, ami szerintem szép, de nagyon elvont.– Ha lenne időgépünk, azért tudnánk vele mit kezdeni – mosolyog György.

Szellem a képen

Krisztina, avagy Ms. Monic táncbemutatójára várva belehallgattunk Fischer Annamária előadásába, épp Abraham Lincoln nejéről mesélt. Mary Todd a spiritizmus elkötelezett híve volt, a Fehér Házban is tartott szeánszokat. Miután az elnök merénylet áldozata lett, az asszony a „szellemfotográfus” William H. Mumlerhez fordult, aki olyan fotót készített róla – feltehetőleg a hosszú exponálási időnek és némi vegyészkedésnek köszönhetően –, mintha néhai férje mögötte állna, és a vállára tenné a kezét. Mary Todd mániáját később a fia megelégelte, és elme­gyógy­intézetbe küldte. Mumler azonban szép karriert épített a polgárháborúban szeretteiket elvesztett, még egy utolsó találkozásra vágyó kuncsaftokból, technikájával pedig lehetővé tette a fotók újságba nyomtatását, forradalmasítva az újságírást.

Helyben is részt vehettünk „fotószeánszon”, a vállalkozó kedvűek a steampunk magyarországi guruja, Dr. Leslie Aromo (Mizsei László) fotográfus és mechanikus tervező kamerája elé állhattak. Míg a mestert lekötötte a fotografálás, egy elegáns párral, Ágnessel és Péterrel beszélgettünk. Péter maga készítette a plazmapuskáját, most épp raktárosként dolgozik, amúgy mezőgazdasági gépszerelő, emellett modellező és makettező – innen jön a barkácsolás iránti szeretete. Már az oldalán fityegő varázsszérumos palack is bravúros: kihúzófilcet áztatott ki a neonszínű folyadékhoz, amit alulról egy ledfény világított meg az üvegben.

– Próbáltam olyan szettet összerakni, ami felfedező és lepke- meg sárkányvadász – magyarázza Péter. – Nekem a sci-fi-rész tetszik ebben, George Mann Mechanikus London című regénye szenzációs, a Verne-féle vonal, különösen A rejtelmes sziget már gyerekkorom óta elkísér. Nekem a ruhák is nagyon bejönnek, szerintem így kellene mindig járni.– Persze, hordjál te mindennap fűzőt! – kacag Ágnes. – Engem Philip Pullman regényei fogtak meg először, de ez egy fantáziavilág, ide nem lehet visszamenni.

A steampunkban nekem az tetszik, hogy kacatokból csinálunk valamit, ami jól néz ki. Ez a sétabot például egy síbot, és a vége egy függönykarnis. 

Mikor a barkácsáruházban kérdezték, mire kell, inkább nem mondtam semmit.– Rám is néztek, mikor mondtam, hogy plazmapuskához kellene alkatrész – nevet Péter, majd szólítja őket Dr. Leslie Aromo, és mikor beállnak a fotóhoz, amelyből színes és szépia­színű is készül, valóban mintha egy Verne-regény hőseit látnánk.

Cosplay és szerepjáték

A következő a fotószeánszsorban egy újabb – az életben villanyszerelő és vegyész – házaspár. A gyeden lévő Emőke egy faun – még bundás lába is van –, hófehér hajfonatokkal és lila kontaktlencsével, férje, Kristóf pedig egy viktoriánus arisztokrata benyomását kelti.– Van egy kétéves kislányunk, ő még nem látott így bennünket, kíváncsi lennék, mit szólna hozzánk. Vagy megijedne tőlünk, vagy úgy megörülne, hogy szétszedné, amit órákig készítettünk – véli Kristóf.– Ilyenkor mindig vigyáz rá valaki, ma is reggel hat óta fenn vagyunk, annyi időbe telik a készülődés – teszi hozzá Emőke. – A fantasy korábban is érdekelt, könyvben és filmen is, de a cosplay, vagyis a beöltözés csak az utóbbi egy évben jött, azóta a neten nézegetünk ilyen oldalakat, hogy ötletet merítsünk. Engem ebben az fog meg, hogy kortalan. Míg az animésok között 18 fölött már picit furán néznek rád, itt nincs ilyen, sőt egy viktoriánus szetthez még jól is megy a szakáll és a barkó. Van ebben egy kicsit maszkulin vonal is, a mechanika, a szerkezetek iránti vonzódás, Kristófnak ez is szimpatikus – mire Kristóf egy „hát jó”-val nyugtáz. A rendezvényen szerepjátékoztak is Az AVU (A Világvége Után) Emberei standjánál – ami szintén egy családi vállalkozás, Birkás Barnabás Ábel és Harvay Anna foglalkoznak könyvfordítással és -kiadással is, Anna emellett ékszereket is készít, a grafikusmunkába pedig Barnabás lánya is besegít.

– A Castle Falkenstein, amit mi adtunk ki, egy amerikai steampunk szerepjáték, 1994-ben jött ki, és egy alternatív gőzkorszakban játszódik. Mike Pondsmith írta, aki a Cyberpunk szerepjátékokat is. Az átlagos szerepjáték dobókockát használ a véletlen szimulálására, ez viszont francia kártyát. Kicsit más a hangulata, inkább a történetmesélésen van a hangsúly, nem azon, hogy a játékosok vért izzadva túléljék a kalandot. Egyelőre egy alapkönyv jött ki és a kiegészítő, amiben benne vannak a gőzkorszaki találmányok, különféle gőzautomotívok, gőzmotorok, és mivel ebben a világban Verne létező személy, és a karakterei is azok, ők is. A következő kiadványunk, ami ehhez társul, a Comme il faut lesz, egy viktoriánius korabeli útmutató, hogyan kell párbajozni, milyen egy bál, hogyan viselkedjünk a szolgákkal, és a többi. Idén karácsonyra jövünk ki egy újabb szerepjátékkal, az Underworld Neil Gaiman regényei stílusában egy urban fantasy föld alatti játék.

Általában a tinédzserek érdeklődnek a szerepjáték iránt, de akár negyven-ötvenesek is, nagyon széles az életkori réteg. 

Mi középiskolások voltunk, mikor megjelent a Mágus 1993-ban, akkor kezdtük, és úgy is maradtunk. Én történész vagyok, de IT-ben dolgozom, a feleségem a PhD-jét írja szociológiából. A Gyűrűk Ura film fegyverkönyvének lektorálása volt az első munkám, kellett valaki, aki ért a fegyverekhez meg a szerepjátékhoz is, így kaptam meg. Azóta több könyvet fordítottam, lektoráltam, írtam kalandmodulokat, és általában én mesélek, mert én szeretek közben minden karakterrel is játszani – mondja Barnabás, akinek a kedvenc „karija” egy törpe harcos, míg a feleségének több is akad, most épp egy sárkányvérű kószával játszik szívesen. Noha a munkájuk összeköti őket, legalább ilyen fontos kapocs köztük a közös játék, amit esténként és hétvégén is együtt csinálnak, néha barátokkal összejőve, bár most a kislányuk mellett erre kicsit kevesebb energiájuk jut.

Láthatatlan rafinéria

Miután itt szinte minden hölgy viselt fűzőt, egy avatott szakértőt megkérdeztem arról, mi a titka, hogy ez az egykor az ortopéd orvosok mumusának tartott ruhadarab a mai formájában újra egyre népszerűbb viselet.

– A titok a jó szabásminta – felelte a Diffidentia Fashion vállalkozás tulajdonosa, Kazinczi Ildikó. – Tizenhat-hét éves koromban kezdtem varrni, mert nem volt jó rám a konfekcióméret, nagyon kicsi a derekam. Először átszabtam a bolti dolgokat, aztán átalakítottam szabásmintákat, végül női szabó lett a szakmám. Erős fűző készítésére törekszem, ami követi a női formákat, de nem kényelmetlen, és nem is egészségtelen. Emellett készítek szoknyákat, testhámokat, chokereket és saját tervezésű öveket. Egyedi szabásmintáim vannak, semmiből nem készül két egyforma, bár itthon viszonylag szűk a vevőköre ezeknek a különleges daraboknak. Ebben az kerül többe, amit nem látsz, mert a fűző belső szerkezete a lényeg. Évekig kísérleteztem, mit hogy varrjak, mit tegyek bele, hogyan merevítsem, mire ezek kialakultak, amiket most itt látsz.

Ildikó javasolja, hogy próbáljak föl egyet, egy bordó lakkbőr darabra esik a választásom – ez lehet a fűzők Rolls Royce-sza, csakhogy nekem a „családi egyterűből” kell ide átülni. Amíg csak a csatokat fűzi be, még teljesen komfortosan érzem magam, de mikor meghúzza hátul a zsinórokat, kissé sokkszerűen alakul át az anatómiám, miközben kétségtelenül nőiesebb lesz az alakom, és még az önbizalmam is nő – de azért nem bánom, hogy ez ma már nem a hétköznapi viselet része, bár Ildikó szerint szép tartást ad, és idővel a viselőjéhez is idomul.

Később egy acélmerevítők nélküli fűzőt is felpróbáltam, a Lightning Dark manufaktúra egyik darabját, és bár az is roppant sokat dobott a megjelenésemen, egyelőre még barátkozom a fűzőviseléssel. Pedig Nemes Gergely szerint – ő a bázeli nemzetközi vásáron lévő párja helyett viszi a standot –, ez minden nőnek jól áll, kihangsúlyozza a derekat és a kebleket is.

Számára a westernszett hétköznapi viselet, főfoglalkozását tekintve wes­ternkaszkadőr, és imádja a vadnyugatot. Ami egyébként szintén közel áll a steampunkesztétikához, noha ezzel a párja, a divat- és kosztümtervező Kertész Anna kapcsán ismerkedett meg, amikor elhívta egy fotózásra, miután fotózással is foglalkozik – már meg sem lepődöm, hogy újabb reneszánsz emberbe botlok itt.

Koponyától a Krakenig

Amilyen Vadnai Ágnes – művésznevén Senga – is, ő díszítőszobrászként, restaurátorként például a Szent István-bazilika kupolájában, és filmforgatásokon is dolgozott. Az általa készített és forgalmazott steampunk- kiegészítők egy része teljesen praktikus, van működő zsebóra, medálóra – amibe titkos fénykép is rejthető –, iránytű, és vannak mókásak is, mint az üvegbe rejtett, világító Kraken – a viking tengeri mondák félelmetes lénye, egy sokszemű, hatalmas fejlábú, amelyről Lord Alfred Tennyson drámai költeményt írt (1830), így került be a viktoriánus „mitológiába” mint a végzet metaforája. Az óra, a kulcs, a fogaskerék az alkímia kellékei, mind jellegzetes gőzpunkmotívumok, akárcsak a koponya, ami Ágnes szerint nem is félelmetes, éppen hogy gyönyörű a maga tökéletességében. – A karom pedig csak szép, de én fotózom is, ez nagyon szép tartást ad a kéznek, ezért szinte az összes képemen szerepel. Engem minden érdekel, ami a fantázia világában van, nem csak a viktoriánus, a gót vagy a steampunk – mondja mosolyogva –, a lényeg, hogy más legyen, mint ez a mostani világ. (Népszava)