Hodász András Kolozsváron
„A Biblia számára ismeretlen az a fajta homoszexualitás, amire én most azt mondom, párkapcsolatban, szeretetkapcsolatban vagyok. Amikor a szent szöveg arról beszél, hogy nem oké a homoszexualitás, akkor nem feltétlen arra gondol, amiben egy mai meleg ember él” – mondta péntek este tartott kolozsvári közönségtalálkozóján Hodász András egykori pap(celeb), mostanában barista, jövőbeli youtuber. Hodászt pont arról kérdezték, hogyha a megélt homoszexualitás – az egyház tanítása szerint – bűn, akkor neki van-e bűntudata. Ebben a kérdésben ért leginkább össze a pénteki beszélgetés két nagy témája, a melegsége és a (katolikus) egyház helyzete.
A Planetárium kávézó ötéves születésnapja alkalmából szervezett fesztiválra hívták meg Hodászt egy közönségtalálkozóra. A Lovassy Cseh Tamás dramaturg által moderált beszélgetés nagy részét tényleg a közönség kérdéseinek a megválaszolása tette ki, és így csoportosulhatott alapvetően e két nagy téma köré az esete. Én is e köré a két téma köré szervezem a beszámolómat.
Hodász elmondta – egy pillanatra még visszatérve az előbb felvett kérdésre – most van abban a folyamatban, hogy kibékítse a melegségét és a hitét egymással. „Azután is megmaradtam hívőnek, hogy kiléptem és coming outoltam. Összességében a kereszténységet jó dolognak tartom, de tudom, hogy sok meleg elhagyja a hitét, mert nem akar állandó bűntudatban élni” – magyarázta, hozzátéve, neki vannak már úgymond „részeredményei”, majd egy rabbival folytatott beszélgetését idézte fel.
Ő azt mondja, hogy az eredeti héber szöveg, ami számára szent, egészen másképp mutatja be a homoszexualitást, mint amit általánosan gondolunk, elfogadunk ezzel kapcsolatban.
(…) Abban a világban mindenki 16 évesen megházasodott, mert ez volt a szabály, és a homoszexualitás kiélésének két módja volt. A házasságtörés, vagy leigázott népek megerőszakolása” – jelentette ki, majd nem sokkal később azt is hozzáteszi, hogy azért ő nem szeretné megváltoztatni az egyház tanítását, csak kérdéseket szeretne feltenni ezzel kapcsolatban. Úgy néz ki, hogy ezt a kérdésfeltevő, vitatkozó, beszélgető utat szánja megának, hiszen az új Youtube-csatornáját is ezzel a céllal indítja.
Állítja, nem tudta mindig, hogy meleg, mert olyan környezetben nőtt fel, ahol ez nem volt opció, inkább mással magyarázta, hogy az ő érdeklődését inkább a fiúk keltik fel. „Amikor kamaszként az összes osztálytársad arról beszél, hogy annak a lánynak milyen jó … az aurája, akkor te ettől nem jössz lázba, mert a srácnak a kockahasa tetszik, csak ezt nem mondod ki. Helyette azt mondod, hogy nekem is jó lenne egy ilyen kockahas, és igazából nem vonzódom hozzá, csak irigykedem rá” – hozta fel példaként, hogy miként lehet hitegetni magad, de „aztán nekem kipukkadt a lufi, hogy nem arról van szó, hogy heteró vagyok, csak néha elmélázom a pasikon, hanem arról, hogy meleg vagyok. Ennek a felismerését azért megnehezítheti a környezet”.
Elmondása szerint végül két oka is volt annak, hogy úgy döntött, nyilvánosan coming outol. Egyrészt már elég híres volt, leszólították az utcán vagy a bulikban, és nem akart rejtőzködni.
Nagyon kellemetlen volt úgy együtt lenni a szerelmemmel, hogy állandóan a hátunk mögé kellett nézni, hogy ki lát együtt. És ez az állandó görcs a párkapcsolatnak nem tesz jó
– érvelt. Másrészt szerette volna elkerülni azt, hogy ezt a témát karaktergyilkosságra használják fel ellene. Elmondása szerint az adta meg az utolsó lökést a döntésben, hogy az egyik kormányközeli médiában percekig azon nevettek, nem említve a nevét, de egyértelműen körülírva, hogy ő meleg.
Hodász nem véletlenül lett a hívek (és nem csak) kedvence: megnyerő, humoros és nagyjából 5 percenként mond egy olyan állítást, amire az emberek biztosan felkapják a fejüket, és olyan kérdésekre is válaszol, amire az emberek nem feltétlen szeretnek nyilvánosan. Például részletesen válaszolt arra a kérdésre, hogy jobb- vagy baloldalra sorolja-e magát. Ezzel kapcsolatban úgy látja, bár a magyarországi megmondóemberek elég hamar betették őt a baloldali, liberális skatulyába, de ő nem szeretné jobb- vagy baloldaliként meghatározni magát. Vannak kérdések, amiben baloldalinak gondolja magát, de ugyanakkor nemzeti érzelműnek és hívőnek is.
„Én cserkészként éveken keresztül szerveztem hagyományőrző táborokat. Tuti, hogy tízszer annyi néptáncot és népdalt tudok, mint a legnagyobb magyarkodó politikus. Ugyanakkor fontos számomra a magyar történelem, de azt is tudom, hogy amit manapság a jobboldal a magyar történelemről gondol, az egy kamu. Egy legendaköteg. Amit a jobboldal a magyar történelemre visszatekintve gondol történetileg nem hiteles. (...) Nem gondolom, hogy azt jelenti magyarnak lenni, hogy nem nézel szembe azzal, hogy szúrtunk el dolgokat a történelmünk során” – mondta, szerinte ezt a magyar jobboldalon ezt nem lehet felvetni, mert akkor egyből kikiáltják „hazaárulónak”.
Az egykori plébános részletesen mesélt arról is, hogy jelenleg mivel foglalkozik, illetve milyen tervei vannak.
„Amikor kiléptem a papságból, rögtön munkát kellett találnom, de médiában ismert szereplőként nehéz munkát találni. Nagyon sok helyre elküldtem az önéletrajzom, de a legtöbb helyről nem válaszoltak. Aki válaszolt sem hitte el, hogy beállok a kassza mögé. Ez nem is lenne baj, de az albérletet mégiscsak ki kell fizetni. Végül az egyik volt hittanosom apja hívott kávét készíteni tavaly február környékén. Most heti 3-4 napot vagyok ott mint barista, és emellett próbálom építeni a jövőbeli médiabirodalmam. Tervezek egy csatornát, Éternon (a latin aeternon, azaz örökkévalóság szóból – szerk.) névvel, ami ha minden jól megy, két héten belül elindulhat, már fel van véve négy videó. Emellett tervezek olyan projekteket, ami a társadalomnak is jó, és én is tudok belőle egy kupa sört venni” – mondta Hodász, aki szerint az elmúlt fél évhez képest most már jól van, sínen van az élete.
Elmondása szerint a csatorna neve annak témáját is kijelöli, hiszen a bennünk lévő vágyódással az örökkévalóságra, az örökkévaló értékekkel akar foglalkozni. Ugyanis úgy látja, kevés olyan Youtube-csatorna működik, ami spiritualitással és a lelki élettel foglalkozik.
„A Papifrankó egy olyan csatorna volt, ahol egyházi tekintélyből megmondtam a frankót. Adott volt a kérdés, amire 6–8 percben megmondtam a választ, és már nem is volt több kérés. Most úgy állok a dolgokhoz, hogy szeretnék inkább kérdezni, körbejárni a problémát, és sokkal bátrabban kimondom, hogy erre most nem tudom a választ. Nem tudok megoldást adni a kérdésre, de lehet róla beszélni. Az Éternon sokkal inkább ilyen beszélgetős csatorna lesz az Isten-élményről, életről, a halálról vagy akár a szerelemről, mert az is az örökkévalósághoz köt” – fogalmazott a csatornával kapcsolatban.
„Én úgy vagyok vele, hogy minden vállalkozás kockázatvállalás. Ha az ember nem szereti a kockázatot, akkor elmegy 8 órára dolgozni egy kávézóba. Ha szereti a kockázatot, és ezzel együtt a lehetőségek izgalmát, akkor belevág, és meglátja, hogy van-e rá piac. Én most így vagyok vele. Nem az én véleményem érdekes, hanem az, hogy bizonyos témákat megbeszéljünk szakemberekkel” – válaszolta arra az ismét felmerülő kérdésre, hogy miért lehet izgalmas az, ha nem egy pap, hanem egy barista indít csatornát. Példaként az eddig leforgatott videókat említette, amelyek között van olyan, ahol egy pszichológussal az imádság kötődési motivációs hátteréről beszélget, de olyan is, amelyben arról van szó, hogy miért szűnnek meg az emberek kapcsolatai az intézményes egyházzal. Ez utóbbi kérdésről részletesen mesélt a pénteki közönségtalálkozón is.
Hodász úgy látja, hogy az egyháznak abban a formában, ahogy most működik, vége van, csak az egyházi döntéshozók fejébe is el kellene, hogy jusson az az információ, nem mehetnek tovább azon az úton, ahol most vannak. Érvelése szerint teljesen fenntarthatatlan az a rendszer, amit most működtet az egyház, hogy egy vidéki pap általában 10-15 falut lát el. „Szerintem az egyházat az Isten alkotta, alapította, és rosszabb időket is éltünk már meg, amiket általában egy vallási fellendülés követett” – jelentette ki.
Szerinte ugyanakkor a társadalmi változások sem kedveznek az egyháznak, befolyásolják a hívek számát. Példaként a világháborúkat említette, amelyek után általában meredeken ment felfelé a hívők száma, mert a halálélmény megtapasztalása után a hit támaszt jelenthet. Ez nem az egyház érdeme, hanem társadalmi körülmény. Manapság a világban viszont általában létbiztonság és jó lét van, kevésbé foglalkoznak a hit dolgával.
Hosszan beszélt és többször is visszatért arra a témára, hogy miért veszíti el a (katolikus) egyház a kapcsolatát a mindennapokkal. Szerinte ennek egyik oka épp a cölibátus.
Nem tartom alapvetően rossznak a cölibátust, viszont van néhány negatív következménye. Az egyik, kevésbé ismert következménye, hogy nincs kapcsolatunk a valósággal.
A legtöbb pap 18 évesen úgy megy papnak, hogy még csak egy párkapcsolata sem volt. A párkapcsolat azért izgalmas, mert megtanít együttműködni valakivel, hogy nem csak az én akaratom érvényesül. Megtanít megbocsátani, konfliktust kezelni, és arra is, hogy nem egyedül vagyunk a világon. Nagyon sokan úgy mennek papnak, hogy 18 éves korukig soha nem láttak lányt vagy fiút. Soha nem élte meg azt, hogy nem ő van egyedül a világon. Úgy végzi el a hatéves szemináriumot, hogy közben körberajongják. Nem találkozik az élet valóságával. Majd kikerül a plébániára, ahol arról kezd el prédikálni, hogy milyen fontos a megbocsátás, a szeretet, és ne üvöltözzünk a gyerekkel, de még soha nem tapasztalta meg azt, hogy a gyerek három hónapon keresztül éjszakánként ötször felsír” – érvelt.
Elmondása szerint neki is izgalmas tapasztalat volt 10 év után visszakerülni az alkalmazotti létbe, mert korábban senki nem kérte számon. „A hívek nem szólnak, hogy késtem” – kommentálta. Szerinte minden papnak jót tenne, ha csak azután kerülne egy plébániára, ha már egy ideig alkalmazottként dolgozott. Sőt, szerinte az is hasznos lenne, ha nem 18 évesen vennék fel őket a szemináriumra, hanem csak 25 évesen, hogy addig dolgozzon, esetleg a párkapcsolatot is megtapasztalja.
Saját tapasztalatát is megosztotta arról, hogy a papok mennyire nem érzik át a hívek szempontjait, el vannak távolodva tőlük.
„Én az elmúlt tíz évben minden misén úgy vettem részt, hogy én voltam a pap. Én beszéltem, én csináltam az oltárnál a dolgokat, és nem láttam a hívek szempontjait. Nekem nem volt hideg a pad, mert párnázott székem volt, és hősugárzó is állt az oltár alatt. A beszédet sem untam, mert én mondtam. Amióta egy éve járok misére, az agyam leszakad. Nem találok egy papot, aki három értelmes mondatot el tudna mondani, akinek ne aludnék el a prédikációján. Ha nem lennék hívő, akkor lehet, hogy én is azt mondanám, azért ennél van kényelmesebb. Én beültetném papokat a hívek közé” – jelentette ki, s példaként Mindszenty József bíborost említi, aki ezt meg is csinálta. Szerinte ugyanakkor az intézményes egyház legnagyobb előnye, hogy közösségi élményt tud adni.
Szintén visszatérő téma volt az egyház és a pszichológia, önismeret és mentális egészsége viszonya.
„Az életünk legerősebb szorongását, ami mindannyiunkban benne van, a haláltól való félelem okozza, hogy egyszer vége lesz ennek az életnek, és mindannyian ott leszünk a halálos ágyunkon. Ameddig 15 éves az ember, addig kevésbé szorong ettől, de amikor már 50 éves, akkor azért már inkább. (...) A hit erre a szorongásra kínál egy enyhítést. Figyelj, nem kell, hogy szorongani a haláltól, mert a jó rész csak utána jön. Ha ezt elég erősen hiszed, akkor a halálszorongás, életed legerősebb szorongása mérséklődik. Ilyen szempontból jó a mentális egészségre. Egy csomó szempontból viszont növeli a szorongást.
A katolikus egyházban olyan szigorú erkölcsi szabályok vannak, amiket szerintem nem lehet betartani. Tízéves papi pályafutásom és rengeteg gyóntatás után azt látom, hogy mindenki küszködik. Szerintem Pió atyán kívül senkinek sem sikerült az összeset betartani. Ez erős szorongást tud okozni
– válaszolta arra a kérdésre, hogy az egyház tanításai szerinti élet káros a mentális egészségre vagy sem.
Hodász szerint a papnak a saját állapota határozza meg, hogy miként viszonyul erkölcsi kérdésekhez és beszél róluk. „Ha nagyon sokat fenyegetőzik a pokollal, akkor nagyon szorong” – osztotta meg a megfigyelését. Ellenben azokkal a papokkal, akik feldolgozták a traumáikat és elengedték a szorongásaikat, tudnak egy irgalmas, jóságos és szerető Istenképet közvetíteni.
Hodász szerint az egyházi vezetésnek rossz tapasztalata van a papok és a pszichológia kapcsolatáról, ezért az egyház vezetése részéről központi segítségre nem számíthatnak. „Azt tapasztaltam, hogy az egyházi vezetés idegenkedve nézi a mentálhigiénét, a pszichológiát és az önismeretet. Nem fekete fehér a helyzet, mert amikor katolikus papként elkezdtem a mentálhigiénét, akkor kellett egy engedély hozzá a bíborostól, és megkaptam. Amikor a szemináriumban akartunk önismereti csoportot szervezni, ahová mentálhigiénés szakembert is hívtunk, hogy fontos témák mentén beszélgessünk, azt nem engedélyezték. Amikor átneveztük kávéklubnak, azt már lehetett” – jelentette ki.
Szerinte az egyházi vezetésnek rossz tapasztalatai vannak azzal kapcsolatban, ha egy egyházi személy elindul az önismeret útján, akkor adott esetben nem lesz pap. „Az én esetemet is láthatja úgy a bíboros atya, hogy Hodásszal is akkor kezdett baj lenni, amikor elkezdett pszichológushoz járni. Én meg is kaptam az ismeretségi körömből, hogy a pszichológus miatt lettél buzi” – reflektált a saját helyzetére.
Tisztelem Csaba testvért, csak pont benne látom azt, ami alapvető probléma az egyházban, hogy egyszerűen nem akarjuk beismerni magunknak, ezzel foglalkoznunk kell
– jelentette ki az egyházat érintő pedofilbotrányokkal, illetve Böjte Csabával kapcsolatban, de nem csak őt emelte ki. „A magyarországi püspöki kar elnöke, Veres András is lenyilatkozta, hogy nálunk ez nem téma, mert nincs, miközben tudjuk, hogy van. Nem feltétlenül eltussolni akarja, hanem megint csak nem akar szembesülni a valósággal” – tette hozzá, de azt is kijelentette, még így is az egyház tesz a legtöbbet az összes világszervezet közül pedofília kérdésében, hogy javuljon a helyzet. (Transtelex)
