A tudat akár egy óráig is megmaradhat, az átélt halálközeli élmények pedig univerzálisnak tűnnek
Az 567 haldokló beteggel végzett kutatás erős kérdéséket vet fel a halál eddigi tudományos megközelítésével kapcsolatban: mint kiderült, az oxigénmegvonás után nem áll le egyből az agy, sőt a halál beállta után még egy órával is kimutatható egyfajta “kiélesedett öntudat”. Sőt a halálközeli élmény során átélt látomások globálisan egyformák kulturától és etnikumtól független.
Egy úttörő tanulmányban 567, újraélesztésen átesett, haldokló beteget vizsgáltak, feltárva a halálközeli élményekkel (NDE) kapcsolatos agyi mintázatokat. A több évre kiterjedő, a világ több kórházában végzett kutatásból kiderült, hogy a szívmegállás után akár egy órával is kiélezett tudatállapotot található a betegeknél, ellentétben a korábbi vélekedésekkel, amelyek szerint az agyhalál néhány perccel az oxigénhiány után bekövetkezik.
Ennél is érdekesebb talán, hogy a betegek tapasztalatai, beleértve az élénk látomásokat és az életút “kiértékelését”, globálisan konzisztensek voltak, ami így egy univerzális jelenségre utal.
Egy kiterjedt, többéves vizsgálat során, amelyet Dr. Sam Parnia intenzív osztályos orvos és a NYU Langone Health egyetemi docense vezetett, a kutatók 567 beteget figyeltek meg a világ 25 kórházában, amint újraélesztésen (CPR) estek át szívmegállást követően.
A több tucat betegnél rögzített elektroencefalogram (EEG) agyi jelek azt mutatták, hogy a szívmegállás után egy órával a fokozott öntudattal járó epizódok jelentkeztek. Bár a vizsgálatban részt vevő betegek többségét végül sajnos nem sikerült újraéleszteni, 53 beteget esetén sikeres volt a beavatkozás, és végül nem haltak meg. A túlélők közül 11 beteg számolt be arról, hogy tudatánál volt az újraélesztés közben, hat pedig halálközeli élményekről beszélt.
Ellentétben tehát azzal a korábbi elképzeléssel, miszerint az agy az oxigénhiányt követően perceken belül végleg leáll, ez a kutatás a szívmegállás után akár egy órával is fokozott tudatállapotot mutatott ki a betegeknél – ez a mostani kutatás egyik legkomolyabb megállapítása. Mint Dr. Parnia nyilatkozott a Motherboardnak:
“A szívmegállást túlélő betegek arról számoltak be, hogy bár az olyan orvosok szemszögéből, mint én – akik megpróbálják újraéleszteni őket, amikor kómás állapotba kerültek és teljesen reakcióképtelennek tűntek, élet és halál között ingadozva – a saját belső szemszögük alapján teljesen eszméletüknél voltak. Vannak belső tapasztalataik, és a tudatuk nem csak ott van, hanem olyan szintre emelkedik, amit még soha nem tapasztaltak. Gondolataik élesebbek és tisztábbak a szokásosnál.
Fontos, hogy ez a tapasztalat magában foglalja az egész életük célirányos, értelmes újraértékelését.
Nem csak véletlen pillanatokat, hanem az életük egészét. Ez eddig rejtély volt, de nem csak egy-két anekdota. Számos tanulmány utalt arra, hogy a felnőtt lakosság akár 10 százaléka is átélt hasonlót, ami ha kiszámoljuk, valószínűleg 400 vagy 500 millió embert jelent a világon.”
Ami tehát igazán érdekes, a kutatás globális voltából következik: a szóban forgó élénk látomások, valamint életút-értékelések feltűnően hasonlóak voltak a betegek egyéni kulturális hátterétől (vallás, etnikum stb.) függetlenül. Ez az univerzális konzisztencia így egy közös jelenségre utal, amelyet az agyban a haldoklási folyamat vált ki. Ezek az eredmények épp ezért nemcsak az eddigi orvosi paradigmákat vitatják, hanem mélyreható kérdéseket vetnek fel a tudat természetével és az élet és halál közötti átmenettel kapcsolatban is. Mint Dr. Parnia még hozzátette:
„Amikor megnéztük a halál során felidézett tapasztalatokat, amit egyébként globális szinten vizsgáltunk, az előkerült témák mind egybevágtak. Az a következtetésünk, hogy ez egy valóságos élmény, amely csak a halállal jelentkezik. Ahogy az életből a halálba megyünk át, valahogy ez az élmény megtörténik.
Lényegében azt fedeztük fel, mi történik mindannyiunkkal, amikor meghalunk; hogy mi történik a tudatunkkal. A tervünk most az, hogy átfogóbb módszereket alkalmazzunk az agyban megjelnő események másodpercenkénti elemzésére, hogy feltérképezzük az emberek életének és halálának neurofiziológiáját, miközben átesnek ezen a folyamaton.” (Rakéta)