Vasárnap este véget ér a budapesti atlétikai világbajnokság. Aztán még néhány nap, és mintha sosem lett volna, kitörlődik az emlékezetből.
Ez normális, a sportgyőzelmek olyan illékonyak, mint a levegőbe fújt parfüm illata. Hányan tudják, hol tartották és ki nyerte az utolsó futball-világbajnokságot, pedig az még szinte tegnap volt? Ki emlékszik az ugyancsak tavalyi úszó-világbajnokságra és férfi kézilabda Európa-bajnokságra, holott mindkettő itt volt nálunk? Másodpercnyi örömök és nemzeti büszkeség után jön az ugyanolyan gyors felejtés – mindez iszonyatos áron, a semmiért, a jövőnk elfecsérléséért.
A vadonatúj Nemzeti Atlétikai Központ, a Duna Aréna és a kézilabda Európa Bajnokságra épített MVM Dome (plusz két másik csarnok a vidéken játszott csoportmérkőzésekhez) összesen mintegy 600 milliárd forintjába került a magyar adófizetőknek. Kell-e mondani, hogy senki nem kérdezi meg őket, akarnak-e ennyi sportlétesítményt és sporteseményt a saját zsebükből, a saját életük rovására finanszírozni. A nagy többség aligha akarná, tökéletesen megfelelne nekik a világ bármely pontjáról sugárzott tévéközvetítés. Magyarországon azonban még ilyen irdatlan összegekről sem a kormány dönt, nem is a parlament, a nép meg végképp nem. Tudjuk, ki dönt, egyetlen ember. Na, itt kezdődik és végződik minden nemzet tragédiája. Nézz Oroszországra, épp most lövi, gyilkolja vissza magát a középkorba. Egyetlen ember miatt. De az agresszió békés formáival is tönkre lehet tenni egy országot.
Magyarországon egyik nemzetközi verseny követi a másikat. Más országok az elszabadult költségek vagy a lakosság ellenállása miatt mind gyakrabban már el sem indulnak egy pályázaton Az elmúlt években nálunk sokkal gazdagabb nemzetek és Budapestnél sokkal gazdagabb városok mondtak nemet az olimpiára: Róma, Hamburg, Oslo, Bern. 2015-ben a magyar GDP hétszeresét előállító Mexikó azért lépett vissza a már neki odaítélt vizes VB megrendezésétől, mert a kormánya úgy döntött, hogy van sokkal jobb helye annak a pénznek.
Nem úgy a mi emberünk, aki rögtön talpra ugrott. Ekképp érvelt: „A modern világban nem a pénz a legfontosabb - bár vannak ilyen elméletek is -, hanem a bizalom. Pénzt majd csinálunk valahogy”. Aha, valahogy. Tény, hogy lett is rögtön pénz a Duna Arénára, és 2017-ben már ott versenyeztek a világ legjobb úszói. Aztán tavaly megint. Hiszen hallottuk, a pénz csak elméletben fontos, és az is igaz, hogy a Fidesz és a kormány környékén sem elméletben, hanem de facto lett milliárdos annyi ember.
Állítólag mi, magyarok azért tűrjük, hogy a kormány manipuláljon és kifosszon bennünket, mert a százmilliárdok számunkra felfoghatatlan összegek, egy Gucci-táska és egy drága karóra értéke fölött mindegy nekünk, hogy az állam mire költi a pénzüket. Vagy így van, vagy nem, de ha pont az államnak nem lenne ez mindegy, és a sport helyett például az oktatásra költene évente hatszázmilliárddal többet, akkor hamarosan a legbutább magyar is tudná, hogy milyen beruházások szolgálják a nemzeti érdeket – személyesen az övét is-, és mi „jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés”, vagyis bűntett. Mint például ez az atlétikai stadion. S ekképp fokozatosan mind többen megokosodván, ez az évi 600 milliárd plusz oda vezetne, hogy senki nem tartaná többé a magyar nép és a kormány kiválósága bizonyítékának, hogy a sportpályák lelátóin mi tapsolunk minden nép közül a leglelkesebben. Merthogy ez most a legújabb érv saját nagyságunk mellett. Lám, a szégyen még egy formája.
világgal. Írország, Finnország, Izrael, Svédország kutatásra, fejlesztésre, új technológiákra, oktatásra, egészségügyre, vasútra, közutakra költ sokat és nem arra, hogy a sportolóik másoknál egytizedmásodperccel hamarabb érjenek célba vagy egy vasgolyót öt centivel messzebbre dobjanak. Ők ma már gazdagok, a világ élvonalába jutottak, nekünk meg a hazafias buzdítás közepette marad az elszegényedés, megnyomorító társadalmi anomáliák tömege. Láttuk, hogy az atlétikai stadionban a sportolók kiszolgálása tökéletes, kis elektromos autókon hozzák-viszik őket, de ha egy magyar kórházban nem te magad tolod be mozgásképtelen anyádat a húgyszagu kórterembe, akkor még másnap délelőtt is a folyosón fog ülni. Hogy tud egy nemzet ennyire igénytelenül élni, hogy képes elviselni egy ilyen elvetemült, ócska kormányt? (Bruck András)
