Vasárnap kaptuk az örömöket, miszerint az idei augusztus 20-i népnemzeti ájtatos köldöknézés fénypontjául harmincnégyezer rakétát (lásd tűzijáték) lőnek fel az éjfekete égbe, elpuffogtatva jónéhány tankerület pedagógusainak béremelését.
Mert Brüsszel meg a dollárbaloldal.
A szervezők abbéli reményüknek is hangot adtak, lehetőleg lengedez majd egy kis szellő, hogy a főváros nem fulladjon bele abba a füstbe, amit ezek a készségek keltenek, de ha lesz is légmozgás, az így is borítékolható, hogy a bávatag tömeg minimum Mariupolban érezheti magát, ahogyan Putyin épp szarrá lövi.
Lassan alakult ki a fideszfiúk tűzijátékfétise.
Első regnálásuk alatt csak a koronát úsztatták, de a korabeli híradások alapján ez nem igazán érdekelte a népeket. Szartak – magunk közt szólván – a szent koronára, így az a cirkusz nem volt alkalmas a megfelelő kábulat elérésére, ezért lett ebből több mint húsz év teltével milliárdokat elemésztő égiháború. Mert ettől leesik a Mária néni protkós álla, legalábbis remélhetőleg. Hogy el ne feledjük, az ünnepi napokra árstopos sör és perec is jár, de olcsó húzás volna a részünkről panemet meg circensest emlegetni, mert mára sokkal többről szól ez az egész.
Itt már lételmélet van.
Ontológia, hogy csillogtassuk filozófiai szókészletünket, szembe állítva például Kövér pedelluséval, aki megnyilvánult egy ájtatos ünnepen a mostani hétvégén, megadva mintegy az alaphangot az idei nagy, augusztus 20-i szó és hülyeségáradatnak. Szavai nyomán hallottuk a sarkon beforduló bádog Szent István kerekeinek csikorgását, és egy tébolyda mélyiről fölhallatszó sikolyok velőt rázását is, felfedezve magunkban azt az érzést, hogy ím, ó, megérkeztünk a Fidesz által számunkra prezentált hazába. Ami azonban nem igazán a miénk. Szőrmentén azért említsük meg Kövér et. bájos gondolatfoszlányait.
„A változó világban a legfőbb korparancsunk megmaradni magyarként és keresztényként.” Mert és ugyanis: „a halál kultúrája jegyében fel akarják számolni a nemzeteket, és az azok védelmére hivatott nemzeti államokat”.
Nagy valószínűséggel ehhez hozzá tenni már nem lehet semmit, mert ez maga a teljesség, minden benne van: nemzet, nemzetállam, magyar, keresztény – már csak ilyen felböfögős megazisten hiányzik, de senki nem lehet tökéletes. Ellenben kitetszik belőle, mi vár ránk az elkövetkező rohadt hosszú héten, a végén a kurvanagy tűzijátékkal, mint mennybemenetel, és mindettől elmegy az élethez való kedvünk.
Az a kevés is, ami bolyong bennünk, mint a lét türelme. Most az jön, hogy a fideszek szerteiramlanak az országban, eljutnak a legutolsó, legkoszosabb faluba is, az összes gauleiter főispántól falusi párttitkárig, aztán mind ilyen okosakat mond majd tömjénfüstben és orgonaszóra. Voltaképp egy rohadt nagy búcsúvá válik az ország, világítós, műanyag szentistvánokkal és szűzmáriákkal teljesítve ki az ezeréves magyari nagylétet, amitől a bávatag szemek fönnakadnak az ájtatos mimagyari fekáliában. Valószínűleg nem teljes és tökéletes az ünnep általam bemutatott prezentációja, de közel áll ahhoz.
Arra kell rájönnünk azonban most végül, hogy ez az ünnep az, amelyben a Fidesz meglelte önmagát.
Mindegyikre rá akartak telepedni az eltelt végtelenül hosszú évek alatt, de mindegyikben van valami csont. Petőfi azért csak föl akarta kötni a királyokat, ’56 is bizonytalan állagú, mert Nagy Imrét nem lehetett elfödni teljesen Dózsa László1942-vel. Itt azonban kiterjedt a folklórvilág új kenyértől alkotmányig, államalapítástól Szent Istvánig, ami már majdnem Szűz Mária, itt lehet lődözni, zabálni, mindent, ami a Fidesz szerint az übermensch mimagyarokra genetikusan jellemző.
Azaz voltaképp a bazári lét.
Minden külön értesítés helyett idézem a szervezőket, hogy mit mutat majd nekünk a harmincnégyezer rakéta füstje meg a lángja:
Az ideinek a kerettörténete, a fő motívumai az anyaság, a hazafiasság, Mária országa. Történetmesélő narratívája van csakúgy egyébként, ahogy az előző években is, a Regnum Marianum, tehát a Mária országa lesz a fő vezérvonala ennek a show-nak.
Kedveseim, hát mondjátok azt, nem beszarás ez az egész, hogy nem az esszenciája mindez ennek a kurvaéletnek, amelyben mindezt nemhogy röhögés nélkül, de sokkal inkább ájtatos komolyan tolják a pofánkba.
Ilyen ország nincs még egy, ez ziher. (huppa.hu)
