Nem Orbán Viktor az első politikus, akinek küldetéstudta van, és várhatóan nem is az utolsó.
Ő azonban annyiban különbözik elődeitől és vélhető utódaitól, hogy egy kifejezetten világi, sőt liberális párt élőről érkezett, de valamivel több mint 30 év után már arról prédikál, hogy maga a Jóisten jelölte ki népe vezetésére. Azok, akik régről ismerik, nem tűnnek meglepettnek, hiszen testközelből látták a folyamatot, ahogy Orbán tudatában megszületik egy olyan váteszi küldetéssel felruházott vezető képe, aki immár spirituális hatalommal is rendelkezik a már meglévő teljes politikai kontroll mellett. Most úgy tűnik, Orbán e kettősségben látja az örökkévalóság kulcsát, így nyíltan hirdeti, hogy elindult a halhatatlanság felé vezető úton. - írja a Szegedi Kattintós
Orbán Viktor számára mindig fontos volt, hogy hívei mindig az ő szemüvegén keresztül lássák a világot, így időről időre kijelöli az ideológiai irányvonalat az őt támogató milliók számára. Tusnádfürdő igazán ideális helyszín erre, hiszen itt egyszerre szólhat a hazai közönségéhez, ugyanakkor testközelből nyújthat szellemi és lelki támaszt a külhoni magyarságnak. Alaposan ki is használja ezt a lehetőséget, hiszen az erdélyi kisvárosban tartott eligazításain mindig tartogat meglepetéseket a hívei és az ellenségei számára is.
A miniszterelnök ezúttal sem fogta vissza magát, hiszen beszédét követően magára haragította a fogadó ország Románia, valamint a nem olyan rég még szoros V4-es szövetségesként számon tartott Szlovákia és Csehország politikai vezetését is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a lengyelekkel finoman szólva sem követünk hasonló irányvonalat az utóbbi években, akkor megállapíthatjuk, hogy a számunkra legfontosabb közép-európai régióban már csak Szerbiával ápolunk baráti kapcsolatokat.
Mindez elsősorban az orosz-ukrán háború kirobbanásának, és a szemben álló felekhez való sajátos viszonyulásának a következménye. Ebben a kérdésben egyre inkább úgy tűnik, hogy a kormányfő saját rögeszméinek rabjává vált, ami a magyar diplomácia folyamatosan erősödő elszigetelődéséhez vezetett. A Vlagyimir Putyinnal való korábbi szívélyes kapcsolata nemcsak megmaradt, de lehetőségeihez képest gátolja is, hogy az Európai Unió megbüntesse az agresszort, illetve támogassa Ukrajnát. Mivel azonban ezzel a gesztussal csak azt értük el, hogy az uniós országok többsége Orbánt Putyin „hasznos idiótájának” tartja, semmiféle gyakorlati előnyt nem tud felmutatni a különutas politika eredményeként.
Mivel szinte prófétai jövendölései továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek a sajátjai körében, jó eséllyel ezúttal is hihető magyarázatot adott arra, miért kell felvállalnia a rosszcsont kölyök szerepét az EU-ban és a NATO-ban, és miért okoz örömmel vegyített kielégülést számára, ha bevághatja a seprűnyelet a küllők közé.
Nem csoda hát, ha Orbán egyre inkább szükségét érzi annak, hogy megmagyarázza híveinek a kitartását Oroszország érdekei mellett. Már régóta szajkózza azt a véleményét, mely szerint Kína felemelkedésével megváltoztak a nemzetközi erőviszonyok, és fontos, hogy időben reagáljunk ezekre a folyamatokra. Ezt a mantráját megismételte Tusnádfürdőn is, és a háború kimenetelét nagyban ennek az elmozdulásnak a függvényévé tette. A magyar kormányfő szerint ugyanis Kína lehet a mérleg nyelve, így lényegében az amerikaiaknak azért kell kiegyezniük az oroszokkal, hogy megtarthassák jelenlegi pozícióikat a kínaiakkal szemben.
Bár ebben a fejtegetésben finoman elrejtve az is benne van, hogy Oroszország kiszolgáltatott helyzetbe hozta magát elsősorban Kínával szemben, Orbán mégis folyamatosan arra utalgat, hogy Vlagyimir Putyinnak legalább részben meg kell adni azt, amit akar, és akkor eljön a várva várt béke időszaka. Ez egyrészt igazolná a kitartását Oroszország mellett, másrészt gyengítené az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, Ukrajna pedig továbbra is instabil állam maradna, ami számára fontos annak érdekében, hogy növelje az ázsióját a nemzetközi színtéren.
Ezzel a logikával viszont az a baj, hogy egyelőre kevés a realitása. Abban bízik, hogy elapad az USA és az EU elszántsága Ukrajna támogatására, amikor látják a hatalmas kiadásokat, ugyanakkor az oroszok sikeresen megtartanak korábban elfoglalt területeket. Legutóbbi rádiós monológjában azt fejtegette, hogy a modern háborúk rendkívül költségesek, ezért minél előbb véget kell vetni a konfliktusnak, mert különben belerokkan az EU Ukrajna pénzelésébe. Csak azt felejtette el kifejteni, hogy Oroszország teherbíró képessége is a végét járja, ráadásul a fronton jelenleg védekezik, ami rontja az alkupozícióit.
Orbán nagy mestere annak, hogy a nem túl következetes magatartást is előremutatónak, sőt logikusnak állítsa be. Mivel szinte prófétai jövendölései továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek a sajátjai körében, jó eséllyel ezúttal is hihető magyarázatot adott arra, miért kell felvállalnia a rosszcsont kölyök szerepét az EU-ban és a NATO-ban, és miért okoz örömmel vegyített kielégülést számára, ha bevághatja a seprűnyelet a küllők közé.
Olyan játékosként pakolgatja a bábokat a sakktáblán, aki nem 2-3 lépéssel gondol előre, hanem legalább 6-7-el. Ez a tudat megnyugtatja a sajátjait, ő pedig továbbra is uralhatja több millió ember gondolkodását. Olybá tűnik, hogy Orbán a fikciót épp úgy uralni tudja, mint a valóságot. De mi van akkor, ha kiderül, hogy ő nem próféta, hanem csak egy szerencsejátékos, aki mindenét feltette a feketére? Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem azért kapták az indiánok a kaszinókat, hogy a saját pénzüket verjék el ott.” (Szegedi Kattintós)
