Már a nyáron elindulhat a várak, kastélyok, kúriák állami elajándékozása.
Lista sincs, bármelyik szabadon vihető, a milliárdokért felújítottak is, és csak egy kérelem kell hozzá, amelyet Lázár János bírál el. Tiborcz István és Mészáros Lőrinc nyomába lépve nyilván sok NER-vitéz vágyik saját kastélyra.
Még tavaly is csaknem négymilliárd forint értékű uniós forrást költöttek el azoknak a kastélyoknak, váraknak és kúriáknak a felújítására, amelyeket egy napokban benyújtott törvénytervezet szerint ingyen osztogatna szét Lázár János építési miniszter. A még csak nem is piacra dobni, hanem elajándékozni tervezett ingatlanok és műtárgyak könyvi nettó értéke – a vagyon kezelésével megbízott Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) Nonprofit Kft. tavalyi beszámolója szerint – alig 16,5 milliárd forint.
Az összeg elég csekély, különösen annak fényében, hogy az Orbán-kormány 2015-ben indított Nemzeti Kastély- és Várprogramjának keretében országszerte 39 kastély és vár felújításához láttak hozzá. A szám ugyan menet közben harmincra olvadt, miközben a nyitó 33 milliárdos keretösszeg 60 milliárdra hízott, amelyből 40 milliárdot az Európai Unió biztosított. A program nagyon vontatottan haladt, de azért már 2018-ra sikerült elkölteni 14 milliárdot, ahogy azóta is milliárdokat fizettek ki évente a hazai kastélyok és várak felújítására. Ám ez a kastélyok értékén – úgy tűnik - nem sokat emelt. Bár ez a kormánynak már nem szempont, hiszen „új alapokra” kívánja helyezni a műemlékek további fejlesztését és fenntartását azzal, hogy lehetővé teszi azok ingyenes tulajdonba, illet vagyonkezelésbe adását.
A példátlan szabad rablás lehetősége a szintén Lázár János minisztériuma által jegyzett új építészeti törvény márciusban társadalmi vitára bocsátott koncepciójában is felsejlett. Abban szó esett egy újonnan létrehozni kívánt Nemzeti Műemléki Alapról is, amely „főként”, de nem kizárólagosan pályázati rendszerben nyújtana támogatást műemlékek felújításához, megteremtve a kiskaput az egyedi döntéseken alapuló pénzosztásra is. Így ez könnyen a NER új pénzcsapjává válhat. A Magyar Építész Kamara (MÉK) műemléki tagozata ennél is jobban megrettent a kastélyokkal foglalkozó passzusok miatt. Ahogy különvéleményükben írták: „a kastélyokkal való kereskedés gondolata túlzottan vállalkozóbarát” és „fennáll a közösségi vagyon megkárosításának veszélye”. A tagozat szerint ez „nagyon veszélyes tendenciát generálhat”. De ez a legkevésbé sem hatotta meg a jogszabályalkotókat, sőt külön törvényt írtak a nemzeti örökség kiemelt műemlékeinek „valódi nemzeti terekké” alakítására és a magántőke bevonásával való megőrzésére.
A kormány célja, hogy a műemlékek ne kihasználatlanul és leromlott állapotban álljanak, a törvény elő fogja segíteni a fenntartható és méltó használatukat, értékőrző felújításukat, az épületek közműfejlesztését és lakórendeltetéssel való hasznosítását
– válaszolta akkor Csepreghy Nándor, az építési tárca államtitkára a Népszava cikke nyomán Vadai Ágnes DK-s képviselőnek.
Mindez egybevágott a hazai várak és kastélyok őrzésével 2022 végén megbízott NÖF ügyvezető igazgatójának, Oláh Zsanettnek a víziójával. A cégbeszámoló szerint tavaly bruttó 33 millió forintot, azaz havonta több mint 2,5 millió forintot kereső cégvezető kinevezésekor azt jelölte meg fő céljaként, hogy „újjászervezze az épített örökségek hasznosításának magyarországi modelljét”. Mint látjuk, ez egybevágott a tárcavezető terveivel. A korábban milliárdos veszteséget összehozó, több botrányban is érintett és 2018-ban felszámolt Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. vezérigazgatói székéből kis kerülővel a NÖF vezetői székébe átülő Oláh Zsanett nem is vesztegette az időt: tavasszal bezáratta a frissen felújított edelényi és a péceli kastélyt, az iszkaszentgyörgyi kastélynak pedig gyorsan kitették a bérlőjét, így most az is ingyen átadhatóvá vált. Majd 168 főt érintő csoportok létszámelépítést jelentett be, a szétosztott kastélyokba ugyanis nem kell szakember. Idei legfőbb feladata minden bizonnyal a kastélyok, várak szétosztása arra érdemes vállalkozások és üzletemberek között. Tiborcz István és Mészáros Lőrinc nyomába lépve nyilván sok NER-vitéz vágyik saját kastélyra.
A törvénytervezetet június 2-ig lehetett véleményezni, és a héten már be is nyújtották a parlamentnek. Ha az Országgyűlés elfogadja, 15 napon belül hatályba lép. Így a nagy állami kastélyosztás már a nyáron elkezdődhet. A kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvényben már az elején leszögezik, hogy az állam elismeri a magánszereplők társadalmi értékteremtő szerepét és védeni kívánja „közérdekű erőfeszítéseiket” a szükséges jogszabályi környezettel.
A saját kastélyra, várra, történelmi parkra vágyó magánszemélynek vagy cégnek csupán egy kérelmet kell benyújtania Lázár János építési miniszternek, aki eldönti, hogy az abban foglaltak megfelelnek-e „a törvényben meghatározott céloknak és alapelveknek”. A feltételek között szerepel az állagromlás megakadályozása, illetve az épület látogathatóságának biztosítása. Csakhogy ez csak azokra a kastélyokra érvényes, amelyekben a vagyonátadáskor múzeum, könyvtár, közgyűjtemény működött. A többi örökre magánbirtokká változhat. Az ingatlanokban található bútorok, festmények, ingóságok szintén ingyen kerülnek a jelentkező birtokába. Az uniós forrásból felújított műemlékek esetén a támogatás felhasználásakor vállalt kötelezettségeket azonban teljesíteni kell. Mindez igaz azokra azokra az ingatlanokra is, amelyeket nem örökbe, csupán 99 évre szóló vagyonkezelésbe vesznek át a vállalkozó szellemű tehetősök.
Nincs korlát, minden vihető
Az első, nagy vihart kavart tervezethez képest még bővítették is elérhető kastélyok körét. Az első, Válaszonline által ismertetett változathoz ugyanis tartozott egy melléklet, amely nevesítette az eladható ingatlanokat. Éppen egy tucat, az elmúlt években felújított értékes, jó állapotú épületet. Az Országgyűlés elé került irománynak azonban már nincs ilyen melléklete, minden a miniszter irányítása alá tartozó kastély vihető, ha akad rá érdeklődő.
Az új tulajdonos az ingyen kapott ingatlanok működtetésére – különösen kiállítás, előadás, rendezvény szervezésére –, az épület felújítására támogatást kérhet, amelynek kifizetése történhet hazai és uniós forrás terhére is. Az észszerű nyereség nem kizáró ok. A támogatásról Lázár János dönt.
Van, aki önerőből még közösséget is kovácsolt
Ha elvétve is, azért a kastélyvásárlások és felújítások között is találunk olyat, ahol nem az állam, vagy az unió „csecseit szívva”, közpénzt költve, az ingatlant jutányosan vagy épp ingyen megszerezve boldogulnak az új tulajdonosok. Egy nemzetközi fuvarozással foglalkozó házaspár, Szerencsés Györgyike és Szepesi Péter bő évtizeddel ezelőtt a saját vállalkozásuk nyereségéből vásárolták meg a lepusztult kétútközi kastélyt, Heves megyében, nem messze Poroszlótól. Az épületet interneten árulta egy magánszemély, akivel nagyjából egy év alatt ütötték nyélbe az adásvételt és intézték el a papírmunkát.
A szecessziós stílusú, emeletes tornyos kastély eredetileg a Graefl-család birtokában volt, és noha a 20. század elején az akkori elvárásokat túlszárnyalva modern megoldásokat alkalmazva építették át – a szobákat például levegőbefúvással fűtötték, biztosították a szennyvízelvezetést, sőt egy női és egy férfi fürdőszobát is kialakítottak –, az államosítás, majd a téeszesítés az elmúlt száz évben sokat rontott az állagán.
Az új tulajdonosok igyekeztek korhű módon átalakítani az épületet, s külföldre is elutaztak, hogy olyan lámpákat, dísztárgyakat vásároljanak, amelyek illenek a kastély arculatához.
Közösséget is kovácsoltak a kúria köré, hiszen volt, hogy bizonyos felújítási munkákat, díszítést, tereprendezést egy, az épület megmentésére szövetkezett baráti társasággal közösen végeztek, de kaptak korábban „elkallódott” eredeti berendezési tárgyakat, bútorokat a környékbeli idősektől is, akiknek tetszett, hogy az elhanyagolt ingatlan újra életre kelt.
Mára a „slow food- slow life” jegyében önerőből újjáéledt kastélyszálló fogadja a látogatókat, ahol a Gödöllői Egyetem szakértőinek segítségével önellátó majorságot és kiépítettek, az élelmiszerek zömét helyben termelik, állatokat tartanak, növényeket gondoznak és kulturális, közösségi programokat, koncerteket, előadásokat is szerveznek. Helyben sütik a kenyeret, van mézük, tojások, tejük, sajtjuk, elkezdtek olajat préselni, a környékben gyűjtött gyógynövényekből készítik a teát. A vállalkozás nemcsak nekik okoz örömet – és hoz lassan hasznot is –, hiszen a környékből jó néhány embernek adnak munkát a majorságban, a kertészetben vagy éppen a szállodai részlegen. Nem betonozták, térkövezték „agyon” a tereket, ügyeltek arra, hogy megőrizzék az alföldi, Tisza-környéki táj hangulatát, védjék a térség madarait, vadállatait, és ha lehet, a kelleténél ne háborgassák jobban a „lassú, emberközeli turizmussal” a környezetet sem. (Népszava)