Düllesztheted-e a mellkasod hastánc közben? Művészi szempontból nem tanácsos: a törzs merevsége zavarja a medence hajlékonyságát, ami egy esetlen mozgást eredményez, így a táncos inkább nevetséges lesz. Diplomáciai szinten sincs ez máskép.
Az európai vezetők, akik Donald Trump megválasztását a borzalom és a meghunyászkodás keverékével fogadták, hamarosan ráébrednek majd.
A republikánus jelölt győzelme pánikot keltett Európa külügyminisztériumaiban, ahol mindenki attól tart, hogy alkalmazni fogja programját: az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások leállítása, az amerikai biztonsági ernyő megszüntetése, a hagyományos szövetségek megkérdőjelezése, agresszív protekcionizmus... Csupa olyan intézkedés, amely felborítaná a második világháború után kialakult nemzetközi rendet, és amelyre az Európai Unió nincs felkészülve.
Na de nem oda Buda, akárhogy is legyen, a politikai vezetők Párizstól Brüsszelig feltűrik az ingujjukat. „Mi már megmutattuk, hogy ha egységes, akkor Európa képes kézbe venni a saját sorsát” – büszkélkedik Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, míg Emmanuel Macron „egy egységesebb, erősebb és szuverénebb Európa” eljövetelét hirdeti, amely „stratégiai autonómiával” rendelkezik. Szép szavak, de amelyeket már senki sem hisz el.
Egyrészt azért, mert az ígéret már sokszor elhangzott – a berlini fal leomlásakor, az amerikaiak iraki beavatkozása után, a 2008-as pénzügyi válság idején, Donald Trump első hivatali idejének kezdetén... – anélkül, hogy változott volna az európaiak vazallusi státusza. Még akkor is, amikor „baráti” elnök lakja a Fehér Házat, még ő sem mond le az európaiak lábbal tiprásáról. Így például Joseph Biden idején, az amerikai csapatok hirtelen kivonása Afganisztánból kaotikus evakuálásra kényszerítette a franciákat és a briteket. Vagy amikor a franciák háta mögött katonai megállapodásról tárgyalt az angolokkal és az ausztrálokkal, és emiatt Párizs elesett a Canberrával aláírt 56 milliárd eurós tengeralattjáró-szerződésétől. És egyáltalán nem vette figyelembe a zöld iparágak fejlesztésére vonatkozó terveinek hatását az európai kontinens gazdaságára – míg Kanadára igenis oda tudott figyelni.
Másodszor, mert az európaiaknak az ambícióikhoz nincsenek elégséges eszközeik. Ha Washington leállítaná, vagy akár csak csökkentené a Kijevnek nyújtott támogatást, Európa nem tudna a helyébe lépni. Nem olyan egyszerű felszámolni az évtizedes függőség következményeit – az amerikai katonai komplexumtól, annak szabadalmaitól, know-how-jától, alkatrészeitől, logisztikai infrastruktúrájától, hírszerzési rendszereitől, termelési kapacitásaitól… Ukrajnának akkor nem lenne más választása, mint elfogadni az Egyesült Államok és Oroszország között kialkudott békefeltételeket, és ennek következtében valószínűleg területi veszteségeket szenvedne. Ez megalázó lenne az európai vezetőknek, akik annyi pénzt és politikai elszánást áldoztak az ukrán győzelemért, amit az egyetlen lehetséges eredménynek gondoltak. Ezért kétségbeesetten próbálják lebeszélni Trump-ot fenyegetéseinek végrehajtásáról azzal, hogy azt kínálnak neki, amit csak akar. Az egyik nap von der Leyen asszony az amerikai gázvásárlások növelését javasolta; egy másik nap Annalena Baerbock német miniszter a katonai költségvetés növelését a bruttó hazai termék (GDP) 3%-ára; a harmadik nap az Európai Unió leendő külügyi főképviselője, Kaja Kallas asszony az amerikai retorikát utánozva „rendszerszintű riválisnak” nevezte Kínát.
Az európai egységre pedig nem számíthatunk. Az európaiak képtelennek voltak egységes hangon megszólalni, miután a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Benyamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen „háborús bűnök” és „emberiesség elleni bűncselekmények” miatt. Ausztria, Magyarország és a Cseh Köztársaság elutasította a döntést. Belgium, Írország és Spanyolország támogatja. Ami Franciaországot és Németországot illeti, ők zavarba jöttek, és kijelentették, hogy tudomásul vették, anélkül, hogy további kötelezettséget vállaltak volna. Megfelelni az Egyesült Államoknak? Vagy tiszteletben tartani a nemzetközi igazságszolgáltatást? Szörnyű dilemma…
Benoit Bréville, történész, újságíró, végzettsége University of Paris-I-Panthéon-Sorbonne. / Fordította: Morvai Judit / magyardiplo.hu
