Ez többek között lehetőséget ad a kabinetnek az ingó- és ingatlanvagyon ideiglenes "igénybevételére" is.
Meghosszabbítja a kormány az árvíz elleni védekezés összehangolására szolgáló, a kormánynak a korábbiaknál szélesebb jogkört biztosító rendeletének hatályát - szúrta ki HVG a hétfő este megjelent Magyar Közlönyben.
A lap emlékeztetett, hogy
ez egy új jogi kategóriának minősül, mert nem számít különleges jogrendnek, ugyanakkor többek között lehetőséget biztosít a kormány számára az ingó- és ingatlanvagyon ideiglenes „igénybevételére”, rendkívüli munkavégzés elrendelésére és büntetésre is.
A rendelet eredetileg szeptember 24-én, azaz keddig lett volna érvényes, ám a hétfő este megjelent módosítása szerint további egy hétig, azaz október 1-ig marad érvényben.
Ez már csak azért is érdekes, mert az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatorna azt mondta, hogy
a Duna tetőzését keddre Mohácsnál várják a szakemberek és az árvíz ezt követően napközben elhagyja az országot.
Siklós Gabriella azonban azt is hozzátette, hogy a vízügyes szakemberek továbbra is 24 órás figyelőszolgálatot látnak el a gátakon. (szmo.hu)