Leel-Őssy Gábor továbbra is a Demokratikus Koalíció tagja
Hétfőn késő este érkezett a hír, miszerint a DK Országos Etikai Bizottságának döntése szerint „még sincs kizárva a Gyurcsány ellen fellázadó DK-tag, a párt egykori gyulai választókerületi elnöke”, Leel-Őssy Gábor. A politikus még hétfőn este közzétett egy videóüzenetet, amelyben Gyurcsány Ferencet szólította fel, hogy kérjen bocsánatot.
Leel-Őssy Gábor az európai parlamenti és önkormányzati választások után Gyurcsány Ferencet tette felelőssé a nem túl szép eredményekért. A DK alapító tagja több ízben kritizálta Gyurcsány Ferencet: először azt ajánlotta neki, írjon inkább könyvet a magyar baloldalról, majd kijelentette, hogy a DK ott tart most, mint ahol az MSZP tartott az őszödi beszéd után. Ennek következményeképp a pártban etikai eljárás indult Leel-Őssy Gáborral szemben, akit ezután megfosztottak a párttagságától. Ezt maga Gyurcsány Ferenc kezdeményezte.
Mégsem zárták ki a pártból?
Leel-Őssy Gábor hétfő este a Facebook-oldalán osztott meg egy képet egy határozatról, amelyet a Demokratikus Koalíció Etikai Bizottsága adott ki, és amelyben hatályon kívül helyezték a politikus pártból való kizárását
A fejlemények után Leel-Őssy Gábor egy videóüzenetet is készített, melyet személyesen Gyurcsány Ferencnek címzett. Ebben felszólította a pártelnököt, hogy kérjen tőle bocsánatot. Az üzenetnek a következő rövid címet adta írásban: „Kedves Feri! Várlak a második menetben...”Tisztelt Elnök Úr! Kedves Feri! Most, hogy már levelem is van róla, hogy elcsaltátok az ellenem folyó eljárást, kénytelen vagyok újra hozzád fordulni
– kezdi videóját a politikus, aki ezután hangsúlyozta:
Addig nem fogjuk ezt az ügyet elengedni, amíg ki nem állsz és bocsánatot nem kérsz.
Ezek után feltette a kérdést: „azáltal, hogy elismertétek és papírom van róla, hogy a taggyűlést és az alapszabályt – egyébként szerintem – törvényellenesen hívtátok össze, miért gondoljátok, hogy nem fogunk feltenni további kérdéseket?”
Ezután Leel-Őssy Gábor az eljárással kapcsolatos vélt vagy valós hiányosságokra hívta fel a pártelnök figyelmét, amelyek miatt a következő kérést fogalmazta meg: „éppen ezért arra kérlek, hogy gyere el erre a meghallgatásra!”
Ha nem jössz el, azt kell mondjam sajnos, hogy tele van a gatyád
– tette hozzá. (Blikk)