A debreceni Campus Fesztivál óta most először állt színpadra Majka, mégpedig a siófoki Plázson lépett fel.
A Blikk tudósítása szerint a koncert második felében felcsendült a Csurran, cseppen című dal, amelyben ismét bemutatták a nagy botrányt kiváltó jelenetet, amikor Bindzsisztán miniszterelnökeként a színpadon a lelövését imitálják.
Ám a tudósítás szerint a nagy port kavaró jelenet most egy csavarral végződött: Bindzsisztán miniszterelnökét jelképesen fejbe lőtték a színpadon, a jelenetben azonban a lövések nem sikerültek, Majka nem esett össze, életben maradt. Majd a közönség felé fordulva énekelte:
Én mindent túlélek, rám vannak írva a törvények.
A számot ezzel az üzenettek zárta:
Óva intettek, hogy ne tegyem, de van egy fontos dolog, amit mondanom kell. Tök mindegy, hogy ti mikor mentek és mikor jöttök, én mindig itt maradok, gecik.
A koncert utolsó felében Majka egy rövidmegjegyzéssel reagált a hét eseményeire:
A mi szívünk és lelkünk kibaszottul nyugodt és tiszta.
Búcsúdalként pedig ismét felcsendült a Csurran, cseppen, ám ezúttal kimaradt a lelövős jelenet. A Blikk megjegyezte, hogy mivel a siófoki Plázs névadó szponzora a One Magyarország, így Majka egy olyan színpadon lépett fel pénteken, ahol a feje fölött a One felirat virított, holott a One nemrég bejelentette: lezárja az együttműködést a zenésszel. Majka erre a lépésre röviden és tömören reagált. (24.hu)
Kommunikációs és politikai öngól a One Magyarország részéről, hogy felbontják a Majkával kötött szerződésüket - véli a kampányszakértő
A vállalat döntését a zenész elmúlt időszakban tett közéleti megnyilvánulásaival indokolta. Majka jövőhétre ígért bővebb tájékoztatást, a héten az ügyvédeivel tárgyal a történtekről.
„Nincs gond, most csak ennyire futja, / Megyek tovább, ez a harcos útja” – így reagált Majka a közösségi oldalán csütörtök este, nem sokkal azután, hogy kiderült: színpadi performansza miatt felbontotta a One Magyarország a zenésszel kötött márkanagyköveti együttműködését.
A hírre reagálva Deutsch Tamás Facebook-oldalán megjegyezte:
Most egy picivel kevesebb, csurran, cseppen. One ez így. Ennyi.
Majka a hírre reagálva azt közölte: a héten az ügyvédeivel egyeztet, bővebb tájékoztatást jövőhétre ígért. Sorait azzal zárta, hogy „Free Bindzsisztán„. Az utóbbi időben több zenész is bírálta a kormányt. Nemrég Azahriah egy közösségi oldalára feltöltött posztjában véglényeknek nevezte a Fidesz szavazóit, amiért később bocsánatot kért.
Lábas Viki, a Margaret Island énekese szivárványos zászlót lengetett Tusványoson. Ugyanitt a Punnany Massif énekese pedig Népszabadságos pólóban énekelt, a háttérben pedig több kisebb magyar párt, köztük a KDNP, a Jobbik és a Párbeszéd logója is pirossal áthúzva jelent meg. Orbán Viktor pénteki interjújában azt mondta, egyértelműen elkezdődött a kampány és úgy véli, nem lehet kétség afelől, hogy az érintett előadók pénzt kapnak azért, hogy politikai véleményt nyilvánítanak.
Itt már nem a művészi szabadságról van szó, hanem arról, hogy a művészek és a show biznisz egy tekintélyes része, valljuk be, hogy nagyobb része, Amerikában is így van ez, beáll a liberális baloldali pártok mögé. Ez történik Magyarországon is
– mondta a miniszterelnök.
A szerződés felbontásáról a One Magyarország sajtóközleményében azt írta:
Az üzleti döntés hátterében az énekes-előadóművész Campus Fesztiválon bemutatott erőszakos színpadi produkciója, valamint az elmúlt időszakban tett közéleti megnyilvánulásai állnak. Mindezek ellentétesek a 4iG Csoport alapértékeivel és szerződésben megfogalmazott elvárásaival, valamint éles ellentétben állnak a One márka által képviselt értékekkel.
A kampányszakértő Heiszler Ákos szerint az, hogy a vállalat nagy nyilvánosság előtt napjaink egyik legnépszerűbb előadójától válik meg, kommunikációs és politikai öngól.
„Én azt gondolom, hogy amiben élünk, az a nárcisztikus elnyomásrendszer. (…) Ha valaki szembesíti a nárcizmust azzal ami, akkor büntetésre számíthat” – fogalmazott.
A híradónknak nyilatkozó ügyvéd, Borbély Zoltán azonban hangsúlyozta, a szerződések korlátozhatják a szólás szabadságát.
Minden nagyobb cégeknek van nyilatkozati rendje. Az, hogy valaki művészi tevékenysége során milyen számokat énekel és mit mond, nem biztos, hogy bele kell, hogy férjen. Viszont a cég mondhatja azt, hogy az ő policyjába nem fér bele az a fajta véleménynyilvánítás, ami nyíltan politikai
– fogalmazott az ügyvéd.
Borbély Zoltán emlékeztetett: ami történt, nem példa nélküli. Petri Zsolt válogatott kapus például egy nyilatkozata miatt vesztette kapusedzői állását néhány évvel ezelőtt. (atv.hu)