A Kneecap kitiltása (egyelőre) kisebb polémiát váltott ki értelmiségi (főleg liberális) körökben.
Dés László szerint a koncertjüket be kellett volna tiltani, de Magyarországrók kitiltásuk helytelen, mert semmi olyat nem tettek, ami indokolná e döntést.
Marhaság és a szokásos teoretikus liberalizmus, mellyel eligazítjuk a kést a torkunkon.
Komolyabb választ igényel már Vágvölgyi B. András írása az Átlátszóban „Térdvédő és a collateral advange – antiszemita botrány, rock’n’ roll (hip-hop), gondoskodó állam” című írása, melynek summázata szerint a koncertet engedélyezni kellett volna.
A cikk jó részével egytértek (Orbán szerepe, a háború megítélése, a regnáló izraeli kormány minősítése.
A következtetésekkel azonban, miszerint a kisebbik rossz lett volna megtartani a koncertet, mert a./ liberálisak vagyunk, b./ a Sziget egy vállalkozás, tehát profitorinetált és c,/ a mai zenei trendek!
A profitorientáltságot és a zenei trendeket egy ilyen horderejű ügyben hagyjuk meg a szervezők érveinek, jobbat nem érdemel! (Jobbat a szervezők sem!)
Hogy milyen fogcsikorgatva, hosszas hezitálás és mérlegelés eredményeként, valamint milyen megfontolásból tiltotta ki e nácikat az országból Orbán, abba most ne menjünk bele, inkább fókuszáljunk az alapproblémára: ez pedig a nácik kezelése!
Azt gondolom, és a történelem is tanúsítja (Weimari Köztársaság), hogy a náciknak tett legkisebb engedmény is katasztrofális következményekhez vezet, ezért a demokrácia Achilles-sarka a parttalan (!) liberalizmus a szó politikai filozófiai értelmében (Leon Blum, Chamberlain) velük szemben, bármilyen apró-cseprő ügyben csakis a zéró-tolerancia alkalmazható!
Kétségtelen, hogy a korabeli és a mai nácizmusnak az antiszemitizmus csak egyetlen szegmense és okozója.
Annak idején Olasz-, Német-, Magyarország, Japán első világháború utáni helyzete, majd az általános világgazdasági válság, ma a recesszió, a társadalmi átrétegeződés, a baloldal hiánya, az ideológiamentes time is money térhódítása, Európa elárasztása muszlim tömegekkel, melyek jó része – ellentétben a de Gaulle-korabeli algériai bevándorlókkal, és a Németországba bevándorolt török és jugoszláv vendégmunkásokkal – nem illeszkedik be, nem dolgozik, nem fogadja el az európai szokás- és jogrendet (Hamburgban ma már kalifátust óhajtanak teremteni), és nagy számban, minden valós ok nélkül, terroristákkal megrakva érkezett (kösz Merkel!), meggyőződésem szerint egy 1500 éves vallásháború újabb, az iszlám fundamentalisták által kirobbantott epizódjaként Európa elözönlésére irányul.
Mellesleg (a társadalom megosztása érdekében is) szítja az antiszemitizmust és az Izrael-ellenességet, sőt meggyőződésem, hogy idővel politikai erővé válva a kormányzati hatalom megszerzése is céljuk.
Ellenreakcióként és az Unió, illetve az európai nemzeti kormányok tehetetlensége, gyávasága, a problémák általános szőnyeg alá söprése természetes következményeként erősödött meg (kiszámítható volt, évtizedes trend) a nácizmus egész Európában, és jelent meg a színen egy rakás olyan náci párt a semmiből, melyek ma már kormányzati szerepre törekszenek, vagy már részben vagy egészben (Olaszország) birtokolják is azt: az AfD, az FPÖ, Wilders, a VOX, a Chega, Farage, a finn, a svéd, a görög nácik, hogy Kelet-Európáról ne is beszéljünk!
Mindezek okozzák, hogy a Nyugat, föl nem ismerve, hogy tágabb értelemben Izrael csak melllékszíntér, és – jól, rosszul – foggal-körömmel kizárólag Izrael védelmezi az európai civilizációt (sajnos ma inkább rosszul: maga is rasszista, népirtó kormánnyal, de védelmezi, ámbár így kérdéses, hogy az európai civilizációt védelmezi-e), megküzdve egyúttal az európai vezető erők antiszemitizmusával és Izrael-ellenességével is (a francia és brit politikai elit és a média hagyományosan antiszemita és Izrael-ellenes, részben a mandatórius korból, részben gazdasági okokból, részben gyávaságból a saját muszlim tömegeiktől való félelmükben (kösz Merkel!).
Mindezen, kitérőkkel tarkított véleményem szerit, bármely okból és számítás szerint történt, helyes volt a Kneecap kitiltása.
Elég nekünk Magyarországon a helyi nácikal és nyilasokkal megbirkóznunk!
És ez speciel, kivételképpen iránymutató lehet Európa számára!
Melyet most éppen, ez ügyben kevésbé befolyásol, hogy Orbán kormánya maga is fasisztoid, és egyebekben támogatja a hazai szélsőjobbot.