Úgy tűnik, nem áll fenn a kényszerítés bűntette, a kiszolgáltatott személy megalázásának vétsége.
A Készenléti Rendőrség szerint rendben van, ha egy gólyatáborban diákokat aláznak meg - értékelte a Demokratikus Koalíció politikusa, Vadai Ágnes azt a határozatot, amelyben elutasították a BME Villamosmérnöki Karának gólyatáborában történt megalázó és félkatonai bánásmód miatt tett feljelentést.
A BME VIK gólyatáborában történtekről korábban lapunk is írt. A hallgatói beszámolók alapján az esemény inkább emlékeztetett egy rossz kiképzőtáborra mint gólyatáborra: a diákoknak magázódniuk kellett, korlátozták a mosdó használatát, volt és a motozás, átfésülték a táskákat, a gyógyszereket pedig elkobozták.
A témában Vadai Ágnes Polt Péterhez fordult, amit a legfőbb ügyész feljelentésként értékelt, a rendőrség azonban arra jutott, hogy nem történt bűncselekmény. A határozat szerint a rendőrség azt vizsgálta, hogy fennáll-e a kényszerítés bűntette, a kiszolgáltatott személy megalázásának vétsége, valamint a becsületsértés vétsége. Az elutasítást leginkább azzal indokolták, hogy a gólyatábort szabadon el lehetett hagyni. (Népszava)