A saját lakásán egyeztetett három héttel ezelőtt Magyar Péter Vitézy Dáviddal és a Kutyapárt társelnökével, Kovács Gergellyel.
A találkozót úgy tudni Magyar Péter azért szervezte, hogy megvitassa Vitézy Dáviddal Kovács Gergellyel, hogy kössenek-e koalíciót a Fővárosi Közgyűlésben – írja cikkében a 444.hu (Google Chrome böngészőben csak inkognitó módban nyílik meg a link - a szerk.), amit a Telex szemlézett. A Kutyapárt társelnöke megerősítette, volt ilyen találkozó.
A koalíció ötlete
A lap információi szerint a politikusok négy óra hosszán át tárgyaltak egymással, a beszélgetés során pedig egy lehetséges koalíció elképzeléseit vitatták meg egymással. Amennyiben létrejönne ez a megállapodás a felek között, úgy a koalíciónak összesen 16 szavazata lenen a fővárosi közgyűlésben, a többséghez azonban szükséges lenne még egy, Magyarék úgy gondolják Karácsony Gergely elfogadná az ajánlatukat.
A Magyar-terv
A portál Magyar-tervként hivatkozik az elképzelésre, tovább azt írják, hogy a Tisza Párt elnöke Vitézy Dávidot szeretné főpolgármester-helyettesnek, aki így hatáskörébe venné a BKV-t, a BKK-t és a BKM Budapesti Közművek Zrt.-t, vagyis a főváros legfontosabb, valamint legnagyobb költségvetéssel dolgozó cégeit. Úgy tudni a beszélgetés során az is felmerült, nem támogatnák Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes újraválasztását, valamint a főpolgármester azon jogkörét is megszüntetnék, hogy egyes esetekben a közgyűlést megkerülve, saját hatáskörben döntsön. A 444 ugyanakkor azt írja, a koncepció elbukott, mert a Kutyapárt nem ment bele.
Vitézy Dávid megdöbbent
Vitézy Dávid egyébként megdöbbenésének adott hangot, a lapnak elmondta, semmiben állapodott meg Magyar Péterrel, abban pedig pláne nem, hogy a Tisza támogatná ő főpolgármester-helyettesként.
A jelölés kizárólagos joga a főpolgármesteré, azt más nem teheti meg. Karácsony Gergely pedig ilyet sem formálisan, sem informálisan nem vetett fel, tehát ez fikció
– magyarázta Vitézy, aki kiemelte, a Magyarral folytatott tárgyalás során el sem jutottak odáig, hogy ez szóba jöjjön.
A Tisza egyelőre hallgat
Az esetleges koalíció kapcsán a Tisza Párt sajtórészlege nem adott ki információt, az árvízhelyzetre hivatkozva azt mondták, nem kívánnak semmilyen más ügyben nyilatkozni.
Erre gondolhatott Szentkirályi Alexandra?
Magyar Péter élesen bírálta Szentkirályi Alexandrát, azt követően, hogy az ex-főpolgármester jelölt a közösségi oldalára feltöltött videókban szólította fel Vitézy Dávidot arra, hogy ne árulja el a Fidesz szavazókat és ne menjen bele a Karácsony Gergely-Magyar Péter paktumba. A videók kikerülése után Magyar Péter nem volt rest reagálni Szentkirályinak, posztjában azt írta:
VVSzandi először elherdált 500 millió forint adófizetői pénzt a kampányban, majd ijedtében azelőtt kiugrott a villából, mielőtt a nézők szavazhattak volna róla. Persze Szandit ez nem tartja vissza attól, hogy két hónapos nyaralásáról visszatérve újra szórakoztatni kezdje a budapesti nagyérdeműt. Most épp Karácsony-Magyar paktumról értekezik, miközben a saját propagandamédiája attól hangos, hogy én zsarolom a főpolgármestert. Ezenfelül Szandi ma már politikai tanácsadónak is felcsapott, ha már politikusként nem kértek belőle a budapestiek. Most épp Vitézy Dávidnak ad kéretlen tanácsokat. Szerintem mindenki jobban járna, ha Szandi a kaszinókban tenné meg a tétjeit. Ott legalább mindig nyer. Vagy ha veszít, akkor is a családban marad a lóvé.
(168.hu)