Az elmúlt két hét esőzései és hűvösebb időjárása legalább a krízist megszüntették a növénytermesztésben, az aszályhelyzet azonban maradt, a földekre nem tudjuk eljuttatni a vizet.
Ennek fő okát pedig 2010 utáni első döntésekben kell keresni - mondta Koncz Máté, Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) elnöke.
Régen látott aszályos időszakról és károkról lehetett hallani július elején. Az elmúlt hetek viharaival érkező esőzések segítettek?
A mostani csapadék az akkut problémákat, a katasztrofális kilátásokat kezelte, életmentő volt az egész ország számára. A szerencsésebbek, 70-80 millimétert is kaptak, akik nem jártak ilyen jól, ott csak 20-30 milliméter esett. Vannak olyan területek, ahol 100 millimétert meghaladó nedvességtartalék eleve hiányzott talajból. A csapadékkal több napos lehűlés is érkezett, ami lehetőséget teremtett arra, hogy a növények valamennyire összeszedjék magukat. Az ország nagy részén eddig az volt a kérdés, hogy egyáltalán lehet-e és kell-e a kukoricát betakarítani, vagy annyit sem hoz a növény, amennyi az aratás költsége. Most legalább az látszik, hogy lesz mit betakarítani. Egy biztos, eső ide vagy oda, alapprobléma várhatóan velünk marad: az egyre komolyabb aszályos periódusok, amelyek egyre szélsőségesebb csapadékeloszlással járnak. Arról nem is beszélve, hogy a talajok nedvességtartalékai folyamatosan csökkennek, egyre kevesebb a tárolt, elérhető víz. A növények által „használt” körülbelül 1,5 méteres felső rétegben talajtípustól függően a földek akár egy évnyi csapadékot is tárolni tudnak.
Ez tűnt el szinte teljesen mostanra?
Nem állítom, hogy teljesen, de döntő része valóban nincs meg. Éppen az veszett el, ami a növények számára szükséges lenne csapadékszegény időszakban. Így viszont a korábbiaknál sokkal rövidebb száraz periódusok is gondot okoznak, és egyre nehezebb helyzetet teremtenek. Szerencsénk volt az idén azzal, hogy a tavasz, illetve a nyár eleje bizonyos időszakokban hűvös, kifejezetten hideg volt. Nem voltak április végén 30 Celsius-fokok. Ha olyan tavaszunk lett volna, mint a korábbi öt évben, akkor a növények eddig sem húzták volna. A tavaszi hideg legalább annyit segített a helyzeten, mint a mostani csapadék, csak utóbbira jobban fókuszáltak, mert ez kritikusabb időszakban érkezett.
Drámai nyilatkozatok hangzanak el a növénytermesztés helyzetével kapcsolatban, azok alapján az is kérdés lehet, hogy a szántóföldi növények termése egyáltalán tudja-e fedezni a hazai igényeket?
Azt azért tisztázzuk, hogy mindenből exportálunk. Országos szinten nem fordulhat elő, hogy érdemi behozatalra szoruljunk. Az, hogy egy-egy cég vásárol külföldről gabonát, még nem Magyarország importkitettségét jelenti. A kalászos gabonák országos viszonylatban egészen elfogadható termést produkáltak, különösképp az aszályhelyzet fényében. Más kérdés, hogy a kukorica ipari felhasználása nagyon megugrott, létrejött három nagy feldolgozó üzem, amelyek folyamatosan bővítik a kapacitásukat. Ezek az etanolüzemek nagy mennyiségű árualapot mozgatnak meg, s a korábban exportra szállított tételeket dolgozzák fel. Ezt figyelembe véve izgalmas lehet a helyzet ebben a szektorban, de még így az azt gondolom, hogy nem áll elő komoly, belső ellátási krízis.
Amennyire kevés a csapadék, annyira kevés az állandóan öntözött területek aránya. Az európai mediterrán országok jóval előrébb járnak ebben. Mi maradt el ezen a téren, hogy ennyire szerény eredményt tudunk felmutatni?
A szántóföldi termelés borzasztóan drága dolog. Ezzel párhuzamosan a hazai mezőgazdaság jellemzően tőzsdei termékeket állít elő. Nem azt mondom, hogy a börzei árak mentén egy ilyen beruházás itthon nem térül meg, de azt igen, hogy ennek az ideje igen hosszúra nyúlhat. Így pedig a kockázati kitettsége is hosszabb, nagyobb egy gazdaságnak. A földtörvény sajnos alig veszi mindezt figyelembe, nem ad lehetőséget arra, hogy a bérelt területen gazdálkodók biztonságosan tudjanak a föld értékének megfelelő nagyságrendű invesztíciót végrehajtani a másoktól bérelt területen. A jogszabályok nem adnak lehetőséget arra, hogy a biztos megtérülést jelentő, akár 30 éves időszakra bérleti szerződést kössön a földhasználó.
Ha az elmúlt öt évet kivesszük az egyenletből, akkor azt látjuk, hogy voltak szárazabb, csapadékszegényebb időszakok, de nem volt ennyire gyakori és nem alakultak ki ilyen akkut krízishelyzetek. Így nem is volt ekkora hangsúly az öntözés hiányán.
A vízpótlás viszont mára a szántóföldi növénytermesztésnél is egyre fontosabbá válik. Ezzel párhuzamosan látni kell, hogy a beruházási költségek egyre magasabbra emelkednek. Ma ott tartunk, hogy nagyjából annyiba kerül egy szántóföldi öntözőrendszert kialakítani, mint a föld értéke. És hangsúlyozom, ekkor csak az öntözőberendezésről beszélünk.
És mi a helyzet a csatornahálózatunkkal?
Nem kérdés, nagyon más költsége van 1 vagy 21 kilométerre eljuttatni a vizet. De még ha ehhez valakinek meg van a forrása, sőt üzleti terve, sokszor akkor is megoldhatatlan helyzettel áll szemben, ugyanis nem saját parcellán, hanem mások területén kellene átvinni a vizet. Ezen a ponton pedig azonnal elbukik a terv. Lehetne persze kútból öntözni, de ekkor visszakanyarodunk a már említett problémához. Ilyenkor a talajvizet szívjuk ki, vagyis a nedvességtartalmát, a tartalékait csökkentjük. Ez rövid távú gondolkodás. Szóval igen, a csatornahálózat, pontosabban a használható csatornahálózat a kulcs. Ezek ugyanis nagy valószínűséggel most is léteznek, már amennyiben nem szántották még be. A gond, hogy ma már nem használhatóak, mert nincs meg a gazdájuk. Miután pedig ezek mélyebben fekszenek az adott területnél, így valamennyi csapadék mindig kerül oda. Nedvesebb, mint a környező terület, így ott jelennek meg a bokrok, fák, a nádas. Ez az infrastruktúra nagyon hamar tönkremegy felügyelet nélkül.
Ilyenkor kellene az a szervező erő, kiegészülve felhasználható forrásokkal, leginkább az állami oldalról, amely valamilyen formában képes lehet megoldást találni, nyújtani?
A probléma itt kezdődik. Magyarországon a víztársulatoknak 150 éves múltja van. Ezek feladata és felelőssége volt a víz elvezetése, a víz megtartása, öntözővíz eljuttatása a megfelelő helyekre, az infrastruktúra működtetése. Na, ezt 2010-ben szinte azonnal beszántották. Az első intézkedések egyik volt, hogy a víztársulatok kezéből kivették a vagyont. A csatornahálózat nagyrészt önkormányzati tulajdonba került, amelyek azonban ehhez se tudást, se infrastruktúrát, se embert nem kaptak. Ami legalább ekkora probléma, hogy a helyhatóságnak érdekeltsége sem volt benne. Hol érdekli az önkormányzatot, hogy ugyan a területén, de a várostól 30 kilométerre folyik-e víz egy árokban vagy sem? Nem állítom, hogy ezek a társaságok mindent tökéletesen csináltak, de legalább volt felelőse az ügynek. Ha valaki öntözővizet szeretett volna, piszkálhatta a társulatot, hogy oldja meg, oldjuk meg együtt a helyzetet. Ez most teljesen lehetetlen, gyakorlatilag nem jut öntözővízhez az, akinek eddig sem volt.
Szakmai alapon, az éghajlati változásokat figyelembe véve hol húzódna az öntözött területek aránya, mert most 2,5-4 százalék körül van, míg Olaszországban például mintegy 30.
Nehéz lenne egy adott határt meghúzni. Utópia az lenne ha 100 százalék lenne. De a lényeg, hogy van vizünk. A Kárpát medence ebből a szempontból szerencsés helyzetben van, csak ezt a vizet el kellene juttatni a táblákhoz. Ezt akár egyszerűen is meg lehetne oldani, a vizet a nagy folyóinktól jobbra, balra fekvő 20 kilométeres sávban vinni. Ha csak ezt megtennénk, akkor a durván 5 millió hektáros hazai mezőgazdasági területből a jelenleginél százezer hektárokkal nagyobbak válhatnának öntözhetővé. Ha a vizet biztosítjuk, akkor az öntöző beruházások jó eséllyel elkezdenének megvalósulni. Hiába emlegetünk hatalmas pályázati pénzeket, amelyek elérhetőek, tudomásul kell venni, hogy ami nem elérhető jelenleg az a víz. Még az előbb említettek ellenére sem.
Mekkora beruházás lenne ezt az infrastruktúrát rendbe hozni?
Nehéz megbecsülni, mert pontosan fel kellene mérni a rendszer jelenlegi állapotát. Hogy mégis el lehessen helyezni, azt hiszem nem járok messze a valóságtól, ha azt mondom, hogy a rekonstrukcióra elköltendő források volumene biztosan több száz milliárd forintra tehető.
Mennyivel lesz drágább ez a szezon az aszály miatt, mint mondjuk a tavalyi?
A növénytermesztés – ahogy már említettem – döntően tőzsdei terméket állít elő. Ennek pedig fontos velejárója, hogy az ott kialakult árak semmilyen formában nem kötődnek a hazai termelési költségekhez. Az hogy milyen vételi és eladási ajánlatok vannak a párizsi árutőzsdén, nem függ össze például egy békésszentandrási termelő költségeivel. Most pedig az a helyzet, hogy a nemzetközi tőzsdei árak - a kalászosok esetében – 10-15 százalékkal alacsonyabbak, mint amit a hazai körülmények indokolnának. Ez az eltérés hosszútávon nem marad fent. Így vagy a párizsi börze árainak kell felzárkózni, vagy a hazai árak fognak csökkenni. Nem tudjuk, melyiknek nézünk elébe, azonban látható, hogy az aszályos idő ellenére még egy árcsökkenés is benne van a levegőben a tőzsdei termékek esetében. Ha pedig így lesz, akkor az kijelenthető, hogy a harmadik egymást követő évben is gazdaságok sorának kell veszteséget elkönyvelnie. Ekkor el kell gondolkodni, hogy tényleg rendben van-e minden, jó irányba megyünk-e. Az a szabályozói környezet, ami kialakult a mezőgazdasági termelés körül, az biztos helyén van-e, valóban minden segítséget megad-e a kormányzat a szektornak, hogy stabilizálni tudja magát. A területeket ugyanis meg kell művelni, ez nem kérdés. Mindennek fényében szükséges értékelni az Európai Bizottság múlt héten megjelent javaslatát, mely egyebek mellett az agrárforrások jelentős csökkenését vetíti előre. Ez nem csupán Magyarország, de az egész EU gazdálkodói társadalma számára elfogadhatatlan. Amennyiben továbbra is értéknek tekintjük az EU mezőgazdaságát, úgy ezen a ponton mindent újra kell gondolnunk.
Névjegy
Koncz Máté, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke. Pályája folyamatosan kötődött az agráriumhoz. A Debreceni Egyetemen szerzett általános agrármérnök diplomát. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium uniós agrárpolitikai szakértőjeként is dolgozott, de több hazai meghatározó banknál vezető agrárszakértői feladatokat is ellátott. A Szentistváni Mezőgazdasági Zrt. kereskedelmi igazgatója, az igazgatóság tajga 2019-től, míg a MOSZ elnöki posztját 2024 végétől tölti be.
(Népszava)
