Lövések dördültek el Donald Trump közelében vasárnap Floridában, miközben a republikánus elnökjelölt egy golfpályán tartózkodott.
A volt elnök védelméért felelős titkosszolgálat és Donald Trump kampánycsapata is azt közölte, hogy a politikus biztonságban van.
A hatóságok tájékoztatása szerint vizsgálják az eset körülményeit. Egyelőre nem tudni, mi volt a lövések célpontja, ahogy azt sem, hogy a golfpálya területén, vagy azon kívül adták-e le. A rendőrség egy AK-47 gépkarabélyt foglalt le, és az incidenshez köthető autó is a hatóság őrizetében van.
A helyi rendőrség keleti parti idő szerint délutáni órákra ígért sajtótájékoztatót.
Donald Trump ellen július 13-án a Pennsylvania állambeli Butler városban egy választási gyűlésen merényletet kíséreltek meg. Akkor a támadót, a 20 éves Thomas Matthew Crooks-t a hatóságok semlegesítették, és életét vesztette. A merénylet során egy ember életét vesztette, ketten súlyosan megsebesültek, míg Donald Trump a fülén könnyebb sebesülést szenvedett. (MTI)
Elemzők szerint még nem lefutott az amerikai elnökválasztás
Hiába szerepelt jobban a keddi televíziós vitán és vezeti az országos felméréseket Kamala Harris, elemzők szerint még egyáltalán nem biztos, hogy övé lesz a Fehér Ház.
A novemberi elnökválasztás ugyanis 7 billegő államban dőlhet el, amelyekben Harris indulása előtt Donald Trump még nagy előnnyel vezetett Biden előtt. Azóta Harris 5 államban átvette a vezetést, de egy részükben csak minimális különbséggel.
Pénteken Joe Biden újságírót intett csendre, amikor a brit kormányfővel tárgyalt, és az ukrajnai háborúról kérdezték. Az amerikai elnök aznap a Fehér Házban fekete kongresszusi tagokat fogadott, másnap pedig a díjátadójukon kampányolt alelnökének, Kamala Harrisnek.
Nem számít, melyik államot képviselik, köszönöm a szavazók mozgósítását. Mindenkinek megvan a feladata
– mondta Harris.
Közben Donald Trump Las Vegasban járt, ahol beállt mögé egy rendőrszakszervezet. A volt elnök szerint demokrata ellenfelét csak Putyin támogatja. A rendfenntartók azért nem, mert 4 éve a rendőri erőszak elleni tüntetések idején még támogatta, hogy forrásokat vonjanak el tőlük.
"Aki csak egy napig is tagja volt a rendőrségi források megvonását támogató mozgalomnak, sőt, az alapítói közt volt, az nem lehet elnök, Kamala Harris pedig egyike ezeknek az embereknek" – mondta a republikánus jelölt.
A napokban Ferenc pápa mindkét jelöltet bírálta, Trumpot azért, mert bevándorlók millióit toloncolná ki, Harrist pedig azért, mert támogatja az abortuszt. A választóknak azt üzente: szavazzanak a kisebbik rosszra.
Közben aktívan kampányolnak az alelnökjelöltek is. A demokrata Tim Walz Wisconsinban, az egyik csatatérállamban mozgósított. A republikánus JD Vance pedig egy észak-karolinai sportbárba látogatott el egy meccs előtt. (atv.hu)
Firissítés: Megnevezték a Donald Trump elleni merényletkísérlet gyanúsítottját
Az 58 éves Ryan Wesley Routh korábban már számos alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel.
A Donald Trump elleni, vasárnapi merényletkísérlet elkövetésével gyanúsított férfi, Ryan Wesley Routh a fegyverét hátrahagyva autóval menekült el, miután a volt amerikai elnököt védő titkosszolgálat emberei lövéseket adtak le. Később a szomszédos Martin megye hatóságai fogták el, őrizetbe vételekor nyugodtan viselkedett – hangzott el a Palm Beach megyei rendőrség, a Szövetségi Nyomozó Iroda, a titkosszolgálat és az ügyészség közös sajtótájékoztatóján.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közölte, az ügyet merényletkísérletként kezelik.
A BBC azt írja, az 58 éves Ryan Wesley Routh korábban már számos alkalommal összetűzésbe került a törvénnyel, többek közt tiltott fegyverviselés, a letartóztatásnak történő ellenállás, illetve bevont jogosítvánnyal való vezetés miatt is eljárás indult ellene.
AK-47-es gépkarabély, sportkamera
A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a férfi 250-450 méterre volt a politikustól, aki a Trump International Golf Club területén golfozott. Bemutattak egy fotót is a két hátizsákról, amely a támadáskísérletnél használt fegyvert tartalmazta, egy AK-47-es fajtájú gépkarabélyt. Egy sportkamerát is találtak a golfpálya drótkerítésénél. A meneküléshez használt járműre egy szemtanú hívta fel a figyelmet, az autót később elektronikus rendszám-leolvasóval találták meg.
Az FBI illetékese arról számolt be, hogy a vizsgálatra minden erőforrást rendelkezésre bocsátanak. Hozzátette, újabb embereket küldtek a területre, a lakosságtól pedig információkat kért.
Az ügyészség képviselője elmondta, hogy a gyanúsított őrizetben van, és a vádemelés előkészítésén dolgoznak.
Magas fenyegetettségi szint
A megyei rendőrhatóságot vezető Ric Bradshaw azt mondta, a lakosságot nem fenyegeti veszély, és arról is beszámolt, hogy a Donald Trump biztonságáért felelős ügynökök az eljárásrendnek megfelelően biztosították a területet, így fedezték fel a fegyverest. A hatósági vezető megjegyezte, hogy Donald Trumpot volt elnökként a védelem más szintje illeti meg, mint egy hivatalban lévő elnököt, ugyanakkor elismerését fejezte ki a titkosszolgálat beavatkozásáért, amivel sikerült megelőzniük a támadást. A titkosszolgálat képviselője úgy fogalmazott, hogy a volt elnököt érintő fenyegetettségi szint magas.
A volt elnök védelméért felelős titkosszolgálat és Donald Trump kampánycsapata is azt közölte, hogy a politikus biztonságban van, amit később Donald Trump a közösségi oldalán közzétett üzenetben megerősített. A republikánus elnökjelöltet a biztonságáért felelős egységek a közeli otthonába, a Mar-a-Lago rezidenciába vitték, amely körül szintén megerősítették a védelmet.
Donald Trump ellen július 13-án a Pennsylvania állambeli Butler városban egy választási gyűlésen már egyszer megkíséreltek merényletet. Akkor a támadónak, a 20 éves Thomas Matthew Crooks-nak, aki egy közeli épület tetején rejtőzött, több lövést sikerült leadnia. Donald Trump a fülén szenvedett könnyebb sebesülést, ugyanakkor a kampányesemény közönségének egyik tagja meghalt, ketten súlyosan megsebesültek. A fegyverest akkor a titkosszolgálat egy mesterlövésze lőtte le. A Butlerben elkövetett merényletkísérlet nyomán hiányosságokat találtak a Dolnald Trump védelmét ellátó hatóságok munkájában, és azzal egy időben megerősítették a volt elnök körüli biztonsági intézkedéseket. (Népszava)