Továbbra is sokfelé számíthatunk esőre, záporokra, nyugaton-délnyugaton jelentős mennyiségű eső várható.
Nagyrészt erősen felhős, főként nyugaton, délnyugaton borult idő várható sokfelé esővel, záporral, a legnagyobb mennyiség a délnyugati országrészben eshet. Délutántól délkelet, kelet felől már elkezd szakadozni, helyenként csökkenni a felhőzet, és arrafelé egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. Az Észak-Dunántúlon délelőtt még többfelé erős, Sopron környékén és a Bakonyban viharos lökések várhatók, majd fokozatosan mérséklődik az északnyugati szél. Másutt helyenként élénkül meg a délkeletire, keletire forduló légmozgás.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 18 fok között valószínű, keleten lesz enyhébb az idő. Késő estére 8 és 12 fok közé hűl le a levegő.
Melegrekord: 36,2 °C Budapest (Nagytétény), 1947
Hidegrekord: -2,1 °C Csákvár (Fornapuszta), 1962
Kedden már többfelé számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra, de helyenként kisebb eső, zápor, esetleg zivatar még kialakulhat. Egyes tájainkon élénk lesz az északkeleti szél. Hajnalra, reggelre sokfelé pára, köd képződik. A csúcshőmérséklet 17 és 24 fok között alakul.
Orvosmeteorológia
Elsősorban hidegfronti tünetek nehezíthetik a frontérzékenyek napját.
Egyeseknél fejfájás, görcsös- és ízületi panaszok jelentkezhetnek, másokat migrén vagy épp vérnyomás-ingadozás gyötörhet.
A szeles időben tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság jelentkezhet, a borongós, csapadékos idő miatt pedig alacsony lesz hő- és komfortérzetünk, illetve nagy lesz a megfázásveszély.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
idokep.hu / idojaras.hu / met.hu
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.