Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Magyar Péter elárulta hol lesz a Tusványos idején, majd élő adásban lekeverték

Belföld
2025.07.15.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
19

Magyar Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorának volt a vendége hétfőn este, ahol elsősorban a szombati kongresszuson elhangzottakkal kapcsolatban kérdezték. 

A Tisza Párt elnöke az ATV-nek adott interjút, mely elsősorban a hétvégi kongresszushoz kötődött, ahol Magyar Péter az ellenzéki párt programját ismertette, ugyanakkor jelölteket majd csak novemberben mutatnak be. A beszélgetésben kitért a többi ellenzéki pártra, a nemzeti vagyon visszaszerzésére, de a reformtervekre is.

A Tisza Párt elnöke megjegyezte, hogy az eseményen egy hosszú felsorolást tett arról, miként kívánják visszaszerezni a nemzeti vagyont, valamint miket érint ez pontosan.

Elsősorban a koncessziós szerződések körét vizsgálnák, mint a bányák vagy a Magyar Nemzeti Bank, és ezek ellenőrzéséhez egy szuperhatóságot hoznának létre. Nyolc pontban szedte össze ennek feladatait, melyek közé tartozna például információkérés is, melynél kormánytisztviselőket is berendelnének, akik tanúskodnának.

Ugyan Nagy Márton korábban elmondta, hogy a nemzeti vagyont a Fidesz megtriplázta, de Magyar Péter szerint a Tisza-kormány átvizsgálná az ingatlanügyeket, különösen azokat, amelyeket véleménye szerint a kormány alapítványokba játszott ki. Kiemelte, hogy a nemzetgazdasági miniszter vicces kedvében lehetett, mert az infláció miatt is nőtt az ingatlanok értéke, melyeknek állapota siralmas. Egy nagy ingatlankezelő céget hoznának létre, mely a hatóságok munkáját segítené.

Kész normaszövege van az ellenzéki pártnak az úgynevezett szuperjogokhoz, de időben nyilvánosságra hozzák feladatkörüket. Emellett magyar nyugdíjprogramot hirdettek, melynek négy fontos eleme van.

A pártelnök hangsúlyozta, hogy kedden indul a nyolcvan napig tartó országjárásuk. Az ország helyzetét egy lefelé menő örvényhez hasonlította, melyből szerinte ki kell kerülni. Megemlítette az Út a működő Magyarországhoz elnevezésű programot, melynek fő eleme a lakhatás megoldása, melyhez bérlakásokat építenének, itt példaként említette Bécset, ahol a lakosság fele bérlakásokban él.

Hangsúlyozta, hogy európai uniós pénzekre van szükség az energetikai program megvalósításához, de a vasút állapotának javításához is. Ugyanígy az oktatási és az egészségügyi reformhoz is.

Magyar Péter kitért az igazságszolgáltatás függetlenségének garantálására, valamint megemlítette, hogy nulla állami támogatásból ért el pártja 52 százalékot. Visszautalt a vagyonvisszaszerzési hivatalra, de szándékosan nem használta az elszámoltatás kifejezést, ugyanis szerinte ez a fogalom már elinflálódott, illetve

egy politikus nem számoltathat el egy másik politikust.

Az előbb említett hivatalt a pártelnök az integritáshatósághoz hasonlította, azonban ennek szerinte lesznek valódi jogosítványai. Továbbá hangsúlyozta az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, és úgy véli, ezt a lakosság többsége támogatja, még a kormánypárti szavazók is.

Az igazságszolgáltatás és az ügyészség reformjára azért tért ki, mert szerinte rengeteg szabálytalan közbeszerzés volt, amelyek miatt több feljelentést is tettek, legalább harmincat, de az ügyészség mindig visszadobta őket. Ezért úgy véli, nem volt értelme a feljelentéseknek, nem volt eredmények.

A devizahiteleseknek egy kompenzációs programot indítanának, mert szeretnének segíteni rajtuk, ugyanis egyikük sem kapott kártérítést. Emellett hiányolta a joggyakorlat kialakulását ügyeikben. Komplex csomagban gondolkodnak, és központilag tervezik felkarolni a devizahiteleseket.

Magyar Péter kijelentette, hogy felszámolják a  „végrehajtó maffiát és a kilakoltatást ”. Utalt az állam elővásárlási jogára, szerinte mindenre van ilyen joguk, mellyel szerinte a cégeket mentik ki, még a veszteségeseket is, valamint minisztériumi és múzeumépületeket ad el a kormány.

Hétfőn Hadházy Ákos és Tordai Bence is üzent a Tisza Párt elnökének, aki úgy fogalmazott, hogy nem pökhendiségből minősíti őket, hanem a számadatok, ugyanis a régi ellenzék Magyar Péter szerint csak nyolc körzetet tudott megnyerni az előző választáson.

Hangsúlyozta, hogy az új pártok és az óellenzék a Fidesz szekerét tolja, Orbán Viktor érdekét szolgálja. Ugyanakkor úgy véli, mindenki elindulhat, nem tiltja meg senkinek sem, szerinte Budapesten minden körzetben vezet a Tisza Párt be sem jelentett jelöltje. Novemberben jelenti be 106 jelöltjét, de már néhány miniszterjelöltje is megvan, akik közül néhánnyal már a sajtó is készíthet interjút.

Kedden indul az országjárás, amelyet Tokajban kezdenek, majd július 26-án a Bálványosi Nyári Szabadegyetemmel párhuzamosan Székesfehérváron tartanak rendezvényt, Magyarország helye Európában és a nagy világban címmel. Az interjú végén elköszönés után Magyar Péter még egy mondatot szeretett volna mondani, de lekeverték élő adásban. (Index)

Címlapkép forrása: Youtube/ATV Magyarország
Belföld
Magyar Péter
Tisza Párt
Egyenes beszéd
Interjú
tusványos
Hadházy Ákos
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2025.07.15. - 06:58
19
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Orbán Viktor: "106 egyéniből 80 mi nyernénk most vasárnap"

    Orbán Viktor: "106 egyéniből 80-at mi nyernénk most vasárnap"

  • Félelmetes jelentés érkezett: öt éven belül kiszáradhat egy ország fővárosa?

    Félelmetes jelentés érkezett: öt éven belül kiszáradhat egy ország fővárosa?

  • Ezt mondta Orbán Viktor Rónai Egonról

    Ezt mondta Orbán Viktor Rónai Egonról

  • Semjén lekurvázta a Tisza önkéntesét

    Semjén lekurvázta a Tisza önkéntesét

  • Orbán nyugalma szertefoszlott: a Fidesz zavarodott védekezésben

    Orbán nyugalma szertefoszlott: a Fidesz zavarodott védekezésben

  • Majka a fejbelövést imitáló jelenetet Siófokon egy csavarral ismételte meg

    Majka a fejbelövést imitáló jelenetet Siófokon egy csavarral ismételte meg

  • A zebrán kizárólag a gyalogosoknak jár elsőbbség!

    A zebrán kizárólag a gyalogosoknak jár elsőbbség!

  • Orbán Viktor elárulta, bejelenti-e az előrehozott választást Tusványoson

    Orbán Viktor elárulta, bejelenti-e az előrehozott választást Tusványoson

  • Ilyen a világon nincsen!

    Ilyen a világon nincsen!

  • „Az egész ország tud róla, nem?” – nem árulja el Szalay-Bobrovniczky, hogy ki hagyta jóvá Ruszin-Szendi költéseit

    „Az egész ország tud róla, nem?” – nem árulja el Szalay-Bobrovniczky, hogy ki hagyta jóvá Ruszin-Szendi költéseit

  • Záporok, zivatarok vetnek véget a kánikulának

    Záporok, zivatarok vetnek véget a kánikulának

  • Somogyban átadtak egy kínai projektet, ódát zengett a keleti nyitásról Szijjártó

    Somogyban átadtak egy kínai projektet, ódát zengett a keleti nyitásról Szijjártó

  • Hullámverés

    Hullámverés

  • "Az orosz sajtóban sincs olyan szintű ukránellenes kampány, mint Magyarországon, háborús szintű ellentétté fajulhat a helyzet"

    "Az orosz sajtóban sincs olyan szintű ukránellenes kampány, mint Magyarországon, háborús szintű ellentétté fajulhat a helyzet"

  • Vége a politikai hirdetéseknek a Facebookon és az Instagramon

    Vége a politikai hirdetéseknek a Facebookon és az Instagramon

  • Bencsik András most már biztos benne, hogy a Fidesz magabiztos többséggel fog nyerni jövőre

    Bencsik András most már biztos benne, hogy a Fidesz magabiztos többséggel fog nyerni jövőre

  • Lázár János: Minél hamarabb börtönbe kell vonulnia a Matolcsy klánnak

    Lázár János: Minél hamarabb börtönbe kell vonulnia a Matolcsy klánnak

  • Szombattól csökken a gázolaj ára

    Szombattól csökken a gázolaj ára

  • Már korábban is próbálkozhattak kormányközeli körök a Momentumnál

    Már korábban is próbálkozhattak kormányközeli körök a Momentumnál

  • Mit jelenthet be Orbán Tusványoson?

    Mit jelenthet be Orbán Tusványoson?

  • Már a szivattyúk sem érik el a vizet

    Már a szivattyúk sem érik el a vizet

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element