Demszky Gábor Magyar Péter nyilatkozatáról: Szakmailag nullára értékelem, politikailag veszélyesnek tartom
Abban bízom, hogy környezete leállítja a napóleoni szerepben tetszelgő vezér ámokfutását
– közölte Demszky Gábor volt főpolgármester Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének a fővárosi politikáról szóló álláspontjáról.
Magyar Péter keddi Facebook-posztjában osztott meg néhány gondolatot Budapest működéséről, amelyben többek között leszögezte, hogy a Tisza Párt nem szavazza meg az eddigi főpolgármester-helyetteseket.
A Tisza Párt elnöke „néhány gondolatot” osztott meg Budapest jövőbeni működéséről
Magyar Péter arról írt, hogy a választáson Karácsony Gergely győzött, ugyanakkor „azt is határozottan kimondták a budapestiek, hogy nem kérnek az eddigi mutyikból és az óbaloldali közgyűlési többség által eddig képviselt irányból. A budapestiek egyértelművé tették, hogy a főváros vezetőinek új irányba kell fordulniuk, és egy tiszta, rendezett, élhető, békés, modern, korrupciómentes, együttműködésen és kölcsönös tiszteleten alapuló világváros építéséért kell dolgozniuk” – fogalmazott, hozzátéve:
A választóktól kapott óriási felhatalmazás felelősségét átérezve, a Tisza Párt elnökeként minden budapesti listavezetőt egyeztetésre hívtam. A felek közül egyedül a Fidesz-frakció nem élt a felajánlott eszmecsere lehetőségével.
Ezután felsorolta azt, hogy mi mindent tud nyilvánosságra hozni az eddig lefolytatott tárgyalások fényében:
- „A Tisza Párt nem köt semelyik frakcióval koalíciót. Főpolgármester-helyettest nem javasol, ahogy a budapesti cégek igazgatóságaiban és felügyelőbizottságaiban sem vesz részt.
- Főpolgármester-helyettest Karácsony Gergelynek van joga jelölni. A törvényes működéshez legalább egy helyettesre szükség van.
- A Tisza Párt frakciója az eddigi helyetteseket bizonyosan nem szavazza meg, mert a budapesti választók egyértelmű ítéletet mondtak a DK–MSZP-politikusok eddigi munkájáról.
- A főváros jórészt a kormányzati elvonásoknak is köszönhetően a csőd szélén áll, szinte semmilyen érdemi fejlesztésre sincs lehetőség. Budapest működtetéséhez Karácsony Gergelynek és Orbán Viktornak azonnal rendeznie kell Budapest és a kormány kapcsolatát, lehetőség szerint nyilvános, transzparens módon.
- Jelenleg felelős politikus nem beszélhet budapesti olimpiarendezésről, amikor a főváros a legalapvetőbb jogszabályi kötelezettségeinek sem tud megfelelni a forráshiány és az átláthatatlan működés miatt. Mindenféle olimpiai álom előfeltétele egy országos, ügydöntő népszavazás, a Budapesttől elvont források kifizetése és egy nyílt szakmai párbeszéd.
- Az egyeztetések és a nyilatkozatok alapján egyértelmű, hogy sem a Fidesz, sem a Kutyapárt, sem a Tisza nem jelöl főpolgármester-helyettest. Az is világossá vált, hogy Karácsony Gergely eddigi helyetteseit pedig nem választja meg az új összetételű közgyűlés.
- A törvényes működés és a főváros pénzügyi helyzetének biztosítása és az eddigieknél szakmaibb városvezetés érdekében javaslom megfontolásra Karácsony Gergelynek, hogy jelöljön olyan főpolgármester-helyettest, akinek a személye ezekre garancia lehet, és aki a közgyűlésben meggyőző többséget kaphat egy titkos szavazáson.
- Természetesen a főpolgármesternek lehetősége van arra is, hogy a választók akaratával szembemenve, a Fidesszel és a DK-val összefogva, az eddigi helyetteseit terjessze a közgyűlés elé, és egy Fidesz–DK-koalícióval irányítsa Budapestet.
- Ahogy azt korábban többször is jeleztük, a Tisza Párt a budapestiek érdekét szolgáló előterjesztéseket megszavazva, a város működőképességének fenntartása és a főváros fejlesztése érdekében fog politizálni. A város működőképességének és irányíthatóságának fenntartása ezen túlmenően a főpolgármester és a kormány felelőssége.”
Demszky Gábor volt főpolgármester a Tisza elnökének álláspontjával kapcsolatban kijelentette:
Elhamarkodottnak tartom Magyar Péter mai nyilatkozatát. Szakmai szempontból értékelhetetlen ez a szöveg, mert nem szól a Budapest működéséhez is elengedhetetlen fejlesztésekről, és azok finanszírozása érdekében szükséges összefogás szükségességéről.
Demszky Gábor arra emlékeztetett, hogy „öt cikluson át, húsz éven keresztül voltam Budapest főpolgármestere. 1990 és 2010 között négyezer beruházást valósítottunk meg, többek között a Világbankkal, az Európai Beruházási Bankkal és az Európai Bizottsággal együttműködve. Többek között ezek révén vált Budapest élhetőbbé és lett Európa egyik multikulturális világvárosa”.
A volt politikus úgy látja, „aki csak a működtetést preferálja, az a hanyatlás szószólója. Vagy nem ért, - persze nem is érthet - ahhoz, amiről azért van bátorsága írni. Ezért szakmailag nullára értékelem és politikailag veszélyesnek tartom ezt a szöveget, amiről akár szívesen vitatkoznék nyilvánosan szerzőjével. Ám jól tudom, hogy nem fog válaszolni arra, amit írtam, és vitatkozni sem akar róla. Abban bízom csak hát, hogy környezete leállítja a napóleoni szerepben tetszelgő vezér ámokfutását”.
Magyar Péter Karácsony Gergellyel is találkozott
A Tisza elnöke a június 9-i választások után valamennyi budapesti listavezetőt egyeztetésre hívta. A kormánypárti Szentkirályi Alexandrán kívül az érintett politikusokkal meg is történtek a tárgyalások.
Karácsony Gergelynek az őt jelölő pártok képviselőivel együtt sincs meg a többsége a közgyűlésben, így a főpolgármester a város kormányozhatósága érdekében kompromisszumkényszerben van.
A találkozóról viszont csak szűkszavú közleményekben számoltak be a felek. „A mai napon informális egyeztetést folytattam Karácsony Gergely főpolgármester úrral” – árulta el augusztus elsején Magyar Péter.
A Főpolgármesteri Hivatal is röviden fogalmazott: „Karácsony Gergely megkezdte a tárgyalásokat a Fővárosi Közgyűlésbe bekerült pártok vezetőivel. A főpolgármester elsőként Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével egyeztetett a közgyűlésben tervezett munkáról. Az egyeztetések folytatódnak.” (Index)