Lakások, templomok

Dobszay János a HVG-ben „Se brutális komód, se könyvespolc, se art deco – felülíródnak a lakberendezési hagyományok” címen elemzi , bútorkereskedők nyilatkozataival támasztja alá a mai magyar lakberendezési szokások változásairól szóló írását, melynek lényege: a régi bútorok iránti kereslet csökken, a lakótérből a konyhák felszereltsége nő, „ikeásodnak” a magyar lakások.

Nem kívánom vitatni e megállapításokat, melyek sajnálatosan igazak lehetnek, csak rámutatok e jelenség általánosítható vonásaira, továbbá összefüggésére a magyar lakásállománnyal. Továbbá nem a „régen még a túró is más volt” nosztalgiázása hajt, amikor azt írom, hogy ez kártékony folyamat.

Nézzük!

Nem kétséges, hogy e folymatnak számos összetevője van:

• egy lakásnak bútorral berendezettsége a pénztárcán kívül alapvetően a lakás méretétől, beosztásától, az ott élők számától és a lakók ízlésétől, igényességtől vagy igénytelenségétől, korösszetételétől függ. Tehát adottság és szubjektum keverékétől;
• a magyar lakásállományt meg lehet vizsgálni egyrészt a jómód-középszer-szegénység, másrészt a város-falu ellentét leképezéseként;
• kétségtelenül hatással vannak a változásra a világtrendek (elsősorban az american way of life), melyeket, ha módunkban áll, utánozni szeretnénk (már aki), összefüggésben az új, fizetőképes keresletre, már ami az amerikai stílusú lakásokat és berendezésüket illeti.

Az elsőként felsorolt tényező különösebb kifejtést nem igényel.

A magyar lakásállomány másként alakult a városokban és falun. A XIX. század nyolcvanas éveitől, főleg Pesten tömegesen épültek a monumentális bérpaloták a gazdagoknak, és a hatalmas vagy kisebb bérházak a középosztálynak és a munkásoknak, a polgári, kispolgári értékrendnek és a pénztárcáknak megfelelően.

(Megjegyzem a bérlakásprogram ellenzőinek: bérházakat építeni és a lakásokat kiadni – akár munkásoknak is, természetesen szerényebb: szoba konyhásakat az utóbbiaknak szerény bérleti díj fejében – kitűnő megélhetést biztosított a háztulajdonosnak, még a karbantartási-felújítási költségekkel együtt is! Ezek voltak a „gangos” házak. A családom történetéből pontosan tudom!)

A múlt század harmincas éveiben aztán modernebb, kisebb bérházak épültek, komfortos lakásokkal a polgárság, a tisztviselők számára, például Buda laposabb részein: Lágymányos, Mártírok útja és környéke, s a többi.

Aztán jött a Rákosi-korszak a polgári lakások leválasztásos megosztásával, a társbérlettel és a Rákosi-házakkal, illetve majd a Kádár-féle panelprogram, a maguk minimál méreteivel.
Falun pedig, ahol a házépítési szokások sokáig nem változtak, megjelent a Kádár-kocka, annak jelképeként is, hogy a parasztság a történelem során soha olyan jólétben nem élt, mint ekkor.
A városi lakásállományra tehát a nivellálás, a kis, vagy közepes méret, és az életviteli, lakhatási szokások/kényszer miatt több generáció együttélése volt jellemző.

Erre a lakáshelyzetre ömlött rá szép lassan a rendszerváltással beköszöntő új társadalmi szerkezet, újgazdagék és a felső középosztály megjelenése a placcon, a gyémántokkal díszített mobiltelefontól a tízmilliós táskáig érő fizetőképes kereslettel és a kapcsolódó lelkülettel, melyet másnak, mint primitív igénytelenségnek nemigen tarthatok.

(De hát, ez mindig is így volt. A felemelkedő új osztály úttörői nem tudtak soha késsel-villával bánni, az utódok, vagy azok utódai megtanulták.)

Mindenesetre lakásméretben, komfortban és elhelyezkedésben új, a terjedelmestől a szertelenig terjedő lakásállomány jött létre, zömmel villák, illetve gondosan őrzött-védett lakóparkok formájában, melyeket az idézett írás borítóképén bemutatott lakás jól reprezentál.

És itt eljutunk a harmadik tényezőhöz: az általános igénytelenség, az amerikai életfilozófia térhódításához, mely szemben az én felfogásommal (például: a pénz: idő, és azért dolgozz, hogy élj, ne pedig fordítva) azt harsogja, hogy az idő pénz, és azért élsz, hogy dolgozz!

Leszámítva a szegényeket, az amerikai életmódban a lakás az a hely, ahol tovább dolgozhatsz, végezheted az irodai és egyéb munkádat, aztán alszol valamicskét.
Ha kapsz egy jó ajánlatot, akár a kontinens túlsó felére is elköltözöl egy ugyanolyan házba vagy lakásba, három-négy kartondobozban elfér, amit magaddal viszel.
Folyton újrakezdeni: ez az amerikai gazdasági csoda és életszínvonal eredője és filozófiája. Lakásodat, házadat ingatlanügynök adja el, veszi meg és rendezteti be a számodra (az utolsó virágcserépig), házasságodat házassági tanácsadó tartja tető alatt, gyermekedet bébiszitter neveli, vagy bentlakásos iskolába jár, pénzedet tőzsdeügynök vagy egyéb befektetési tanácsadó kezeli, és így tovább. Gyorsfagyasztott ételen élsz, és nagy előrelépés lesz az önvezető autó, mert akkor munkába járás közben is dolgozhatsz! (Ámbár erre találták ki a taxit.)

Mert ez a cél: dolgozni éjjel-nappal rogyásig, nehogy kirúgjanak!
Ezért totálisan személytelenek az amerikai középosztály házai lakásai, mindössze a funkcionalitás a szempont. Ezért lehet könnyű szívvel otthagyni csapot-papot, ha szükséges.

Ezért nincs könyv az amerikai háztartásokban. Nincs idő és igény olvasni.
Nézz meg harminc amerikai játékfilmet, és egyiknek a lakásdíszeleti közt se fogsz könyvet találni, legföljebb egyetemi tanárokat és más értelmiségieket megformáló figurák lakásában! (Német és francia filmek elengedhetetlen lakáskelléke.)

(Diplomás szakértő figurája egy amerikai filmben nem tudta, mi a Hagia Sophia, nem is hallott róla, egy másik szerint pedig Jon Bon Jovi mondta, hogy minden ember egy sziget. Ők Bizáncról, John Donne-ról Hemingwayről nem is hallottak,)

Ezt vesszük át itt, Európában, mely viszont a történetéből él, és e szemlélet totálisan idegen tőle.
A könyvespolc funkcionálisan elengedhetetlen, ha könyveid vannak!
A dédi komódja régi időkről mesél, a fa erezete, a megmunkálás csodálatos, és ráadásul száz éve működik, szemben a mai modern komódokkal, melyek pozdorjából készülnek, a fiókjuk negyedszerre már nem tolható be, vagy húzható ki az idióta sínrendszer miatt, a fiók előlapja a kezedben marad, ragaszthatod vissza a két gyufaszálnyi tiplivel, mely rögzítené, lapraszerelve szállítják, hogy kínlódj vele te, értéktelen, jellegtelen szemét az egész.

Mégis ez kell! A könyvespolc pedig fölösleges! E-könyv! -írja egy hozzászóló.
Az nem ugyanaz! Nem lehet megtapintani a vászon vagy bőr borítóját  nem lehet beleszagolni, érezve az új vagy a régi könyv egymástól is eltérő papír- és nyomdaillatát, nem lehete előre- vagy visszalapozni benne, nem lehet benne tartani a kedvenc könyvjelződet, nincs meg a felfedezés öröme, olyan, mint a géphang: személytelen. (A mai könyv persze már abszolút profitorientált: papírkötés ragasztva, mely a harmincadik oldalon szétesik, nem három kézben tartható kötetben adjuk ki, hanem egyetlen kódex-méretű szörnyűségben, tisztelet a kivételnek favágók fordítanak költők, írók helyett, lektor nincs.)
Az e-könyv praktikus persze metrón, ilyesmi, de ennyi.
Én csaknem minden könyvemre emlékszem, hogy melyik boltban, antikváriumban vettem, kitől kaptam, milyen élményekkkel társul, és a többi.
De: e-könyv? A franc tudja, honnan került.

Ez az új lakás-trend, mely az adottságai miatt persze tömeges nálunk még sokáig nem lesz, a maga igénytelen személytelenéségével persze csak leképezése az általános igénytelenségnek.

De, miért örüljünk neki?

És akkor az ember házáról térjünk át Isten házára!

Buffalóban, New York állam második legnagyobb városában eladták a legnagyobb katolikus templomot, a Szent Anna katedrálist. A vevő egy muszlim szervezet, mely mecsetté fogja átalakítani. Az Egyesült Államokban és Kanadában már négyezer katolikus, anglikán templomot és zsinagógát adtak el, jellemzően muszlim szervezeteknek, mecset céljára.

Nincsenek észen? Ha már nem tudják fenntartani, legalább más kulturális, közösségi célra adják el! De, ne muszlim imahelynek, mely a szélsőséges iszlám fundamentalizmus sejtjét hozza ott létre, minden egyes helyen. Melynek célja Európa elözönlése, a Nyugat, a kereszténység meghódítása. Ez az öngyilkosság egyik formája.

(Izrael, mely a keresztény világ gyűlöletét kiváltva pillanatnyilag egyedül harcol ennek az ezerötszáz éves valllásháborúnak mai újabb epizódjában, csak mellékszíntér.)

Na, ezért, ennek felismeréséhez lenne szükség a nagyi komódjára!