Rónai Egon búcsúja Boros Lajostól.
Majd megemlékeznek talán róla, akik lemezeket köszönhettek neki (és akik nem), amikor lemezgyári főnök volt.
Talán majd akik az építőtáborokban hallgatták ércnél nem maradandóbb dalait, amikkel egy szál gitárral ott haknizott.
És biztosan emlékeznek, akik a Danubius, majd a Sláger Rádióban két évtizeden át dőltek a nevetéstől Lajos poénjait hallgatva.
Mi egy szobában ültünk Danubius-os éveink végén, és nagyjából mindketten ugyanakkor jöttünk el, más-más a történet, Nekem fájt is, ő csak megkönnyebbült.
Na de amíg együtt ültünk! Írnám, hogy együtt dolgoztunk, de abban a szobában csak akkor tudtam dolgozni, ha Lajos nem volt bent. Mindenről volt története, poénja vagy valami morgolódása. Vali, a felesége és a gyerekek voltak a mindene - és a poénok hősei is gyakran!
Hogy született a Lali király karakter? Emlékezetem szerint barátja és társa a marháskodásban, Voga János mondta egyszer, királyom, és ez annyira megtetszett Lajosnak és a hallgatóknak, hogy szombat délutáni adást lehetett rá építeni, ez volt a Lali király audienciája.
Fényes sikerek és értelmetlen, gyakran érthetetlen kudarcok kísérték a földi útját. Persze mindannyiunkét, csak ő a nyilvánosság előtt élt. Éltetője volt a közönség és annak szeretete.
Utoljára azt írta egy üzenetben; túl sok időt vesz el a kórház, nincs neki ennyi ideje erre a gyógyulósdira. Hiányozni fog fanyar, ironikus humora. Remélem, most is csak röhög az egészen.
Szia Lajos, jó utat! (Rónai Egon)
