Aki a második világháborút a 2023-as megemlékezések alapján szeretné megismerni, nem sokat értene belőle.
Január 27-én az Auschwitzi Múzeum igazgatója a tábor felszabadításának évfordulóját úgy ünnepelte, hogy nem hívta meg a felszabadítókat. A hivatalos beszédben megemlítették ugyan Oroszországot, de csak azért, hogy összehasonlítsák Auschwitzot és az ukrajnai háborút – „ismét ártatlan embereket gyilkolnak tömegesen Európában”. Április 25-én az olasz szenátus neofasiszta elnöke, Ignazio La Russa szintén Moszkva szidalmazásával ünnepelte hazája felszabadulását. Aznap Prágába látogatott, és lerótta kegyeletét a Jan Palach-emlékműnél[i], majd ellátogatott egy náci koncentrációs táborba. „Kicsinyes kísérlet ez arra, hogy a 20. század összes totalitarizmusátegybemossák egy olyan éjszakán, amikor minden tehén fekete, olyannyira, hogy a végén már nem is látunk teheneket” – mondta erről Cinzia Sciuto filozófus és újságíró[ii].
Észreveheti-e bárki is ezekből az ünnepi szertartásokból, hogy a Wehrmacht csapatai a legnagyobb vereséget Sztálingrádnál szenvedték el? Hogy tizenegy millió szovjet katona esett el a németek ellen harcolva, nem is beszélve a tizenötmillió megölt civilről? Hatvan évvel ezelőtt John F. Kennedy amerikai elnök még könnyű szívvel elismerte, hogy „a hadviselés történetében egyetlen nemzet sem szenvedett annyit, mint a Szovjetunió a második világháborúban”[iii]. Ma már egyetlen nyugati vezető sem merne ilyen kijelentést tenni. Ukrajna inváziója óta a Szovjetunió vagy Oroszország bármiféle pozitív említése tilos.
Az elmúlt egy évben a revizionizmus hulláma végigsöpört Európán. Keleten több száz olyan utcát neveztek át, amelyek neve a fal leomlása után változatlan maradt, szobrokat távolítottak el és épületeket romboltak le. Lettország nem elégedett meg azzal, hogy Rigában megsemmisített egy nyolcvan méteres obeliszket, amelyet a Vörös Hadsereg nácik felett aratott győzelmének szenteltek, és további hatvankilenc ilyen típusú emlékművet akar még lerombolni. Az észt lista több mint négyszáz tisztítandó helyszínt tartalmaz, Litvánia pedig a tisztogatást kiterjesztette a kommunizmus-szimpátiával gyanúsított művészeinek műveire is[iv]. Az ukrajnai háború áldozatai között ott van a történelmi múlt is. A háborúban, ahol a horogkeresztekkel kitetovált orosz zsoldosok azt állítják, hogy „nácítlanító” műveletet hajtanak végre. Mindenkinek a saját manipulációja...
Nyugaton a harcot a történelmi múltról a parlamentekben vívják. Kijev kérésére március 28-án, a német és európai kollégáik nyomdokain haladva, a francia parlamenti képviselők is, határozatot fogadtak el, amelyben az 1932-1933-as ukrajnai éhínséget „népirtó” jellegűnek ismerik el. A kezdeményezők szerint ez „fontos a nyugati közvélemény támogatásának fenntartása érdekében, amelynek döntő szerepe van az [ukrajnai] fegyveres konfliktus kimenetelére”. Pedig a szakemberek között nincs egyetértés a témában, hiszen vitatják az éhínség célzott és etnikai jellegét, valamint szándékos súlyosbítását és mértékét. De ha Moszkva elítéléséről van szó, a történelmi múlt is csak egy újabb fegyver.
Fordította: Morva Judit/magyardiplo.hu
[i] A diák Jan Palach 1969 januárjában felgyújtotta magát, hogy tiltakozzon Csehszlovákia szovjet megszállása ellen.
[ii] Cinzia Ciuto: La destra che ha paura del 25 aprile [A jobboldal fél április 25-étől], MicroMega, 2023. április 24.
[iii] Beszéd a washingtoni Amerikai Egyetemen, 1963. június 10.
[iv] Adam J. Sacks: Equating the Soviet Union with nazi Germany is terrible history [Egy szörnyű történelemértelmezés, amikor egyenlővé teszik a Szovjetuniót a náci Németországgal ], Jacobin, New York, 2023. január 27.