Joggal tarthat Modi a gazdáktól, akik óriási tüntetéseken tiltakoznak a mezőgazdaság piacosítása ellen
2021-ben az indiai gazdák hatalmas tüntetései rábírták Narendra Modi miniszterelnököt, hogy függessze fel a mezőgazdaság ágazat radikális liberalizálását. Most, hogy számos termelőt a csőd fenyeget, a tiltakozók visszatértek.
A magasban papírsárkányok csapnak össze drónokkal. Az előbbiek azt próbálják megakadályozni, hogy a drónok könnygázfelhőket zúdítsanak a tömegre. Alant a több ezer földművest hatalmas rendőri készültség fogadja. A gazdáknak, akiknek az a célja, hogy bejussanak a városba, minden leleményességükre és elszánásukra szükségük van ahhoz, hogy folytassák a küzdelmet. Február közepén járunk, India fővárosának, Új-Delhinek az egyik külvárosában. A gazdatüntetések újjáéledtek. Mint a vihar, úgy csaptak le 2020-ban és 2021-ben az országra. Ilyen erős társadalmi megmozdulásokra a modern Indiában még nem volt példa. Az új életre kelt tüntetések aggodalommal tölthetik el Narendra Modi miniszterelnököt, és megnehezíthetik a kampányát a 2024-es parlamenti választások idején.
Négy évvel ezelőtt az északnyugat-indiai Pandzsáb államban a gazdák fellázadtak a mezőgazdasági ágazat liberalizálása ellen, amelynek egyik következménye a búza és a rizs államilag garantált minimális felvásárlási árának eltörlése lett volna. A kezdeményezésükhöz akkor az egész országból csatlakoztak, kivált Uttar Pradesből és Harijánából, Modi Bháratíja Dzsanatá Pártjának (BJP) fellegváraiból. A tüntetők hamarosan körülvették Új-Delhit, és sem a téli hidegtől, sem a koronavírustól, sem a rendőrségi gumibotoktól nem rettentek vissza. A felvonuló emberek megostromolták a fővárost, a város bejáratánál pedig „autonóm köztársaságot” hoztak létre, amelynek a megszervezését és az élelemmel való ellátását maguk végezték.
Az osztály- és kasztkülönbségeket félretették: a tüntetések mozgósították a gazdag és szegény földbirtokosokat, a családi farmerokat és a mezőgazdasági munkásokat is. Ahogy a mozgalom lendületet vett és formát nyert, új követelések is megfogalmazódtak. Így például az, hogy a kormány ne csak a rizs és a búza árát garantálja, hanem más terményekét is (régi követelésről van szó, amelynek teljesítését Modi megígérte már a 2014-es országos győzelme előtti kampányában), továbbá hogy a gazdák ellen folyamatban lévő vádakat ejtsék, az adóssággal küzdő gazdaságok pedig kapjanak támogatást.
Modi, aki inkább hajlott arra, hogy a mozgalmat eltiporja, mintsem kompromisszumot kössön, 2021 végén mégis meghátrált, és abban a reményben, hogy az óriási tüntetések elülnek, felfüggesztette privatizációs tervét. Nem tévedett: november folyamán a tüntetők visszatértek a földjeikre. De annak ellenére, hogy Modi hatályon kívül helyezte a 2019-ben hozott mezőgazdasági törvényeket, a neheztelés a felszín alatt tovább forrongott. A tüntetők úgy tartják, 2024-es megmozdulásaik a korábbi tiltakozások „második felvonása”.
A Modi újraválasztását fenyegető veszély
Modi azonnal az újraválasztását fenyegető veszélyként tekintett az újabb tiltakozásokra, és minden rendelkezésére álló eszközt bevetett azért, hogy elkerülje a főváros második ostromát. A mozgalom központját Pandzsáb és Harijána állam határára telepítették, amely államok hullámtörő gátként védik Új-Delhit a tüntetőktől. A miniszterelnöknek kerülnie kell a túl durva rendőrségi beavatkozást, hiszen Indiában minden politikai mozgalom nagyra tartja a gazdákat. Ráadásul az a veszély is fenyegeti, hogy a látványos fellépés meggyőzi a párthovatartozás nélküli, bizonytalan szavazókat arról, hogy a miniszterelnököt le kell váltani. Modi lehetőségei tehát korlátozottak, s úgy próbál manőverezni, hogy közben tekintélyét is megőrizze.
A kormányzat ezért először megpróbálta lejáratni a pandzsábi termelőket azzal, hogy "szeparatistáknak" vagy akár "terroristáknak" címkézte őket. A tiltakozók között több a szikh, mint a hindu – és a szikhek egy kisebb frakciója évtizedek óta autonómiát, sőt függetlenséget követel. De a kormány trükkje nem vált be: a lejáratások és több száz ember letartóztatása dacára, valamint annak ellenére, hogy az összecsapások során egy ember életét vesztette és 13-an megsérültek, a tüntetők kitartanak. Március elején Pandzsábban több vasútvonalat is blokkoltak, ami számos járat törléséhez vezetett. „Nem örülünk annak, hogy a síneken kell üljünk, de ez az egyetlen módja annak, hogy kifejezzük az elégedetlenségünket, amikor a kormány szemet huny a követeléseink felett” – mondta Sarwan Singh Pandher a helyi Kisan Mazdoor szakszervezet főtitkára (The Indian Express, 2024. március 11.).
Pandzsábban, ahol a gazdaságok nagyobbak és a termelők valamivel gazdagabbak, mint az ország többi részén, azután is megmaradtak a feszültségek, hogy a mezőgazdasági reformot 2021-ben elnapolták. Az itteni helyzet jól illusztrálja azt a szélesebb körű környezeti és gazdasági patthelyzetet is, amelybe az indiai mezőgazdasági modell sodorta az országot. Szeptemberben a fővárostól 450 kilométerre fekvő Amritszár városa körül újrakezdődtek a vasúti blokádok: mintegy 100 szikh földműves, akiket a szakállukról és a turbánjukról lehetett fölismerni, követte Kanwar Daleep (a Kisan Marzoor mezőgazdasági szakszervezet elnöke) felhívását, és színes szőnyegeket és zászlókat terítettek ki a várost Új-Delhivel összekötő sínekre.
„A gazdák helyzete átlépte az elviselhetetlenség határát” – mondta Daleep. – „Pandzsáb a búza- és rizsmonokultúrák foglya, amelyek kimerítik a talaj vízkészletét”. Világossá tette, hogy a 2021-ben megkezdett harc még messze nem ért véget, és nem csak azok miatt a követelések miatt, amelyeket a kormány figyelembe se vesz. Az elhalasztott privatizációs tervek egy sokfejű szörny, magyarázta Daleep. „Közülünk sokan attól tartanak, hogy a terv más formában fog visszatérni, ha lankad az éberségünk. Emellett a garantált minimális felvásárlási árakat a búzán és a rizsen kívül más terményekre is ki kell terjeszteni, hogy megkezdhessük a monokultúra által kimerített talaj regenerálását.”
Látván, hogy az erőltetett termelékenység milyen egészségügyi következményekkel, súlyos adóssággal és környezeti pusztítással jár, a gazdák ma már egyetértenek abban, hogy ezt a rablógazdálkodást nem szabad folytatni. Pandzsábban a Kheti Virasat Mission és más nem kormányzati szervezetek (NGO-k) által ösztönzött erőfeszítések keretében a gazdák a biogazdálkodás felé tájékozódnak.
„Hol termesszünk? Melyik magot vessük el? Mivel permetezzünk? Minden kérdésben a piac dönt, és a piac tesz szert haszonra” – panaszkodott Umendra Dutt, a misszió elnöke, aki azt szorgalmazza, hogy a gazdák „a vetőmagra épülő mezőgazdaságról a talajközpontú gazdálkodásra” térjenek át, és új fajokkal, például a köles termesztésével próbálkozzanak. Rajinder Singh, a legkisebb földtulajdonosokat és a legszegényebb munkásokat támogató Kirti Kazan szakszervezet szóvivője szerint az egyetlen megoldást az jelenti, ha a mezőgazdaságot országos szinten teszik politikai kérdéssé. „Ellenkező esetben a mezőgazdasági átállás továbbra is csigalassúsággal fog haladni” – mondta. – „Amikor egy gazdálkodó áttér a biogazdálkodásra, vagy akár csak diverzifikálja a termelését, évekig kisebb hozamra kell számítson. Ha a modell megváltoztatása mellett döntünk, támogatnunk kell az átállást”.
2024 februárjában, az ő szakszervezete is csatlakozott az Új-Delhit körülzáró tüntetőkhöz.
A francia nyelvű változat figyelembevételével angolról fordította: Kocsis Árpád (magyardiplo.hu)
