Csupán a véletlenen múlik, hogy hazánk is a Németországot elmosó anticiklonhoz hasonló viharok frontvonalába kerül-e vagy sem.
Május végén történelmi viszonylatban is rendkívüli méretű és erősségű anticiklon alakult ki a Brit-szigetek közelében. A jelenség szokatlan az év ezen időszakában, a klímaváltozással azonban tendenciává válhat.
Május végén nagyon komoly viharok, esőzések sújtották Európa középső részét, elsősorban Németországot – itthon csak arra kaptuk fel a fejünket, hogy árad a Duna, de ebből szerencsére komoly baj nem történt. A háttérben álló időjárási jelenség viszont egyrészt rendkívüli, másrészt bármikor összeállhat úgy is, hogy mi kapjuk a javát.
Egy jókora anticiklonról van szó, központi területén az év ezen szakaszában rekordnagyságú, 1037 hektopascal nyomással. Kontinensünk nyugati része felett tanyázott, északról húzott le hideg, sarkvidéki levegőt, ami a mediterrán térség enyhe nedves levegőjével találkozva épp az Alpok északi lejtőin, Ausztriában és Németországban iszonyatos energiával pusztított és zúdította magából a vizet napokon át. Egy anticiklon, ha mégoly hatalmas is, azért nem az izgalmak csúcsa, ám ezt az egészet így is meg lehet fogalmazni:
Európában egyre komolyabb, pusztítóbb viharok alakulhatnak ki a klímaváltozás miatt.
A folyamat hátteréről Molnár László meteorológust, a Kiderül.hu munkatársát kérdezte a 24.hu.
Többletenergiát kap a légkör
Azzal kell kezdeni, hogy a légköri folyamatok legfőbb mozgatórugója az északi féltekén az Egyenlítő és az Északi-sark között fennálló hőmérsékleti különbség. Télen ez sokkal nagyobb mint nyáron, a Föld forgástengelyének dőlése miatt ugyanis a nyári félévben az északi területeket is sokkal nagyobb szögben éri a napsugárzás.
Az időjárási jelenségek energiáját e hőkülönbség kiegyenlítődése szolgáltatja, nagyságrendileg egyharmadát a tengervíz, kétharmadát a levegő közvetítésével
– magyarázza a 24.hu-nak Molnár László.
Az Atlanti-óceánra szűkítve a kört a Golf-áramlat mint egy óriási folyó az óceánban szállítja az egyenlítői területek meleg vizét északra. Útközben fokozatosan hűl, energiáját lassanként átadja a levegőnek, miközben egyik ága a Kanári-szigeteknél lesüllyed, és délnek veszi az irányt, míg a másik Skandinávia északi csücskéig jut. Ez utóbbi az Észak-atlanti-áramlás, amely oroszlánrészt vállal a kiegyensúlyozott hőcseréből.
A felszabaduló energia alkotja az olyan időjárási jelenségeket, mint az óramutató járásával megegyező irányban örvénylő, akár ötezer kilométeres átmérőt elérő anticiklonok. Télen, amikor az Egyenlítő és az Északi-sark hőkülönbsége a legjelentősebb, logikusan a ciklonok és anticiklonok energiája is nagyobb, mint nyáron, amikor jóval kevesebb energiát kell kiegyenlíteniük. Az anticiklon „erejét” a középpontjában uralkodó légnyomás mutatja meg, télen ez átlagosan 1040, míg nyáron 1020 hektopascal körüli.
Ez tehát a normalitás, ami alapján érthető, miért volt történelmi méretű a május végi anticiklon a maga 1037 hektopascaljával, arról nem is beszélve, hogy milyen áradásokat okozott.
Ilyenkor tele van vízzel
Nézzük, miért hivatkoztunk kiváltó okként a klímaváltozásra. Az Észak-atlanti áramlás jelentősen gyengült, vízhozama az elmúlt két évtizedben 15-20 százalékkal csökkent, aminek két fő oka a korábban említett egyenlítő és sarkvidék közötti hőmérséklet-különbség és a grönlandi jégtakaró olvadása: az óriási mennyiségű édesvíz „idő előtt” lebukásra készteti a meleg sós vizet. Ettől még az energiának ki kell egyenlítődnie, ezt viszont a vízhez képest sokkal kisebb fajhővel rendelkező levegőre (egységnyi térfogatú levegőnek nagyjából 3200-szer kisebb a fajhője, mint ugyanakkora térfogatú víznek) hárul.
Ezért jelenik meg a légkörben az a plusz energia, ami az év ezen szakaszában soha nem látott anticiklonokat képes létrehozni.
És miért okoz ilyen felfordulást tavasszal, kora nyáron, mikor télen az „ugyanilyeneket” teljesen természetesnek tartjuk? A választ itt is a hőmérsékletben találjuk meg, pontosabban a levegő vízmegtartó képességében, ami a hőmérséklettel együtt nő. Csak a példa kedvéért, míg az 5 Celsius-fokos levegő köbméterenként maximum 7 gramm vizet tud megtartani vízgőz formájában, addig ugyanennyi 25 fokos levegő már 23 grammot. E mennyiség fölött túllépi az úgynevezett harmatpontot, a pára kicsapódik, azaz a felhőkből elered az eső.
Fotó: H. Szabó Sándor
Télen tehát a ciklonok és az anticiklonok közti nagy nyomáskülönbség járhat viharos széllel, de a hideg levegő nem képes jelentős mennyiségű csapadékhoz elegendő vizet szállítani. Nyáron azonban más a helyzet, ilyenkor a rengeteg pára özönvízszerű esők formájában csapódik ki a rekordméretű anticiklon okozta óriási hőmérsékleti kontraszt hatására.
A jelenség légkörfizikai magyarázata tehát azt támasztja alá, hogy a klímaváltozással egyre durvább anticiklonok alakulhatnak ki a tavaszi, kora nyári időszakban. Amikor májusban vagy júniusban a légnyomás meghaladja az 1030 hektopascalt a Brit-szigetek térségében, szinte biztosak lehetünk benne, hogy ezzel összefüggésben valahol Közép-Európában áradások következnek be. Később már azért nem – legalábbis egyelőre –, mert ahogy haladunk előre a meleg évszakban, úgy csökken az észak-dél közötti hőkülönbség. A rossz hír viszont, hogy ha egy-egy ilyen brutális anticiklon csak néhány száz kilométerrel helyeződik át keletre, rögtön hazánk is a frontvonalába kerül. (24.hu)
