A boldogságért meg kell dolgozni, de ez a kapcsolat - a hallottak alapján 20 fillért sem ér.
„Magyar Péter nem az, akinek látszik” – mondta az Indexnek adott videóinterjújában Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője, aki többek között a Tisza Párt alapításáról és a Magyar Péterrel való viszonyáról is beszélt. Vogel Evelin részletesen beszélt arról, hogy tavaly áprilisban kezdődött a kapcsolata Magyarral, azt mondta, „meseszerűen indult a szerelmük, de aztán hirtelen megváltoztak a dolgok”.
Vogel Evelin a beszélgetés elején elmondta, hogy 13 éve ismeri Magyar Pétert, akkor még Varga Judit volt igazságügyi miniszter férjeként találkoztak. Vogel „művelt, vicces és éleseszű pasiként” írta le Magyart, aki elmondása szerint „imádott kötözködni”.
Ez az egyik hobbija volt. Ma már talán nem a hobbija, hanem tényleg ezzel foglalkozik
– mondta Vogel, aki szerint Magyar mindig az emberek jólétét akarta fejleszteni. Kitért arra, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel volt a legtöbb vitája. Vogel azt mondta, azért most adta az interjút, mert szeretett volna jobb lelkiállapotba kerülni, és felelősséget érez azok iránt, akiket ő győzött meg arról, hogy álljanak be a Tisza Pártba.
Az interjút egyébként az Index videórovatának vezetpje, az a Gáll Csongor készítette, aki korábban a Hír TV riportere volt, de szerződésben állt a KDNP-vel is, hogy a pártot népszerűsítő tartalmakat készítsen. - írja a Telex
Arra a kérdésre, hogy a kegyelmi ügy februári kirobbanásakor Magyar miért adott interjút a Partizánnak, Vogel azt mondta, nem kapott erre konkrét választ volt párjától. Vogel azt is mondta, hogy az akkori interjú idején nem voltak éppen együtt, de a nő megkereste Magyart, és összejöttek. Azt mondta, tudta, hogy Magyarnak vannak információi, képessége is, ő pedig támogatta ebben.
Belül azt érezte, hogy most ő majd megmutatja, hogy most ő majd végre kiáll a fényre, hogy valahogy bosszút áll. Talán ez volt az, ami magabiztosságot adott neki, ezek a dolgok hajtották őt”
– mondta Vogel Evelin Magyar Péter önkormányzati és EP-választás előtti hozzáállásáról. Vogel beszélt arról is, hogy szerinte nem volt óriási dilemma Magyarban arról, hogy felhasználja-e a Varga Judit volt igazságügyi miniszterről készült felvételeit. Vogel Evelin visszaemlékezett arra a napra, amikor márciusban Magyar Péter bement az ügyészségre:
A meghallgatás előtt egy-két órával a kezembe nyomott dokumentumokat, laptopot, pendrive-ot és mondta, hogy azonnal tüntessem őket el, hogy dugjam el őket.
A Telex kereste Magyar Pétert a Tisza Párt sajtóosztályán keresztül, hogy megtudjuk, hogyan reagál a személyéről szóló állításokra, szerettük volna megtudni, hogy valóban megkérte-e Vogel Evelint arra, hogy tüntesse el a laptopját. Azt a választ kaptuk, hogy türelmet kérnek a válaszadásig.
Nem sokkal ezután Magyar Péter a Facebook-oldalán hosszú posztban reagált az interjúra, és a Tisza Párt is kiadott egy közleményt.
Vogel Evelin május óta zsarol engem és a TISZA Pártot. 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk. Nemcsak tőlem, hanem a párt másik 5 kollégájától is követelte az említett összeget. Miután a zsarolását visszautasítottuk, felvette a kapcsolatot a Fidesz alelnökével, Kubatov Gáborral és havi 5 millió forintos és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az Indexen megjelent hazug propagandainterjút
– olvasható Magyar Péter posztjában. A Tisza Párt elnöke azt is írta, hogy zsarolás miatt feljelentést tesz.
"Evelin a barátnőm volt, szívből szerettem. 2023 áprilisa óta támogattam őt anyagilag. Akkor is amikor nem voltunk együtt és senki nem segített neki.
Sokat tanultunk egymástól, elhitette velem hogy viszontszeret, olyannyira, hogy azt gondoltam, hogy vele szeretném leélni az életemet. Amikor azonban megkértem a kezét, hirtelen kilépett az életemből.
Hónapokkal később bukkant csak fel, közvetlenül a Partizános interjú után, ő maga keresett fel, azzal hogy mégis szeretne velem újra összejönni. Hittem neki.
Az tavaszi turbulens időszakban komoly nyomás nehezedett rám, szerettem volna, ha van valaki mellettem, akiben bízhatok, aki támogat. Tudta hogy milyen terhelés alatt vagyok, de amikor valóban szükségem lett volna rá, nem volt mellettem. Ebben az időszakban is én tartottam el, én fizettem a lakását. Ekkor kezdett világossá válni számomra, hogy Evelin nem velem akar lenni, hanem csak lehetőséget látott bennem. Ahogy mondta, soha nem volt ilyen közel a “first lady” pozícióhoz. Mikor szakítottunk, akkor vált teljesen nyilvánvalóvá számunkra, hogy mi motiválta igazából a velem való kapcsolatában.
A volt barátnőm, Vogel Evelin május óta zsarol engem és a TISZA Pártot. 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk. Nem csak tőlem, hanem a párt másik 5 kollégájától is követelte az említett összeget.
Miután a zsarolását visszautasítottuk, felvette a kapcsolatot a Fidesz alelnökével Kubatov Gáborral és havi 5 millió forintos és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az indexen megjelent hazug propaganda interjút.
A kapcsolatunknak nem úgy és nem azért lett vége, ahogy az interjúban elhangzott, hanem a fenyegetései miatt, illetve azért, mert rájöttünk arra, hogy Evelin hang- és képfelvételeket készített a velem és a párt vezetőivel folytatott beszélgetéseiről és vitáiról. A Fidesszel kötött piszkos megállapodásának részét képezi a hang- és képfelvételek átadása is.
Amikor pár hete Radnai Márk alelnökkel szembesítettük Evelint azzal, hogy több forrásból tudomásunk van az állampárttal kötött undorító, az orosz titkosszolgálatokat meghazudtoló megállapodásáról és arról, hogy 11 órányi felvételt adott át Kubatovéknak, meglepődött, de semmit nem tagadott.
Evelint a történtek és a fenyegetései ellenére az utolsó pillanatig meg akartuk óvni a büntetőjogi és politikai következményektől. Megkértük, hogy próbáljon kifarolni a Fidesz vezetésével megkötött megállapodásból, de ő láthatóan másképp döntött.
Ebben a helyzetben nem tehetek mást, mint hogy feljelentést teszek zsarolás bűntette miatt az illetékes hatóságnál. Milyen érdekes, hogy valakinek eszébe jut annak a propagandának interjút adni, amely tavasszal egy hónapon keresztül gyalázta a saját édesanyját…
Sokszor hittük azt, hogy a Fidesz eddigi tetteinél nincs lejjebb, de mindig alulbecsüljük őket. Most, hogy a saját felméréseik szerint a TISZA Párt utolérte őket a népszerűségi listán újabb Tónika Show-t rendeztek.
Innen is üzenjük Rogán Antalnak, Kubatov Gábornak és a gazdájuknak, Orbán Viktornak, hogy nem ijedünk meg a stázi módszerektől sem és bármit is tesznek, bármilyen maffia módszerhez nyúlnak is, mi akkor is lépésről lépésre, tégláról téglára visszavesszük a hazánkat és magyar emberek millióival közösen építünk egy békés, igazságos és élhető Magyarországot.
Október 5-én találkozunk a közmédiának csúfolt propagandagyár előtt!
ui.: Vogel Evelin nem az első és nem is az utolsó, aki anyagi hasznot láthat abban, hogy az állampárttal összejátszva az én hitelességem és a demokratikus törekvéseinket tönkretegye. Nagyon szerettem Evelint. Óriási csalódás amit tett. De ami nem öl meg, az megerősít."
Magyar Péter március 20-án délelőtt tíz órakor ment be a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületébe, ahová meghallgatásra hívták be egy korrupciós ügy kapcsán.
Magyar Péter korábbi magánélete a kegyelmi ügy kirobbanása után kapott a korábbinál is nagyobb figyelmet, akkor ugyanis volt felesége, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter részletesen írt és beszélt arról, hogy házasságuk alatt volt férje bántalmazta. Magyar Péter ezután azt írta, hogy mondtak egymásnak kevésbé szépeket is a 18 éves kapcsolatuk során, és hogy szerinte ő sosem ütötte meg volt feleségét, aki ellenben volt, hogy megütötte őt – utóbbit Varga Judit is említette Hajdú Péter műsorában.
Magyar Péter 2023 tavaszán posztolt először közös fotót Vogel Evelinnel, a vízipólós Vogel Zsolt belsőépítész lányával. Vogel Evelint a Tisza eredményváróján sem lehetett már látni, akkor Magyar családi okkal magyarázta, hogy miért nincs ott. Pár nappal a választás után Magyar posztjából derült ki, hogy szakítottak. (Telex)