Avagy ki az igazi ellenség? A fasizmus, vagy a kapitalizmus? Össze lehet/kell-e fogni jobboldali erőkkel a fasizmus ellen? Hová lesz akkor a forradalom? Ki bánik el a fő ellenséggel?
Lehoczki Noémi igen izgalmas, vitaindítónak is használható – bár talán nem annak szánt – írással jelentkezett a Mércében: „Miért foglalkozunk a jobboldali szakszervezetekkel?”
És a Munkástanácsok történetét, jelenét veszi górcső alá, kiemelten Rácz Sándor személyes pályájának alakulását, a kommunistától a jobboldalig.
Szépen sorra veszi 56 eseményeit, majd – látszólag összefügés nélkül – áttér a címben jelzett felvetésre. (Látszólag összefüggés nélkül, mert a kettő nyilvánvalóan összefügg!)
Néhány megjegyzés az alapos, de vitatható konklúziókat tartalmazó íráshoz:
1./ A cikkel ellentétben kár tagadni vagy akár bagatellizálni az antiszemita lincshangulat és pogromok jelentőségét 56-ban. Halottak is voltak (Budapesten, Miskolcon, másutt).
Miért?
a./ Horthy nagyon alapos munkát végzett, huszonöt év alatt rálapátolva az egyébként is létező antiszemitizmusra és
b./ a Rákosi-rendszerben lélekszámuknál jóval nagyobb arányban kerültek funkcióba, felülreprezentáltak voltak a zsidó származásúak, a köznép az ÁVO-t zsidó szervezetként aposztrofálta, mely bosszút áll a zsidókat a háború előtt és alatt ért sérelmekért.
2./ Nagyon derék elméleti megállapítás, hogy nem a fasizmus, hanem a kapitalizmus ellen kell harcolni!
Csakhogy két apró probléma van ezzel a tisztán teoretikus felfogással:
a./ a marxizmus -utópiává lett - jövőképén, az eljövendő világforradalmon kívül, melynek pillanatnyilag, és még időtlen időkig nincs realitása, csak ilyen-olyan hóbortos elképzelések látnak napvilágot arról, hogy hogyan lehetne úrrá lenni a kapitalizmuson, nincs tehát realitása egy, a kapitalizmus elleni, győzelemre vezető harcnak, ellenben
b./ mindig akad egy Hitler, egy Trump, egy Orbán, akik ugyan a kapitalizmus termékei, de aktuálisan ordítóan nagyobb veszélyt jelentenek a világra, mint a polgári demokratikus országok, és nem lehetett volna Hitlerrel kapcsolatban kérdés, hogy mi a helyes döntés.
Ma is az a helyzet! lehet álmodozni a kapitalizmus megdöntéséről (ámbár, mellesleg, mi, és hogyan jönne helyette?), de pillanatnyilag az égető probléma a világ, főként Amerika és Európa fasizálódása! A következő amerikai elnök- és EP-választáson a tét az, hogy SA-fosbarna lesz-e a Nyugat! És optimisták nem lehetünk!
Egy talán sületlen hasonlattal: ha rád ugrik egy puma, akkor, az adott pillanatban nem azon fogsz elmélkedni, hogy a tigris sokkal veszélyesebb állat!
3./ Ami a háború előtti népfront-politikát illeti, ez a Szovjetunió megtámadásáig írott malaszt volt, és csak arra jó, hogy Leon Blum percekkel a világháború kitörése előtt anyagilag, katonailag és morálisan lefegyverezze Franciaországot. A kommunisták pedig a Szovjetunió elleni német támadásig meg sem mukkantak.
Hogy mindez milyen előnyökkel járt Hitler számára, és mennyire nem szolgálta a kapitalizmus elleni harcot (sem), azt nyolcvanmillió halott hitelesíti.
Az, hogy Leon Blum alkalmatlan népfront-vezető volt és hogy a kommunisták távol maradtak a népfronttól 41-ig, vagyis a korabeli népfront-politika csődje csak arra bizonyíték, hogy milyen a szűklátókörű, teoretikus gondolkodás.
Annak tagadására nem, hogy az antifasiszta erők összefogása szükséges a fasizmus elleni harcban!
Mert azért az nehezen vitatható, hogy az antifasiszta koalíció nélkül (tehát polgári demokratikus - kapitalista - erők bevonása nélkül) elveszett volna, vagy még évekig elhúzódik a háború.
Az olyan korabeli fejtegetések, miszerint (nem emlékszem kitől idézem, a Mércében olvastam) "nem kell harcolni Hitler ellen, mert majd a német munkásosztály forradalma elsöpri", az idiotizmussal határosak. A forradalmi német munkásosztály az utolsó töltényig harcolt Hitlerért
4./ A szerző végig visz a magyar baloldal hanyatlásának történetén is – nehezen, de vitatható konklúzióval. „Az a baloldal, mely nem a kapitalizmust, hanem a jobboldalt akarja megdönteni, a jobboldal fölött sem képes győzelmet aratni”!
Akkor mi a helyzet a német szociáldemokratákkal a hetvenes években? Kiépítették a jóléti államot, minden világok eddigi legjobbikát! Más kérdés, hogy itt nem részletezhető, de semmiképpen sem teoretikus okokból ennek a világnak vége!
5./ A Munkástanácsok szerepével kapcsolatban, kiegészítésként csak egy jellemző apróság: a Gyurcsány-kormány idején politikai megrendelésre sztrájkoltak a közlekedési dolgozók (BKV, VOLÁN, MÁV) Gaskó Istvánnal, a volt MÁV-középvezető elnökükkel az élen, aki a vasúti szárnyvonalak bezárása ellen "küzdött", melynek koncepcióját annak idején még ő maga dolgozta ki. Kommentárt nem igényel! Orbán pedig végül csak bezáratta a szárnyvonalakat. Sztrájk nélkül.
Egyszóval, a szerzővel ellentétben az a véleményem, hogy a fasizmussal szemben mindenkivel össze kell fogni, aki erre hajlandó, mert az az aktuális veszély! Minden, ami gyengíti a fasiszta erőket/uralmat (például szakszervezeti bérharcok) csak hasznunkra lehet!