Július elsején hat kulturális intézmény egybeolvasztásával létrejött a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNM KK), amelynek elnöke a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Demeter Szilárd lett.
A PIM mintegy 45 volt és jelenlegi munkatársa a hét végén mécsesekkel búcsúztatta a múzeum önállóságát. Az alkalmazottaknak egyelőre kevés információjuk van arról, hogy mi vár rájuk az erőteljes központosítással, félnek a következményektől, ezért Demeterhez fordultunk kérdéseinkkel.
Hétfőtől a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), továbbá az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Természettudományi Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, valamint a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum együttesen egy új kulturális mamutintézmény, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNM KK) alá tartozik. (Érdekes egybeesés, hogy az integráció éppen ugyanazon a napon történt, amikor az új központ elnöke, Demeter Szilárd a születésnapját ünnepelte.)
Egy nappal korábban, vasárnap este a Petőfi Irodalmi Múzeum több tucat jelenlegi és volt munkatársa csendes megemlékezést tartott az épületnél: mintegy 45 ember búcsúztatta mécsesekkel a PIM 1954-től 2024-ig tartó önállóságát.
Az MNM KK alá ugyanis teljesen különböző profilú és eltérő anyagi helyzetű intézményeket soroltak be, ami azzal járt, hogy a könyvtárnak és az egyes múzeumoknak megszűnt a saját bankszámlájuk, a gazdasági osztályaikat összevonták, és a hat intézményt mostantól egyetlen, közös gazdasági hivatal felügyeli. Demeter Szilárd szerint azonban – írja a lapunknak megküldött válaszában – csak így lehet egy “racionális, takarékos, hatékony és teljesítményelvű rendszert összerakni”.
Az új közgyűjteményi központ elnöki kabinetének élére került Demeter a PIM-búcsú kapcsán azt mondja, nem lepte meg az akció, mert a múzeumban “most gyászoló kemény mag akkor is gyászolt”, amikor néhány éve a PIM saját fejlesztési stratégiáját bejelentették. “Aztán élvezték a vezetésem alatt a javuló működés, bővülő lehetőségek, tisztességes bérek stb. előnyeit. Csak egy (!) munkatárs mondta azt, hogy nem kér magasabb fizetést mindaddig, amíg más intézményekben is nem rendeződnek a bérek. Őt ezért én tisztelni tudtam. A többi gyászmunkás ezt a gesztust nem vállalta fel. Számítottam valamiféle performanszra, az emberek olyan nagyon nem változnak. Volt öt évem kiismerni a kollégákat, nagyjából tudom, hogy ki mennyit ér. Téma részemről lezárva” – fogalmaz.
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ pontos működéséről egyelőre nem sokat tudni (a gigaintézménynek jelenleg még külön honlapja sincs), és úgy tudjuk, hogy maguk az érintett alkalmazottak sem lettek sokkal okosabbak azon az egy, júniusi állománygyűlésen elhangzottakon kívül, amit az összintézményi tájékoztatás érdekében tartott Demeter. Van tehát egy jogosan érzett félelem az erős központosítással járó, ismeretlen következményektől, amire talán még az abból fakadó bizonytalanság is ráerősít, hogy az a Csák János, akinek a kulturális minisztersége idején bejelentették a nagy közgyűjteményi átalakulást, júniusban, közvetlenül a választások után lemondott tisztségéről.
Demeter Szilárd azt mondja: egyelőre egy víziót fogalmaztak meg az MNM KK-val kapcsolatban, “elkészült a stratégiai vázlat, a rendszerlogikai mélyfúrás és drótváz”, és majd a kollégák bevonásával fog elkészülni a szakmai cselekvési terv, így tudnak “igazodni a realitásokhoz”. Hozzáteszi: “azon is régóta gondolkodunk közösen különböző szakmai fórumokon, hogy mit kellene tenni a magyar közgyűjteményi rendszer javítása érdekében. Most ezen dolgozunk. Az állománygyűlésen is elmondtam: akkor van értelme a közgyűjteményi központnak, ha az az egész magyar közgyűjteményi rendszer számára jó megoldásokat tud kidolgozni.”
Az MNM KK alá ugyanis teljesen különböző profilú és eltérő anyagi helyzetű intézményeket soroltak be, ami azzal járt, hogy a könyvtárnak és az egyes múzeumoknak megszűnt a saját bankszámlájuk, a gazdasági osztályaikat összevonták, és a hat intézményt mostantól egyetlen, közös gazdasági hivatal felügyeli. Demeter Szilárd szerint azonban – írja a lapunknak megküldött válaszában – csak így lehet egy “racionális, takarékos, hatékony és teljesítményelvű rendszert összerakni”.
Az új közgyűjteményi központ elnöki kabinetének élére került Demeter a PIM-búcsú kapcsán azt mondja, nem lepte meg az akció, mert a múzeumban “most gyászoló kemény mag akkor is gyászolt”, amikor néhány éve a PIM saját fejlesztési stratégiáját bejelentették. “Aztán élvezték a vezetésem alatt a javuló működés, bővülő lehetőségek, tisztességes bérek stb. előnyeit. Csak egy (!) munkatárs mondta azt, hogy nem kér magasabb fizetést mindaddig, amíg más intézményekben is nem rendeződnek a bérek. Őt ezért én tisztelni tudtam. A többi gyászmunkás ezt a gesztust nem vállalta fel. Számítottam valamiféle performanszra, az emberek olyan nagyon nem változnak. Volt öt évem kiismerni a kollégákat, nagyjából tudom, hogy ki mennyit ér. Téma részemről lezárva” – fogalmaz.
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ pontos működéséről egyelőre nem sokat tudni (a gigaintézménynek jelenleg még külön honlapja sincs), és úgy tudjuk, hogy maguk az érintett alkalmazottak sem lettek sokkal okosabbak azon az egy, júniusi állománygyűlésen elhangzottakon kívül, amit az összintézményi tájékoztatás érdekében tartott Demeter. Van tehát egy jogosan érzett félelem az erős központosítással járó, ismeretlen következményektől, amire talán még az abból fakadó bizonytalanság is ráerősít, hogy az a Csák János, akinek a kulturális minisztersége idején bejelentették a nagy közgyűjteményi átalakulást, júniusban, közvetlenül a választások után lemondott tisztségéről.
Demeter Szilárd azt mondja: egyelőre egy víziót fogalmaztak meg az MNM KK-val kapcsolatban, “elkészült a stratégiai vázlat, a rendszerlogikai mélyfúrás és drótváz”, és majd a kollégák bevonásával fog elkészülni a szakmai cselekvési terv, így tudnak “igazodni a realitásokhoz”. Hozzáteszi: “azon is régóta gondolkodunk közösen különböző szakmai fórumokon, hogy mit kellene tenni a magyar közgyűjteményi rendszer javítása érdekében. Most ezen dolgozunk. Az állománygyűlésen is elmondtam: akkor van értelme a közgyűjteményi központnak, ha az az egész magyar közgyűjteményi rendszer számára jó megoldásokat tud kidolgozni.”
Különösnek tűnik, hogy a nagy centralizációra Demeter nem kapott többletforrást az államtól. Ám ő azt mondja, ebben igazából nincs is semmi meglepő, mert a kormányzattal abban állapodtak meg, hogy majd csak késő őszre állítják össze a konkrét fejlesztési stratégiát, “jelentős mértékben a szakmai javaslatokra építve, amit már »be is árazunk«”.
“Ha az így összerakott anyag meggyőző erővel fog bírni, akkor a kormány dönteni fog a lehetséges többletforrásokról. Ha erre nem leszünk képesek, akkor nem is érdemlünk többletforrást. Az adófizetők pénze nem alanyi jogon jár, és egyetlen kulturális intézmény sem lehet sem öncélú, sem önlegitim” – indokolja meg.
Rákérdeztünk a bérkompenzációra is, miután a hat, egy kalap alá került intézményben a fizetések eltérőek. Logikus lenne nemcsak a gazdasági működést, de akkor már a bérezést is kiegyenlíteni az egyes intézetekben. Az elnök azt mondja, hogy már felállítottak egy munkacsoportot az egységes bérpolitika kidolgozására, és a csoportnak Demeter azt javasolta, vegyék alapul a PIM-ben évekkel ezelőtt, a kezdeményezésére kidolgozott életpályamodellt. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy “a jelenlegi bértömeg-gazdálkodás azt engedné meg, hogy kevesebbek kapjanak több bért. Az állománygyűlésen világossá tettem, hogy én ezt is hajlandó vagyok bevállalni egy feltétellel: a munkavállalók kollektívája jelölje ki, hogy kit kell elbocsátani”.
Nem gyávaságból, de jelenleg még nem rendelkezem elegendő információval ahhoz, hogy a több mint 1600 főállású munkavállaló kapcsán személyi döntéseket tudjak hozni, ők viszont ismerik egymást, meg tudják ítélni, hogy az intézményekben folyó munkához kinek mekkora a hozzáadott értéke.
(hvg.hu)
