Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Megszülethet az a béketerv, melyet Moszkva sem és Kijev sem utasít el

Külföld
2023.08.06.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Békekonferenciát tartanak az ukrajnai háború rendezésével kapcsolatban a szaúd-arábiai Dzsiddában, a tárgyalásokra több mint negyven ország képviselőit várják, köztük olyan országokét is, amelyek a háború eleje óta nem hajlandók elköteleződni egyik fél támogatása mellett sem. 

Az eseményen többek között a korábban többször is oroszpártisággal vádolt Kína és a semleges Brazília is részt vesz. A találkozó célja, hogy a felek egy olyan béketervet dolgozzanak ki, amely mind Oroszország, mind pedig Ukrajna számára elfogadható. Azonban a csúcstalálkozóra az egyik háborúzó fél, Oroszország képviselői nem kaptak meghívást. 

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő a Magyar Nemzetnek elmondta, a most tartandó összejövetelnek az a legfontosabb előnye, hogy olyan országok képviselői egyeztetnek a háború kérdésében, akik nem állnak egyértelműen egy oldalon. 

Így fordulhatott elő, hogy a békekonferencián az egyértelműen Ukrajna-párti országok mellett számos olyan, semleges állam is feltűnt, amely a mai napig nem hajlandó állást foglalni a háború kérdésében, vagy pedig inkább Oroszország felé húz.  

Vannak olyan országok is, amelyeknek sokkal bonyolultabb, összetettebb az álláspontjuk, és inkább afelé hajlanak, hogy nem ítélik el Oroszországot olyan egyértelműen, mint a Nyugat-Európa vagy az Egyesült Államok. Sőt, ugye bizonyos kérdésekben, már a szaúdiak például együttműködnek Oroszországgal.

– jegyezte meg Gyarmati, aki szerint ezeknek az országoknak kulcsfontosságú szerepe van a tárgyalások során, ugyanis elérhető közelségbe kerülhet egy olyan béketerv elkészítése, amelyet sem az orosz, sem pedig az ukrán fél nem utasít el egyértelműen. 

A szakértő mindemellett kulcsfontosságúnak tartja Kína szerepét a béketárgyalások során.

Kína nélkül nem lesz béke. Én azt gondolom, hogy ezt egyértelműen ki lehet jelenteni. Ha a kínai álláspontot megnézzük, akkor az egy nagyon összetett dolog. Hiszen van ez a kínai béketerv, ami elég egyértelműen az orosz álláspontot tükrözi. Azonban az alapvető kérdéseket megtekintve látjuk, hogy Kína egyáltalán nem támogatja azt, hogy a határokat megváltoztassák. Kína az az ország, amelyik a leghatározottabban elítéli a határok átrajzolását. Tehát ha a kínaiak összedolgoznák a saját álláspontjukat a csúcstalálkozón kialakítandó békekoncepcióval, akkor egy nagyon jó béketervet lehetne összehozni.

– jelentette ki Gyarmati István, aki szerint Kína jelenléte egy komoly Oroszországnak címzett üzenetnek is tekinthető. Ugyanis ezzel Kína azt üzente, hogy támogatják Oroszországot, de nem a végtelenségig. 

Azt gondolom, hogy Kína jelenléte növeli annak az esélyét, hogy egy olyan koncepcióval álljanak elő, amibe az oroszok is kénytelenek lesznek beleegyezni.

– tette hozzá a szakértő, aki az Oroszország csúcstalálkozóból való kimaradásának miértjével kapcsolatban több lehetséges forgatókönyvet is felvázolt. 

🚨Update: Peace Conference in Saudi Arabia - Representatives from about 40 nations including China will attend a Ukrainian Victory ‘Peace’ Conference in Saudi Arabia which barred Russia from attending! The goal in excluding Russia is to convince the world that Ukraine’s victory… pic.twitter.com/KeAs9TYtit

— US Civil Defense News (@CaptCoronado) August 5, 2023

Az egyik szerint Oroszországot informálisan tájékoztatták a békekonferenciáról, azonban ők jelezték, hogy nem kívánnak elmenni az eseményre. A másik fennálló eshetőség pedig az, hogy Moszkvát egyszerűen nem hívták meg a találkozóra, ugyanis azt feltételezték, hogy az oroszok nélkül egy olyan koncepciót tudnak kidolgozni, amely mindenki számára előnyös, majd pedig Oroszországot később, a kész békekoncepció elkészítése után vonják be az egyeztetésekbe. 

Seremet Sándor, az Eurázsia Központ szakértője, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója ugyanakkor kiemelte, hogy nem ez az első ilyesfajta kezdeményezés, amelyben Ukrajna és a nyugati szövetségesei a semleges államok képviselőivel egyeztetnek, és megpróbálják őket meggyőzni arról, hogy az ukrán béketerv megvalósítását kell támogatniuk, aminek értelmében Oroszországnak vissza kellene vonulnia az 1991-es határokhoz a béketárgyalások megkezdése előtt. 

A szakértő szerint ugyanakkor a békekonferencia legnagyobb eredménye az, hogy Kína is részt vesz az egyeztetéseken.

Valószínűleg emiatt is választották Szaúd-Arábiát, mert Kína és Szaúd-Arábia között igen szoros a gazdasági együttműködés, másrészt pedig Szaúd-Arábia és Oroszország is szorosan együttműködik, annak ellenére, hogy a szaúdiak többször is anyagi támogatást nyújtottak Ukrajna részére is.

Seremet szerint ugyanakkor az éremnek van egy másik oldala is, mégpedig az, hogy amint arról már a New York Times is beszámolt, az ősz folyamán már nagyobb nyomás helyeződhet Ukrajnára a béketárgyalások megkezdésével kapcsolatban, ezért Zelenszkij elnök még ezt megelőzően akarja megerősíteni a globális pozícióit. (magyarnemzet.hu)

Címlapkép: Hszi Csin-ping kínai elnök (jobbra) fogadja orosz hivatali partnerét, Vlagyimir Putyint Pekingben - Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Alekszej Druzsinyin
Oroszország
UKRAJNA
KÍNA
BÉKETERV
BÉKEKONFERENCIA
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.08.06. - 08:43
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Tisztában van vele a Zirci Ciszterci Apátság, hogy idős, mozgáskorlátozott bérlőket akarnak elküldeni

    Tisztában van vele a Zirci Ciszterci Apátság, hogy idős, mozgáskorlátozott bérlőket akarnak elküldeni

  • A kazincbarcikai Városvédők Egyesülete bejelentette a polgármester- és az önkormányzati képviselőjelöltjeit

    A kazincbarcikai Városvédők Egyesülete bejelentette a polgármester- és az önkormányzati képviselőjelöltjeit

  • Két domb között feszül a nemzeti kamuösszetartás értelmetlen függőhídja

    Két domb között feszül a nemzeti kamuösszetartás értelmetlen függőhídja

  • Vajna Tímeát a dubajozós per fővádlottja közvetítette ki hoszteszként Andy Vajnának

    Vajna Tímeát a dubajozós per fővádlottja közvetítette ki hoszteszként Andy Vajnának

  • Az oltásellenes szülők nem csak saját gyermeküket sodorják veszélybe

    Az oltásellenes szülők nem csak saját gyermeküket sodorják veszélybe

  • Csak tartózkodási helyre lehet átjelentkezni az önkormányzati választáson

    Csak tartózkodási helyre lehet átjelentkezni az önkormányzati választáson

  • Elmarad a református egységnap

    Elmarad a református egységnap

  • Törökgábor legyen a talpán, aki érti, mire gondolt Gulyás Gergely a kormányinfós végszavában

    Törökgábor legyen a talpán, aki érti, mire gondolt Gulyás Gergely a kormányinfós végszavában

  • Titokban Orbán finanszírozták az egyik legnagyobb európai tévécsatorna felvásárlását

    Titokban Orbánék finanszírozták az egyik legnagyobb európai tévécsatorna felvásárlását

  • A legszebb arcát mutatja a tavasz

    A legszebb arcát mutatja a tavasz

  • Határon innen és túl

    Határon innen és túl

  • Zöld utat adott Magyar Péter pártjának az NVB: indulhat a választásokon

    Zöld utat adott Magyar Péter pártjának az NVB: indulhat a választásokon

  • Meghalt O.J. Simpson

    Meghalt O.J. Simpson

  • Vastagon fogott Lázár János ceruzája, ha az állami cégek felügyelőbizottsági tagjainak fizetéseiről volt szó

    Vastagon fogott Lázár János ceruzája, ha az állami cégek felügyelőbizottsági tagjainak fizetéseiről volt szó

  • Április végén ismét "Akkor és Most" és Lampionos felvonulás!

    Április végén ismét "Akkor és Most" és Lampionos felvonulás!

  • Hadházy Ákos nyomán vizsgálódik az OLAF Mezőcsáton

    Hadházy Ákos nyomán vizsgálódik az OLAF Mezőcsáton

  • Kormányinfó: Nehéz időszakban vagyunk

    Kormányinfó: Nehéz időszakban vagyunk

  • A kormány nagy bejelentései hamarosan megérkeznek

    A kormány nagy bejelentései hamarosan megérkeznek

  • Magyar Péter Gulyás Gergelynek: „Kérlek, ne hazudjatok, legalább te ne”

    Magyar Péter Gulyás Gergelynek: „Kérlek, ne hazudjatok, legalább te ne”

  • Mi köze a Fidesznek a republikanizmushoz?

    Mi köze a Fidesznek a republikanizmushoz?

  • Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést

    Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element