Megszületett kedd este az uniós tagállamok közötti megállapodás a villamosenergia-piaci reform főbb kereteiről.
Ezt a német–francia alku tette lehetővé, amivel mindkét nagy tagállam elért számára fontos eredményeket. Mindez lényeges következményekkel jár az atomerőművek és az új megújuló energiás kapacitások állami támogatási lehetőségeire. A keddi megállapodást 26 tagállam támogatta, egyedül Magyarország tartózkodott a spanyol soros elnökség vezetőjének nyilatkozata szerint.
A keddi energiaügyi miniszteri ülésen megszületett a megállapodás a villamosenergia-piaci reform főbb kereteiről – derült ki a Tanács közleményéből. A tagállamok tehát elfogadták azokat a szabályokat, amelyek mentén a spanyol soros elnökség elkezdheti a tárgyalásokat az Európai Parlamenttel a végső szabályok kialakítása érdekében.
A tavasszal kezdeményezett reformcsomag számos intézkedést tartalmaz, amelyek a fogyasztók védelmének fokozását, az energiatermelő vállalatok stabilitását és a zöld villamos energia arányának növelését célozzák. A reform egyik fő mozgatórugója, hogy a 2022-es keserű tapasztalatok nyomán mérsékelni szeretnék a gázárak hatását a nagykereskedelmi áramárak kialakulásában. Ennek a háttere az, hogy számos országban utolsó rugalmas kapacitásként a gázerőművek tudnak belépni az áramtermelési piacra, és az ún. lehívási sorrend miatt az általuk kínált (magasabb) értékesítési ár határozza meg az adott időszakban (pl. órában) az áram nagykereskedelmi árát, így az áramfelhasználók költségét is.
A javaslatot megfogalmazó Európai Bizottság nem akart (mert) érdemben belenyúlni a lehívási sorrendbe, a marginális árképzési modellbe a felmerülő kockázatok miatt. Ezért inkább a villamosenergia-piac más területein, a nem fosszilis alapú (nukleáris és megújuló energiás) kapacitásokra vonatkozó állami támogatási szabályrendszerben javasolt módosításokat úgy, hogy azok ne vezessenek torzításokhoz az uniós belső piacon.
A tagállamokat tömörítő Tanács június 19-én már megállapodott a reform egyes elemeiről, azóta a tárgyalások haladását elsősorban a német–francia szembenállás nehezítette. Ennek gyökere a két ország jócskán eltérő áramtermelési erőművi mixe: míg Franciaországban a villamosenergia-termelés mintegy 70%-át az alacsony költséggel működő atomerőművek adják, Németországban éppen idén tavasszal állították le az utolsó három atomerőművet, és a szenes, illetve gázos alapú erőművekre fokozottabban kénytelenek támaszkodni a villamosenergia-rendszer működtetése, illetve kiegyensúlyozása érdekékben, növelve a nagykereskedelmi áramárakat.
A németek attól tartottak, hogy a franciák a mostani reform során kialakított állami támogatási rendszert (CfD, lásd alább) úgy használják ki, hogy az alacsony áramtermelési költségből és a magasabb piaci árakból adódó profitot a francia ipar támogatására fogják költeni. Így
A NÉMET KORMÁNY FŐ FÉLELME AZ VOLT, HOGY A RAJNA-VIDÉKI NÉMET IPAR SZÁMOS SZEREPLŐJE ÁTTELEPÜL FRANCIAORSZÁGBA AZ ELŐNYÖK MIATT.
A kétirányú különbözeti szerződés (Contract for Difference, CfD) leegyszerűsítve azt takarja, hogy az állam a hosszú távú áramszerződések (PPA-k) keretében egy minimális és egy maximális értékesítési árat is meghatároz a nem fosszilis alapú új áramtermelők számára. A módszer egyrészt azt célozza, hogy ha a nagykereskedelmi áramár a minimumszint alá esik, akkor is térüljenek meg az új erőművek beruházási költségei, másrészt ha a piaci ár a maximum értékesítési ár fölé emelkedik, az állam elvonhassa az új áramtermelő profitját (ne keletkezzen nála váratlan nyereség). Utóbbi esetben az állam az általa szükségesnek tartott célokra fordíthatja a költségvetési bevételt, például az ipari szereplők (áramszámlájának) támogatására.
A fenti összefüggésekből érthető a németek félelme, az, hogy magas áramárak mellett a franciák élni fognak iparuk masszív támogatásával, ami jócskán torzíthatja a közös belső uniós piacot, illetve versenyképességi előnyt biztosíthat a franciáknak a németek kárára.
Ezt a félelmet kezelte a két nagy tagállam közötti kompromisszum, amelynek alapjait Olaf Scholz és Emmanuel Macron minapi találkozója fektette le a német–francia közös kormányülésen, majd a spanyol soros EU-elnökség segítette elő a megszületését. A kompromisszum lényege, hogy mind a franciák, mind a németek fontos engedményeket harcoltak ki:
- A franciák azért „győztek”, mert a Politico által megszerzett végleges szövegtervezet kimondja: a kormányok „dönthetnek úgy”, hogy a CfD-ket a meglévő energiatermelők „jelentős átalakítását”, „kapacitásuk növelését vagy élettartamuk meghosszabbítását” célzó beruházásokra, valamint a jövőbeli energetikai beruházásokra alkalmazzák. Ez lehetővé teszi Párizs számára, hogy a CfD-ket a régebbi atomreaktorokban szükségessé váló karbantartási munkálatokra, illetve az atomerőművek éllettartam-hosszabbításának finanszírozására is felhasználhassák.
- A németek félelmét az kezelte, hogy a Reuters összefoglalója szerint az energiaügyi miniszterek a szövegtervezetben azt is rögzítették: az állami támogatási rendszert úgy kell kialakítani, hogy a bevételek felhasználása – például a helyi ipar támogatása – ne torzítsa a versenyt vagy a kereskedelmet az EU-ban.
A német–francia alku nyomán 26 tagállam támogatta a Tanácsban az előzetes tárgyalási pozíciót, amely alapján a spanyol soros elnökség el tudja kezdeni az intézményközi tárgyalásokat az Európai Parlamenttel, ahol még első olvasatra vár a jogszabálycsomag. A tényleges jogszabály megszületéséhez az szükséges, hogy a Tanács és a Parlament között létrejöjjön az előzetes politikai alku a jogszabálycsomag végső tartalmáról, és ezt a két intézmény külön-külön is jóváhagyja. (Portfolio)
