Meghalt Hulk Hogan, polgári nevén Terry Gene Bollea – írta meg a TMZ.
A lap információi szerint Hogan otthonában, Clearwaterben halt meg, halálát szívmegállás okozhatta. A pankrátor-színész 71 éves volt. Halálhírét Eric Bischoff, Hogan üzleti partnere is megerősítette, majd később a clearwateri rendőrség is közzétette Hogan halálhírét.
Bollea 1953. augusztus 11-én született a Georgia állambeli Augusta városában. Családja nem sokkal később a floridai Tampába költözött, Hogan itt nőtt fel. Gyermekkorában baseballjátékos volt, de egy sérülés miatt búcsút kellett mondania a sportnak. Ezután zenélni kezdett, basszusgitározott több rockzenekarban is, majd a testépítés és a birkózás felé vette az irányt.
Hulk Hogan a profi birkózás és pankráció egyik legikonikusabb alakja volt, aki az 1980-as években a WWF-ben (a későbbi WWE) lett ismert, és óriási szerepe volt abban, hogy a pankráció világszinten ismert sportág és szórakoztatóipari szenzáció lett. Hogan karrierje során tizenkétszer szerzett világbajnoki címet. 1979-ben debütált és 2012-ben vonult vissza. Egyik leghíresebb mérkőzését Andre the Giant ellen vívta az 1987-es WrestleMania eseményen.
A hírre azóta a legnagyobb pankráció-promótercég, a World Wrestling Entertainment, vagyis a WWE is reagált. „A WWE szomorúan értesült arról, hogy a WWE Hírességek csarnokának tagja, Hulk Hogan elhunyt. Hogan a popkultúra egyik legfelismerhetőbb alakja volt, aki az 1980-as években segített a WWE-nek globális ismertséget szerezni” – írták a posztban, melyben részvétüket fejezték ki Hogan családjának, barátainak és rajongóinak.
WWE is saddened to learn WWE Hall of Famer Hulk Hogan has passed away.
— WWE (@WWE) July 24, 2025
One of pop culture’s most recognizable figures, Hogan helped WWE achieve global recognition in the 1980s.
WWE extends its condolences to Hogan’s family, friends, and fans.
Hogan médiaszemélyiségként és színészként is aktív és rendkívül ismert volt, első fontosabb szerepe a Rocky III-ban volt, ezután feltűnt a Sziklaöklű harcosokban, a Külvárosi kommandóban és a Mr. Óvóbácsiban is. Szinkronszínészként az Amerikai fater és a Robotcsirke animációs filmekben is szerepelt. 2005-ben indult a Hogan Knows Best nevű realitysorozat, amelyben a családjával, feleségével és gyerekeivel szerepeltek, ez a formátum négy évadot élt meg.
Hogan 1994-ben beismerte, hogy tizenhárom éven keresztül szteroidokat használt. A WWE 2006-ban elzárkózott Hogantől, miután kiszivárgott róla egy szexvideó, ahol rasszista megjegyzéseket tett. A szexvideós ügye miatt Hogant kitették a WWE Hírességek Csarnokából. Hogannek aztán 2016-ban 140 millió dollár sérelemdíjat ítélt a bíróság a videót közzétevő Gawker médiacég ellen. A Gawker az elvesztett per miatt csődöt jelentett, és végül az Univision vásárolta fel. Hogan végül 31 millió dollárt kapott a peren kívüli megegyezés után. Az ügyből sorozat is készült volna, de az Apple végül elállt a projekttől. A WWE 2018-ban fogadta vissza Hogant.
Hogannek két gyereke született Linda Claridge-től, első feleségétől. Később még kétszer házasodott, Jennifer McDaniel 2009 és 2021 volt a felesége, majd 2023-ban Sky Daniellel kötött házasságot. (Telex)