A meggyilkolt japán nő korábban ötször tett feljelentést

“Pont ilyen elbánásban részesülnek a magyar nők is” – A Patent Egyesület szerint a pár napja elhunyt japán nő ötször tett feljelentést, a rendőrség már-már kiröhögte

Botrányos és felháborító, ahogy a hatóságok és a hivatalok a meghalt japán nő ügyét kezelték és ahogy vele bántak, mégsem érdemes egy-egy rendőrt hibáztatni, az egész rendszert helyre kell rakni. Évek óta tudni lehetett, hogy nagy a baj, és ezt pont csak azok nem ismerték be, akiknek kötelességük lett volna segíteni. Spronz Júliával, a nőt képviselő Patent Egyesület egyik alapítójával beszélgetett az nlc.hu

Mielőtt a múlt héten az ötödik kerületi lakásában elhunyt japán nő ügyének tanulságait boncolgatnánk – a család kérésére nem közöljük a nevét, maradjunk tehát ennél: M. –, nézzük át röviden, mi történt vele az elmúlt években, és hogy kezelték halálát az elmúlt egy hétben.

• M. pár éve vált el szintén külföldi (és mint kiderült, bántalmazó) férjétől. Abban maradtak, hogy gyermekeiket heti váltásban nevelik, miután különköltöztek.
• A férfi azonban rögtön ezután külföldre költözött, azaz a gyerekek sorsa továbbra is bizonytalan volt, és pénzt sem fizetett a családnak. M-nek a volt férj szülei segítettek.
• Nem hagyta azt sem, hogy a két gyerek egy iskolába járjon; a Patent beszámolója szerint így próbálta meg manipulálni a nőt, hogy kénytelen legyen kiköltözni ő is.
• Ekkor fordult M. a Patent nőjogi egyesülethez; ekkortól már tudható, hogy a férfi viselkedésével komoly bajok voltak. 2020-ban például, amikor abban maradtak, hogy a feleség kiutazik Japánba a gyerekekkel, a férj az egyiküket magánál tartotta, majd a másik gyerekkel végül elutazó nő ellen rögtön úgynevezett hágai feljelentést tett azzal, hogy „elrabolta” őt.
• Amikor M. megkereste a Patentet, hogy segítsenek rendezni a gyerekek iskoláztatását (ezzel végül a gyámhatósághoz fordultak), már évek óta rettegésben élt: volt, hogy a férfi fojtogatta, életveszélyben érezte magát. Félt a következményektől, így feljelentést sem tett.
• A Patent és a támogató baráti köre segítségével azonban végül a hatóságokhoz fordult, többször is. 2024-ben két feljelentést tett, az egyiket akkor, amikor a férfi betört a laptopjába és „különféle műveleteket végzett rajta”, a másikat akkor, amikor hátborzongató fenyegetést kapott tőle mailben. Ebben az állt:

Lassú és fájdalmas halál vár a bűnösökre, és közeleg a leszámolás napja. Addig pedig a rémálmaidban fogok kísérteni.

• A rendőrségen elküldték a nőt azzal, hogy ez nem bűncselekmény, nem tudnak vele foglalkozni.
• Ezzel együtt összesen öt feljelentést tett az ügyben. Semmi sem történt.
• M. január 29-én meghalt.
• A rendőrség szokatlanul nyíltan és határozottan kommunikálta az elméleteit, függetlenül attól, hogy  tudták: még lehetnek bizonyítékok az ügyben. Akkor azt mondták, baleset volt a lakástűz, amelynek oka legfeljebb az lehetett, hogy az elhunyt bent dohányzott. A férj nem lehetett, hiszen ő csak akkor ért a helyszínre, amikor a lakás már lángokban állt.
• Az sem hatotta meg őket, hogy a Patent és a nő ismerősei elmondták, a férfi agresszív volt, M. pedig sosem dohányzott. Amikor a rendőr-főkapitányság erről szóló posztja alatt kérték számon ezt a kommentelők, a BRFK (vagyis annak Facebook-felelőse a hatóság nevében) lekezelő, kioktató és vicceskedő stílusban reagált.
• Végül több bizonyíték is előkerült, melyek alapján a férj lehetett a tettes, például egy videófelvétel, amelyen az látszik, hogy álruhában, maszkban már délelőtt, járt a lakásban, nem sokkal azelőtt érkezett oda, hogy az kigyulladt. A rendőrség látványosan büszke volt arra, hogy végül elkezdték a helyén kezelni az ügyet, és a férj most már egy szándékos emberölés gyanúsítottja; ezt a Facebookon úgy kommentálták, hogy

Erre mondják, hogy intúíció. És a rutin, meg az évek.

• A stílusért később egy videóban bocsánatot kértek. Azt még ekkor is sikerként kommunikálták, hogy a nő halála után megkezdték a nyomozást.
• Kedden őrizetbe vették, csütörtökön letartóztatták a volt férjet: egy 43 éves ír férfit. Nem ismerte be a bűnösségét, de vallomást sem tett, védőjével fellebbeznek a végzés ellen.

Tehát most indult meg a nyomozás, amelynek már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna indulnia, egy ember ellen, akit évekkel ezelőtt le kellett volna állítani. „Vasárnap még lezárt ügyként kommunikálták, most pedig elkezdték kihallgatni a tanúka” – mondta megkeresésünkre Spronz Júlia, a Patent egyik alapítója és jogásza, aki M-et képviselte az ügyében.

7,6 százalék

Az elmúlt években, úgy tűnhetett, minden hónapra jut egy hasonló történet egy-egy meggyilkolt, megcsonkított, vagy brutálisan megvert nőről, az elkövető pedig mindig (volt) férj vagy partner. A statisztikák különösen sötét képet festenek Magyarországról. Az Európai Alapjogi Ügynökség és a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete felmérése szerint Európában toronymagasan itt a legmagasabb a bántalmazó kapcsolatban élő nők aránya: a több évre kiterjedő, reprezentatív kutatás szerint 7,6 százalékuk érintett ebben, azaz

most, ahogy ezt írom, minden 13. magyar nőt módszeresen kínozza a párja verbálisan, fizikailag, szexuálisan, vagy gazdaságilag.

Az összesített átlag alapján az európai nők 31,8 százaléka, míg ehhez képest a magyar nők 54,6 százaléka szenved el valamilyen formában erőszakot élete során – közölte a kutatás alapján korábban a Patent. A rendszer pedig – beleértve a jogi szabályozást és a hatóságok, hivatalok hozzáállását – legfeljebb apránként változik, nagy áttörésre hiába vártunk az elmúlt évtizedekben.

„Én azért örök optimista vagyok – mondja Spronz Júlia –, harminc éve foglalkozom családon belüli erőszakkal, ha nem lennék bizakodó, ha nem látnám a potenciált a változásra, már rég kiégtem volna. Próbálom a jó oldalát nézni, úgy is, hogy felfoghatatlan, lesújtó, hogy egy ügyfelünket, barátunkat épp most ölték meg. Ahogy a barátai is elmondták:

Egy angyal volt, kedves, szeretetreméltó, barátságos, emberileg is mélyen megérintett minket a halála. Most a Patenttel, a barátaival és az ügy köré szerveződött több száz fős akciócsapattal azon vagyok, hogy értelmet kapjon.

Az mindenesetre jó jel, hogy ha későn is, de a rendőrség kapcsolt és emberölésként kezeli M. halálát. „A nyilvánosságnak ezek szerint még mindig van ereje, képesek voltunk hatást kiváltani, és fordult a hatóság korábbi hozzáállása. Ráadásul nem csak az emberölés ügyében, de a korábbi feljelentések kapcsán is vizsgálódnak. Fél év alatt ugyanis öt feljelentést tett.”

Minden adott tehát, hogy végre megreformálják azt, ahogy Magyarországon a hatóságok kezelik a bántalmazott nők ügyeit – és itt nem csak a rendőrségről van szó, hiszen nagyon sok esetben a gyámügyön, a bíróságokon és más hivatalokon múlik a sorsuk –, de forradalmat nem érdemes várni Spronz Júlia szerint. „Több évezrednyi patriarchátust nem tudunk pár év, évtized alatt felszámolni. Tyúklépéseket azért tesznek, apróbb módosítások történnek, bár ez kívülről nem feltétlenül látszik.”

Amíg vér nem folyik

Fontos fordulópont volt például a Zöld lomb utcai tragédia (2019-ben egy II. kerületi férfi végzett élettársával, gyerekükkel, majd saját magával is), ekkor ugyanis a BRFK végre ráparancsolt az összes fővárosi járőrre, hogy

olyat nem mondunk, hogy bocsánat, de addig nem megyünk ki, amíg vér nem folyik.

Azóta minden ilyen ügyben legalább kiszállnak. A jogász szerint egyébként sem vezet sehova, ha csak az eljáró rendőröket hibáztatnánk, bármilyen kényelmes is lenne.

„Nekem úgy tűnik, ők az egyetlen olyan szerv vagy hatóság, amelyik egyáltalán vállalja a felelősséget és hajlandó változtatni. Nem csak a rendőrségnek van söprögetnivalója a háza táján. Hibázott a bíróság is, amikor minden ellenőrzés nélkül, automatikusan hagyott jóvá egy megállapodást, és hibázott a gyámhatóság is, amikor a külföldre költözés ügyében tíz hónap alatt sem jutottak a végére: tavaly márciusban indítottuk el, és idén márciusra kaptunk időpontot a szakértői vizsgálatra. Ha ezt akkor gyorsan és hatékonyan kezelik, ez a gyilkosság talán meg sem történik.”

Ami tehát történt, az egész rendszer hibája, a szakértő éppen ezért nem azt szeretné, hogy emberfejek hulljanak a hivatalokban, még úgy sem, hogy látható, ki és mikor hibázott.

Amikor ügyfelünk novemberben elment a rendőrségre bemutatni a fenyegető levelet, a rendőr szinte kiröhögte, hogy mit akar ezzel a csip-csup dologgal, ők nyilván nem mozdítják meg a kisujjukat sem, a tolmácsnak – mert tolmáccsal érkezett – pedig meg is jegyezte, hogy minek megy hozzá egy ilyen emberhez.

Pedig egyszerű lett volna kimondani, hogy a levél életveszélyes fenyegetés. „Van erre ugyanis konkrét szabályozás, úgy hívják, hogy Büntető Törvénykönyv. A 222. paragrafusában szerepel, mit jelent az életveszélyes bűncselekménnyel történő fenyegetőzés. Ha lett volna szándék, akarat, és feltárták volna az előzményeket, meg lehetett volna állapítani, hogy ez igenis bűncselekmény. Csak hát rég kiosztották, hogy nem kell ám az ilyesmivel foglalkozni, ez magánügy, ez a nők hibája, akik egyébként is olyan szeszélyes teremtések: feljelentést tesznek, aztán kifarolnak belőle. Rendőrig egyébként sokszor el sem jut az ügyfél, már a recepción közlik velük ugyanis, hogy ez nem bűncselekmény, és ha ragaszkodik a feljelentéshez, még a végén őt meszelik el hamis vád miatt. Ilyen tanácsokat oszt ma Magyarországon egy objektumőr.”

Csak most kezdődik

Az M. előtt tisztelgő megemlékezés azért fordulhat át tüntetésbe (szombatra hirdetett meg a Patent egy nagyobb eseményt a Parlament elé), mert a halála a külföldi közösséget is megrázta. „Ezúttal nem csak magyarok érintettek, széleskörű nemzetközi támogató közösség alakult, és számos nagykövetség is mellettük áll.” Ennek az ügynek azonban nincs köze ahhoz, hogy a meggyilkolt nő nem volt magyar.

Először a külföldi közösségben is azt gondolták, hogy nacionalista diszkriminációról van szó. A jogsegély-szolgálatunknak azonban az a tapasztalata, hogy pont ilyen eljárásban részesülnek a magyar nők is. Legfeljebb akkor van különbség, ha a magyarul nem beszélő ügyfél nem tolmáccsal érkezik, őket gyakran elzavarják, hogy szerezzenek egyet, vagy oldják meg, hogy megértessék magukat.

A tanulság akkor sem lehet az, hogy a bántalmazott nőknek nem is érdemes a hatóságokhoz fordulniuk, hiszen azok úgy sem segítenek. „Használják csak a meglévő szerveket, azért tartják fent őket. Ha életveszélyben van, igenis a rendőrséghez kell fordulni, ha menekülni kell, irány az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat. A NANE, a Patent és a hasonló, rengeteg tudást felhalmozó nőjogi szervezetek segítségével pedig képbe kerülhet az áldozat a jogairól és a lehetőségeiről. Ők egyébként sokkal tudatosabbak, mint korábban, ebben hatalmas az előrelépés, rengeteg az információ a neten, sorsközösségek alakulnak, nem érdemes tehát a bántalmazott nőkben keresni a hibát: a rendszeren kell változtatni. Ahol van felső akarat, hogy edukálják, érzékenyítsék a hatóságok, hivatalok embereit, ott emberéletekben mérhető a változás.

Egy jól működő rendszert ugyanis nem arról ismerni fel, hogy kisebb az esetszám – sőt, az még talán nő is, hiszen ahol bíznak az emberek a hatóságokban, ott több ügy jelenik meg a hivatalos statisztikákban –, hanem arról, hogy kevesebb nő hal meg benne.

„És ha már itt tartunk, edukálhatnánk kicsit a férfiakat is, hogy legyenek szívesek nem bántalmazni a nőket.” (nlc.hu)