Hétfőtől változik időjárásunk jellege. Érkezik a csapadék, amely előbb a nyugati, majd a keleti tájakat éri el.
Általában erősen felhős vagy borult idő várható, az északkeleti harmadban délelőtt, késő délután a Dunántúl nyugati felén lehet szakadozottabb a felhőzet. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén is számíthatunk esőre, záporokra, a Nyugat-, Délnyugat-Dunántúlon zivatar is előfordulhat. A csapadékzóna az ország keleti harmadát estefelé éri el. A legnagyobb mennyiség nyugaton, északnyugaton valószínű. A délkeleti szél napközben több helyen megerősödik, majd délutántól a Dunántúlon északira, északnyugatira fordul a légáramlás.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 32 fok között várható, az Alföldön lesz a legmelegebb, az Észak-Dunántúlon a hűvösebb. Késő estére 16, 24 fok közé hűl le a levegő.
Melegrekord: 38,2 °C Szeged (belterület), 1946
Hidegrekord: -0,5 °C Salgótarján, 1991
Kedden a Dunától keleten számíthatunk még esőre, záporra, de néhol délnyugaton is kialakulhatnak futó záporok. Viszont a keleti és az északkeleti tájakat leszámítva egyre többfelé kisüt majd a nap. Sokfelé élénk, erős lesz az északi, északnyugati szél. Kora reggel 10 és 19, délután 20 és 28 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten lesz a leghűvösebb. Hajnalra délnyugaton foltokban pára, köd képződhet.
A hét közepén átmenetileg csökken a csapadékhajlam, majd újabb ciklon érkezhet még nagyobb mennyiségű esővel.
Orvosmeteorológia
Kettősfronti hatás várható, így mind a hideg-, mind a melegfrontra érzékenyek körében jelentkezhetnek különféle panaszok.
Fejfájás, migrén, dekoncentráltság, bágyadtság, keringési- és görcsös panaszok, vérnyomásingadozás és szívpanaszok egyaránt előfordulhatnak.
A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet.
Sokfelé véget ér a kánikula, így felfrissülhet szervezetünk, de az időjárás megváltozása hatással lesz ránk.
Az esős, szeles időben alacsonyabb lesz hőérzetünk.
A borongós idő sokaknál okozhat lehangoltságot, kedvtelenséget.
Zivatarok környezetében átmenetileg felerősödhetnek a parlagfűre allergiások panaszai, így ők ebben az időszakban lehetőleg tartózkodjanak zárt térben! A felhős, borongós idő miatt az UV-sugárzás a legtöbb helyen már nem fogja elérni az erős fokozatot.
Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
idokep.hu / idojaras.hu / met.hu
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.