Nyilvánosságra hozták a 2024-es kompetenciafelmérés eredményeit.
Főleg a 11. évfolyamosok teljesítettek jóval gyengébben a tavalyi kompetenciafelmérésen az elmúlt évekhez képest, de a többi korosztálynál is csökkent matematikában és a szövegértésben az elért átlagos pontszám. Ezzel egyidőben a 6. és 8. évfolyamosok idegen nyelv tudása pár ponttal nőtt.
Matematikából minden évfolyamban, szövegértésből egy kivételével minden évfolyamban gyengébb eredményeket értek el a tavalyi kompetenciafelmérésen, mint egy évvel ezelőtt – írja a Népszava az Oktatási Hivatal (OH) adatközlése alapján.
Az OH adatai szerint matematikából a legnagyobb mértékben a 11. évfolyamosok rontottak: tavaly 1755 pontot szereztek, míg idén már csak 1709-et, ami 46 pontos csökkenés. A 7. évfolyamosok 38, a 9. évfolyamosok 31, a 6., 8. és 10. osztályosok 8–15 ponttal szereztek kevesebbet a 2023-as eredményekhez képest.
A szövegértési folyamatokban szintén a 11. évfolyamosok vesztették a legtöbb pontot a 2023-as adatokhoz képest, átlagosan 43 pontot, míg a 9.-esek 38, a 7.-esek 25 ponttal, a 8. és 10. évfolyamosok pedig 13–17 ponttal szereztek kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a 6. osztályosok valamennyivel jobban, 8 ponttal jobban teljesítettek a tavaly közölt eredményhez, azonban
a 2022-es adatokhoz képest minden mérési területen alacsonyabb eredményt értek el.
Ugyanakkor idegen nyelvben a 6. és 8. évfolyam eredményei valamennyire javultak a tavalyihoz képest. Az angol nyelv esetén 4–7, német esetén a 6. és 7. évfolyamban kis mértékű romlás, 8. évfolyamon 19 pontos javulás figyelhető meg.
Mint arra a lap emlékeztet, a kompetenciamérés idén március 24-e és május 30-a között lesz. A kormány korábban még azt tervezte, hogy idén bevezet egy rendeletmódosítást, amely alapján a kompetenciamérések eredményeit emelt szintű érdemjegyekkel osztályozták volna, ami az év végi jegyekbe, valamint a középiskolai felvételin elérhető pontszámokba is beleszámítottak volna, azonban e tervtől egyelőre elálltak. (Index)