Orbán Viktor munkaalapú társadalma a Fidesz alapvető értéke, de van vele egy-két súlyos probléma
Orbán Viktor kormányfő sok érdekes gazdasági célkitűzésről is beszélt a Fidesz holdudvarának rendezett kötcsei találkozón, amelyeket igyekszünk alaposabban is megvizsgálni. Ezek zöme természetesen nem a semmiből jött: a Fidesz már nagyon régen beszélt olyanokról, hogy demográfiai fordulatra, külföldre irányuló „kifektetésekre”, energetikai függetlenedésre van szükség, a munkaalapú társadalom pedig mára a párt egyik alapértékének számít.
Mit jelent?
A miniszterelnök a kötcsei találkozón azt mondta: 2034-ig tervezi a saját kormányzását, és van egy 15 pontos terve is arra, hogy „tiszteljen minket a világ”. Ennek egyik fontos sarokköveként említette a munkaalapú gazdaságot.
Ennek a kifejezésnek tengernyi irodalma van, de amíg a globális közgazdaságtanban inkább azt taglalják a közgazdászok, hogy mennyit kell ma egy embernek dolgoznia a tisztes megélhetéshez, hogyan csökkenthető a munkával töltött idő (négy napos munkahét), vagy azt nézik, hogy az örvendetesen egyre hosszabb élettartamunk hány százalékát kell aktív munkával tölteni, addig a Fidesz szólamaiban más ennek a kifejezésnek a jelentése.
Orbán Viktor gondolkodásában inkább úgy érthető meg a fogalom, hogy a munkaalapú társadalom a segélyalapú társadalom ellentéte.
Vagyis kiemelt cél, hogy Magyarországon mindenkinek legyen munkája, aki szeretne dolgozni (alacsony munkanélküliség), és minél többen akarjanak dolgozni (magas aktivitási ráta). A Fidesz mindkét pontban tagadhatatlan sikereket ért el.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján megdöbbentőek a számok. A 15-64 éves lakosság körében 2010-ben még 468,9 ezer munkanélküli volt, 2022 végén már csak 173,8 ezer. 2010-ben még csak 3,843 millióan dolgoztak ebben a korcsoportban, 2012 végén 4,586 millióan, az aktivitási arány 64 százalékról, 77 százalékra nőtt.
Írásunkban háttérbeszélgetésekre, és egy, a Partizánon éppen e témában elérhető vitára hagyatkoztunk. Utóbbin a Szikra Mozgalom táborában Orbán Krisztián és Pogátsa Zoltán közgazdászok fejtették ki a véleményüket a munkaalapú társadalom kérdéséről.
Álom és valóság
Mit is jelent 2023-ban az, hogy Magyarország továbbra is munkaalapú gazdaságot kíván létrehozni? Ha nagyon leegyszerűsítjük a célt és a gyakorlatot, ma Magyarországon már munkaerőhiány van, vagyis mondhatjuk, hogy nagyon nem kell törekedni a munkaalapú társadalomra. A gyakorlatban a munkaalapú társadalomnak több pozitív eredménye van, például van elég munka, az emberek a legkilátástalanabb élethelyzettel, a munkanélküliséggel tömegesen kevésbé szembesülnek, de emellett van egy negatívabb következmény is.
Ugyan sokáig szépen emelkedett a reálbér-színvonal, az elmúlt időszakban – vélhetően átmenetileg – a magas infláció miatt intenzíven csökkent, de a fő probléma az, hogy Magyarország mégiscsak beleszorult egy rossz szerepbe, tartósan berendezkedett a nyugatnak, és immár a keletnek végzett bérmunka világába.
A kötcsei beszédben említett egyéb célokról (hitelfelvétel helyett hitelkihelyezés, külföldi befektetések, energiafüggetlenedés stb.) álmodozni lehet, a közgazdaságtudomány steril tervezőasztalain modellezni is lehet őket, de a múlt, illetve általában a napi tapasztalat és gyakorlat azt mutatja, hogy megvalósítani már nem olyan egyszerű őket. És ennek részben a megvalósult munkaalapú gazdaság az oka.
Ezt nem oldja meg egy rendelet
Ahogy egyik beszélgetőpartnerünk fogalmazott, a mostani kormányban ugyan a korábbi Fidesz-kormányokhoz képest javult a közgazdászok aránya a jogászokhoz képest, de talán még mindig meghatározó a jogászi gondolkodás. Kitűzzük a célt, rendeletet vagy törvényt alkotunk rá, és akkor megoldottuk a problémát – gondolják többen az ország vezetésében. A közgazdaságtanban azonban mindez nem ilyen egyszerű, több a hatás–ellenhatás, minden sok egyéb tényezőnek a szerves következménye.
A Fidesz gazdaságpolitikájának, de talán az egész politikájának is a munkaalapú társadalom az alapja. Ha minden ideológiai, érzelmi elemet kiveszünk a szavazók gondolkodásából, akkor mondhatjuk azt, hogy a szavazók jobban szeretnének élni. Ez nagyon fontos sikerfaktor a Fidesz életében.
Bár szembetűnő a politikai családhoz közel álló vállalkozók esetében, hogy ők milyen arcpirítóan sokat keresnek, ráadásul ezt részben az állam jóvoltából tehetik meg (mostanában Mészáros Lőrinc jachtja vált ennek jelképévé), de ha az emberek úgy érzik, hogy nekik is évről évre egy kicsit jobban megy, akkor a rendszer stabil és népszerű maradhat. Közgazdaságilag ezt a kicsit jobban élést nevezzük reálbér-emelkedésnek.
Sok cég jön ide, sok munkaerő kell
Ehhez azonban az kell, hogy évről évre sokan keressenek magyar munkaerőt. Magyarországon a gazdasági életben van legalább három kör: a külföldi multik, a hazai kormányközeli, csókos cégek és a magyar piaci, leginkább kkv-méretű cégek.
Külföldi tőke sok érkezik Magyarországra. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kétnaponta bejelent valami érkező céget, újabban leginkább a hevesen vitatott akkumulátorklaszter tagjait. Mindenképpen tény, hogy kedvező földrajzi helyzetünk, nagymértékben fogyatkozó, de még mindig olykor elérhető képzett munkaerőnk, a sok egyedi kormányzati támogatás miatt sok külföldi vállalat jön Magyarországra.
Márpedig ha sok társaság jön, akkor bőven van kereslet a munkaerőre. Szabadon elérhető magyar munkaerő pedig már nem is nagyon van. Így két megoldás maradt: vagy külföldi munkaerőt kell behozni, vagy vonzó bérekkel el kell csábítani mások munkaerejét.
Tíz év reálbér-emelkedés
Ha a mostani, 2022-2023-as recessziós időszakot kivesszük az elemzésünkből, akkor az látszik, hogy a magyar bérek évtizedes távlatban szépen emelkedtek. Nem megyünk végig az adatokon, de a KSH adatsorában látható, hogy 2023 előtt 2012 volt az utolsó olyan év, amikor a reálbérek visszaestek, márpedig 10 év reálbér-emelkedés tényleg érezhető életszínvonal-emelkedést jelent.
Mindez a külföldieket nagyon nem zavarta eddig. Részben azért nem, mert a forint jellemzően leértékelődött az euróval szemben, vagyis euróban kalkulálva nem is nőttek annyira a magyar bérek.
Ráadásul a német, osztrák, francia, svéd cégek otthoni gyártási, beszállítói tevékenységeinek kiszervezése Magyarországra és az ehhez adott magyar állami támogatások olyan haszonnal kecsegtettek a multiknak, hogy ők abból egy keveset hajlandók voltak átadni a dolgozóiknak.
Mindenesetre örvendetesen nőttek a bérek, sőt örvendetesen nőttek a reálbérek, vagyis a béremelkedés olyan mértékű volt, hogy még a pénzromlás sem ette meg az emeléseket. És a működőtőke beáramlása (FDI) nem állt meg, mindig csak jöttek az új befektetők, és megint munkaerőt kerestek.
Magasabb bért kell fizetni, de van, akinek könnyebb
A baj inkább csak ott jelentkezett, hogy mindez már a magyar gazdasági szereplők kárára is történt. Természetesen nem amellett érvelünk, hogy a magyar munkaerő ne kapjon megfelelő bérezést. Ugyanakkor a hazai vállalati mezőnyből a megemelt bérszintet leginkább csak a „csókosok” tudják kifizetni. Vagyis azok, akik a kormányhoz lojálisak, és akiknek a bérfizetés ugyan piaci adottság, ha tetszik, nehézség, de ők máshol könnyebb feltételekkel találkoznak. Ezek a vállalkozások a beruházásaikhoz uniós forrásokat nyertek a magyar bírálóknak hála, voltak állami vevőik, de könnyebb volt hitelt szerezniük, vagy egy engedélyeztetési folyamatot lebonyolítaniuk, talán még egy hatósági ellenőrzést is túlélniük.
A sztori végén azonban ott vannak a piaci cégek, a kicsik, a függetlenek, akik szintén csak magas bérszinten találnak megfelelő szakembert maguknak, de akik nem számíthatnak annyi állami és/vagy uniós segítségre.
Ezek a piaci vállalkozók általában nem rendelkeznek nemzetközi szinten is elismert tudással, nincs olyan hozzáadott értékük, hogy annyi pénzt termeljenek, amivel lépést tarthatnak a multikkal és a „csókosokkal”. Ők nehezebb helyzetbe kerültek.
Politikailag ez hasznos
A munkaalapú társadalomból így végső soron egy olyan gazdaság képe alakult ki, ahol egyfajta hűbéri rendszer van. A multik élvezik a számukra még mindig olcsó magyar munkaerő gyümölcseit, illetve az esetleges támogatásokat is. De a magyar vállalkozók a számukra már drága munkaerőt csak úgy tudják kitermelni, ha ehhez formális, vagy ki nem mondott eszközökkel segítséget kapnak: uniós forrást, magyar kedvezményes hitelt, állami támogatást, megbízást, hátszelet.
A kérdés az, ki dönt arról, hogy ki felé van állami bizalom, ki jogosult a forrásokra. Magyarországon erről egy szűk kör dönt, nevezzük ezt Fidesz-vezetésnek vagy egy személyben Orbán Viktornak. Ha pár ember bizalmi köre mentén szerveződik a munkaalapú gazdaság, ha ez a kör dönt a tőkéről, akkor ennek a körnek nagyon felértékelődik a súlya a magyar gazdaság működtetésében.
Ezt egyébként mostanában is látjuk. Ha kevesebb az állami forrás, ha nincsen uniós pénz, akkor már csak egy szűkebb körnek jut ezekből, és akár új „elégedetlenkedőkkel” is kell számolnia a kormánypártnak a nyilvánosságban.
Ütemvesztés
Természetesen, ha a munkaalapú társadalmat úgy fogalmazzuk meg, hogy az emberek léte a munkán és nem a teljes kitartottságon alapul, az nagyobb önbecsülést, jobb életminőséget jelent.
Ha azonban ahhoz viszonyítjuk a mi munkaalapú gazdaságunkat, hogy más, a nyugati világba szervesen kapcsolódó országok, egykori versenytársaink, a V4-es Lengyelország, Csehország struktúrája a viszonyítási alap, ők mindenképpen előttünk járnak. Immár úgy tűnik, hogy Románia és Szlovákia is, bár ott még talán nem egyértelmű az, hogy ki az integráltabb, kinél nagyobb a GDP és hasonlók.
Ha mást nem is, azt azonban biztosan kijelenthetjük, hogy ameddig bőséggel voltak uniós források, azokat felkapaszkodásra és egészségesebb szerkezet létrehozására is felhasználhattuk volna. A torz, nem szakmai kiválóságon, hanem politikai bizalmon alapuló magyar nemzetgazdaság képe még akkor sem annyira pozitív, ha szerencsére valóban sokan dolgoznak az országban. (Telex)