A magyar iskola nem az életre tanít, hanem arra, hogy hogyan kell viselkedni az órákon

Vajon mennyire korszerű tudást ad ma az iskola Magyarországon, és mennyire az életben való érvényesülésre készíti fel a fiatalokat? Oktatási szakértőkkel, pedagógusokkal beszélgetve az derül ki, hogy a szigorúan meghatározott központi tanterv, az egyre több tananyag mellett alig-alig marad idő a legfontosabbakra: a csoportmunkára, az egyéni fejlesztésre, a kreativitás kibontakoztatására. Hiába próbál a kormány új tantárgyak bevezetésével lépést tartani, éppen nem a tantárgyak bővítése lenne a cél. A tanárok és szakértők szerint a kevesebb tananyagból jóval több maradna meg, az érettségi egy össznépi hazugság, és az iskolában leginkább azt tanítják meg, hogyan figyelj valakire, akinek van egy státusza.

Ma kezdődik a tanév. Van, akinek az iskola egy új fejezet kezdetét, másnak a szerelmével való találkozást, a hivatását vagy éppen a reggeli szendvicscsomagolást jelenti. Persze az iskola elsődlegesen a tudás megszerzésének és átadásának a terepe. De vajon mihez elég az a tudás, amit manapság megkapnak a diákok az iskolában? És egyáltalán, mennyire hasznos dolgokat tanulnak napi hat-nyolc órában ott?

A csoportmunkát, de az önálló munkát is tanítani kell

Az iskolában megszerzett tudást azért nehéz objektíven mérni, mert sokszor csak a középiskola befejezése után derül ki, mire volt elég. Az iskola funkciója ugyanis nem feltétlenül az, hogy a száraz tananyagot átadja, vagy az érettségire felkészítse a fiatalokat. Inkább olyan képességeket, kompetenciákat kell(ene) a gyerekek kezébe adni, amikkel aztán akár a felsőoktatásban, akár a munkaerőpiacon érvényesülni tudnak. Meg kell vagy meg kellene tanulniuk a diákoknak az információszerzés, a további tanulás képességét, tudniuk kellene jól kommunikálni, digitális eszközöket kezelni, gondolkodni, adatokat rendszerezni, kreatívnak lenni, a pénzügyeket átlátni, vállalkozni, csapatban dolgozni, egészségesen élni és sok minden mást is.

Talyigás Anikó matematikát és informatikát, újabb nevén digitális kultúrát tanít a budapesti Madách Imre Gimnáziumban. A tanár a Telexnek azt mondta:

nem az adatokat kell bemagoltatni a diákokkal, hanem meg kell tanítani őket jól keresni, illetve a talált válaszokat jól felhasználni.

„Nagyon fontos lenne, hogy informatikából a gyerekek megismerjék az internet azon területeit, amelyeket nem használnak. Én például projektmunkában szoktam felfedeztetni velük az internetet, a történetétől, a kommunikációs lehetőségeken, cyberbullyingon keresztül a mesterséges intelligenciáig sok mindenről beszélünk.”

A tanár szerint több csoportmunkára lenne szükség, ahol a gyerekek együtt gondolkodnak, hallják egymás véleményét és megtanulnak problémákat közösen megoldani. Ezt matematikából is jól lehet hasznosítani, de szerinte az önálló munka is nagyon fontos része a tanításnak. „Lehet, kívülről ez nem tűnik bonyolultnak, de az önálló munkára is rá kell szoktatni, nevelni a gyerekeket.”

Ebben a legnagyobb kihívás a csoportlétszám, az idő és a szintkülönbségek csoporton belül. A tanár szerint annyi és olyan feladat kell, amennyi a leggyorsabb gyereknek is kihívás, de amiben a leglassabbnak is lesz sikerélménye. Talyigás Anikónak volt 15 és 27 fős csoportja is, az utóbbinál nem ért mindig körbe, nem tudott mindenkihez odamenni egy órán belül. Szerinte például a Nemzeti alaptantervbe frissen bekerült logikát is csoportmunkában lehet jól tanítani. Ennek a tantárgynak a bevezetését a pedagógus jó döntésnek tartja.

A magyar érettségin érvelő esszé helyett jön a memoriter

Gadanecz Éva 31 éve tanít, jelenleg magyar nyelv és irodalmat oktat szintén a budapesti Madách Imre Gimnáziumban. Szerinte a magyartanárok évek óta próbálnak együtt élni azzal, hogy a tantárgyat nincs idő csoportbontásban tanítani. Viszont most az eddigiekhez képest is sokat romlott a helyzet. Változtattak ugyanis a tantárgy érettségi követelményein, így a 2024-es érettségi időszakban már sokkal inkább a fiatalok lexikális tudását fogják mérni, mintsem a kompetenciáikat.

A magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségin eddig volt érvelő esszé és gyakorlati szövegalkotás. Ezek Gadanecz Éva szerint elengedhetetlen tudást jelentenek a modern világban, hiszen az iskola után is szinte mindenki kerülhet olyan helyzetbe, hogy írnia kell egy hivatalos levelet, kérvényt, vagy írásban kell röviden érvelnie valami mellett vagy ellen.

Ezeket azonban most egy az egyben kivették a követelmények közül, és a diákoknak a jövő évtől már csak egy olyan tesztet kell kitölteniük, amiben például memoritereket kérnek számon. „Ez teljes abszurdum 2024-ben, mindennel szembe megy, amit mi szakmailag gondoltunk. Sokan mondják, hogy az ember magára zárja az ajtót, és úgy tanít, ahogy akar. Ez egy ideig megoldást jelent, de most az érettségi követelmények változása miatt nagyon megnehezült, hogy modern tudást kapjanak a diákok.”

Az új tantárgyak megoldják a problémát?

Magyarországon 2003-ban felmerült a tantárgyak és a vizsgatárgyak szétválasztása. Egy, az Oktatási Minisztériumnak akkor készült tanulmány azt javasolta, hogy a magyar, a történelem vagy a matematika helyett legyen érettségi tárgy egy önálló projekt kidolgozása, egy általános műveltségi teszt vagy egy műveltségterületi vizsga (természetismeret, egészségtan, társadalomismeret stb.). Ez az ötlet végül nem valósult meg.

A gyakran példaként emlegetett Finnország sikeres oktatási rendszerében 2015-ben merült fel a tantárgyak eltörlése vagy legalábbis a tantárgyak határainak erőteljes fellazítása. Az érv az volt, hogy a diákoknak is jobban megérthetők az ismeretek, ha azokat számukra is ismerős jelenségek felől közelítik meg. Ezért rendeztek például „kávéházi vendéglátás” nevű foglalkozást az iskolákban, ahol egyben tanulták a matematikai műveleteket, az idegen nyelvet, a kommunikációs ismereteket vagy éppen az íráskészséget. Ehhez hasonló módon az időjárásjelentés nevű foglalkozáson egyesítették a fontosabb földrajzi, fizikai, matematikai és nyelvi készségeket.

Magyarországon inkább csak alternatív iskolákban folyik ehhez hasonló projektalapú oktatás. Ez ugyan már a hagyományos iskolákban is elvárás lenne a naprakész tudás érdekében, de a rendkívül részletes követelményeket előírő alaptanterv és kerettanterv, a tananyag mennyisége, és az érettségi követelményei ezt alig-alig teszik lehetővé.

A most hatályos Nemzeti alaptantervet (Nat) a 2020/2021-es tanévtől vezették be felmenő rendszerben. A Nat akkori átdolgozását sok kritika érte, mert a szakma szerint tovább növelte a lexikális tudás mennyiségét. A kormány akkor azzal védte a módosítást, hogy az új Nat „hazafias, gyermekközpontú és 21. századi”, hangsúlyosabb benne a digitális készségek elsajátítása, a pénzügyi tudatosság, a teremtett környezet, a természet vagy az egészség védelme. Újdonságként ekkor jelent meg a biológiát, kémiát, fizikát vagy földrajzot összevonó természettudomány tantárgy bevezetésének lehetősége, és nagyobb teret kaptak az állampolgári, a pénzügyi, a társadalmi és a családi ismeretek.

Nahalka István oktatáskutató nem híve a tantárgyak szaporításának. Már csak azért sem, mert jellemzően az új tantárgyakkal heti egy órában találkoznak a diákok, és ennek semmi értelme. Az oktatáskutató inkább azt tartaná célravezetőbbnek, ha a tantárgyakat integrálnák. A szakember szerint lehetne tanítani pénzügyi vagy egészségügyi ismereteket, de beépítve más tantárgyakba. Jó lenne a természettudomány tantárgy is, azonban ennek a gyakorlati megvalósulása egyelőre nem látszik.

Fontos a tantárgyak modernizációja, „de amíg az informatika óra sok iskolában még mindig arról szól, hogyan kapcsolják be a gyerekek az asztali számítógépet, mert nincs mindenkinek laptopja, addig ettől távol vagyunk” – véli Galambos Attila, az iskoláknak, tanároknak módszertani programokat, tréningeket kínáló Újpedagógia Kft. ügyvezetője, a PTE BTK Neveléstudományi Doktori Iskolájának doktorandusza. Azzal ugyanakkor ő is egyetért, hogy nem új tantárgyak kellenek, hanem az új ismeretek integrálására van szükség.

Csak a valódi tanításra nem marad idő

Elméleti szinten ez persze jól hangzik, a gyakorlatban azonban nehezen megvalósítható. „A Nemzeti alaptanterv, a kerettanterv és a helyi tantervek olyan részletesen szabályozzák a pedagógusoknak, mit kell tanítaniuk az iskolákban, hogy jóformán nem marad terük a saját ötleteik megvalósítására” – mondta a Telexnek Nahalka István oktatáskutató. Szerinte a fő kérdés nem az, hogy elég modern tananyagot tanulnak-e a diákok, vagy eléggé új módszereket alkalmaznak-e a pedagógusok. Ezeknél sokkal lényegesebb kérdés, hogy miért akarják központilag meghatározni, mit tanítsanak az iskolákban.

A már előbb idézett Gadanecz Éva magyartanár szerint is az a fő kérdés, hogy mennyi szabadságot kapnak a tanárok, például eldönthetik-e, melyik verset tanítják Petőfitől. A nemzeti alaptantervet konkrét témákra és óraszámokra lebontó kerettanterv irodalomból négy év alatt 249 mű tanítását írja elő, amit 396 tanóra alatt kellene teljesíteni. „Ha valaki azt gondolná, hogy akkor egy órán meg lehet tanítani három verset, rendben, de mi értelme van ennek?” – tette fel a kérdést Gadanecz Éva. A magyartanár szerint lehet arról vitázni, hogy milyen szerzők kerültek ki, vagy kerültek be az irodalmi kánonból/kánonba, de a legnagyobb baj, hogy az a tudás, amit az új Nat szeretne irodalomoktatás címén közvetíteni, nagyon elavult.

Az új követelmények miatt Gadanecz Éva azért van bajban, mert ha az érettségire készíti fel a diákjait, akkor lényegében egy PPT-n levetíti nekik a tananyagot. Miközben ő alapvetően nem frontális órákat tartana, hanem csoportmunkában, projektmunkákon dolgozna a diákjaival.

Én már csak rossz magyartanár tudok lenni, mert vagy az érettségire készítem fel a diákokat, és akkor mindennel szembe megyek, amiben hiszek, vagy továbbra is tanítok úgy, ahogy eddig, akkor viszont nem készítem fel tisztességgel a vizsgára őket.

Mikor megkérdeztük, melyiket választja, azt felelte: „most kötéltáncot járok éppen, de ha eljutok odáig, hogy csak a száraz tananyagot kell átadnom, el fogom hagyni a pályát”.

A kevesebb több lenne

Deák Anna, a fővárosi Eötvös József Gimnázium matematika tanára azt gondolja: ha kevesebb anyagot adnának le, viszont a megtanított ismeretekben el lehetne mélyülni, azzal többet érnének. Viszont azt is látja, hogy

borzasztóan túlterheltek a diákok, a „túlélésre játszanak”, nem tudnak élvezettel tanulni.

Pedig amit ő tapasztal, egy jónevű budapesti iskolában, az jobb, mint a nagy átlag. Így nehezebbé válik az is, hogy érdekesebben, más módszerekkel adják át a tananyagot, és a száraz ismeretek helyett tanulni, gondolkodni tanítsák meg a fiatalokat.

Nahalka István szerinte téves az a gondolat, hogy ha kevesebb tananyagot kezdenek el tanítani, kevesebbet is fognak tudni a gyerekek.

Ma száz százalékot próbálunk nyújtani, ebből a diákok körülbelül húsz százalékot tanulnak meg. Ha ötven százalékot nyújtanánk, akkor negyven százalékot tanulnának meg, vagyis a gyerekek dupla annyit tudnának.

Ledarálják a tananyagot

A túlterheltségből és az időhiányból az lesz, hogy Nahalka István szerint a magyar iskolák 60-70 százalékában frontálisan oktatják a diákokat. Ez részben érthető, hiszen ha nagy a tananyag, akkor a pedagógus nem tud mást tenni, mint folyamatosan beszél.

Pedig itt csoportmunkára, vitatkozásra, egyéni fejlesztésre nincs lehetőség.

Nahalka István szerint éppen nem a modernitás irányába mutat a tananyag központi előírása. Pedagógiailag az lenne indokolt, hogy a modern oktatási rendszer erősen a személyre szabott, differenciált tanításra épüljön. Ez nem azt jelenti, hogy egyénileg kell a diákokat tanítani, lehet csoportosan is, figyelembe véve az egyéni szükségleteiket. Ennek gyakorlati megvalósítására az oktatáskutató egy példát is mondott: nem lenne muszáj minden gyereknek ugyanazt a verset megtanulnia. Mint ahogy van, aki a történelmi cselekményeket a háborús példákon keresztül fogja megérteni, mást inkább a tudománytörténet érdekel. „Ugyanúgy a történelemről tanulnak, lényegében ugyanoda fognak eljutni, csak más lesz a megközelítés” – magyarázta az oktatáskutató. A 15 éves diákok iskolai teljesítményét összehasonlító nemzetközi felmérés, a PISA (Programme for International Student Assessment) eredményei visszaigazolják, hogy a jó eredményt elért országokban jellemzően differenciált oktatás van, például Norvégiában és Finnországban, ahol egyáltalán nem olyan részletes az alaptanterv, mint Magyarországon.

Galambos Attila szerint a fő különbség a hagyományos, frontális, lexikális tudásra koncentráló és az alternatív, kompetenciákat fejlesztő rendszer között, hogy utóbbinál a tudástartalom megszerzése következmény, nem cél. „A magyar oktatási rendszer tanár és tudástartalom fókuszú, az alternatív oktatási módszereknél pedig a középpontban a diák és annak 21. századi kompetenciáinak a fejlesztése van.”

Nem minden pedagógus alkalmas az autonóm munkavégzésre

Ha a szakértők javaslata szerint a pedagógusok nagyobb beleszólást kapnának a tananyag összeállításába, felmerül a kérdés, az nem eredményezné-e azt, hogy a jobb iskolákban sokkal többet tanulnának a gyerekek? És azt a kérdést is fel kell tenni, egyáltalán alkalmasak-e a tanárok az autonóm munkavégzésre?

Ne legyenek illúzióink, hiába rögzítették szigorúan az előírt tanmenetet, így is más tananyagot adnak le egy vidéki és egy fővárosi elit iskolában

– reagált a felvetéseinkre Galambos Attila. Tapasztalatai szerint az elit iskolákban éppen azért nincs igényük a tanároknak a frontálistól eltérő oktatásra, mert nagyon gyorsan tudnak haladni a tananyaggal a hagyományos „előadásszerű” órákkal, hiszen ott már jó előre kiválogatott gyerekcsoportokkal dolgozhatnak, akik képesek tartani ezt a tempót.

Nahalka István szerint nem minden pedagógus képes arra, hogy egész évre megtervezze a tananyagot. „Sok pedagógus, aki nagy önállóságot kap, kevésbé tud ezzel élni, zavarba jön.” Az oktatáskutató szerint erre viszont nem az a megoldás, hogy akkor senki nem kap önállóságot, hanem inkább segítséget kellene adni azoknak, akik nehezen tudnak a szabadsággal mit kezdeni.

Az érettségi egy össznépi hazugság

Az oktatás mintájaként emlegetett Finnországban a tanári pálya népszerűségéhez hozzájárul, hogy a pedagógusok szabadon választhatják meg az általuk leadott tananyagot és a diákok értékelési módszerét, valamint részt vehetnek a helyi alaptanterv kidolgozásában. Az állam olyan mértékben bízik a pedagógusokban, hogy lényegében nem alkalmaz általános, kötelező teljesítményértékelést és ellenőrzéseket, nem a számonkérésre, hanem a tanárok képességeinek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt.

Magyarországon ez jelenleg azért sem működhetne, mert a központi érettségik elvárásainak meg kell felelnie a tanároknak. „Ki mondta azt, hogy az érettséginek ugyanolyannak kell lennie?” – tette fel a kérdést Nahalka. Szerinte bár 20 éve még úgy tűnt, elindult a kompetencialapú érettségiztetés, ez mára megszakadt, és visszatért az ismereteket számon kérő érettségi. „Szerintem az érettségi egy nagy össznépi hazugság. Azt hazudjuk, hogy a gyerekek tudását le tudjuk mérni, de kimutatható, hogy ilyen méréseket nem lehet végezni. Nem lehet megmondani, ki a műveltebb gyerek.”

Nahalka úgy látja, az érettségi inkább egy „tradíció”, egy „beavatási szertartás”, és a társadalom fel lenne háborodva, ha azt mondanák, hogy ezt abba kéne hagyni.

Pedig a kutató el tudná képzelni, hogy egy portfóliót kelljen bemutatni a hagyományos érettségi helyett. Vagy azt sem tartaná tévútnak, ha mindenki bekerülhetne a felsőoktatásba, és inkább ott mérnék le az egyéni alkalmasságát.

Nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben lenne változás

Nahalka István szerint a súlyos színvonalcsökkenés már részben most is látszik, például a kompetenciamérések eredményéből. Szerinte csakis az oktatáspolitika radikális átalakítása esetén valósulhat meg a valóban modern igényekre szabott oktatás, viszont úgy látja: az oktatáspolitikai addig nem fog megváltozni, amíg a kormány ugyanaz marad.

„Ne szaktanárokat, hanem pedagógusokat képezzünk, akik képesek támogatni a diákok tanulási folyamatait, így lehetne elindítani a változást” – véli Galambos Attila. Az Újpedagógia Kft. ügyvezetője eléggé szkeptikus, mert szerinte nem abba az irányba halad a rendszer, hogy bármi változzon. „Akinek van pénze elmegy magán/elit iskolába, a többiek pedig behozhatatlan hátrányba kerülnek.”

A szakértő szerint jelenleg az iskola csak arra készíti fel a diákokat, hogyan kell működni, viselkedni az intézmény falain belül.

De azt már nem tanulják meg a fiatalok, hogyan kell asszertíven kommunikálni, önállóan és csoportban dolgozni, problémákat megoldani, pedig ezek elengedhetetlen kompetenciák az iskola falain kívül.

Az iskolában azt tanítják meg, hogy figyelj valakire, akinek van egy státusza.

Galambos Attila szerint az alternatív módszerek elsajátításához szükség van helyre, időre, elhivatottságra, másfajta szemléletre, de „30 éve az az elképzelése a kormánynak, hogy ha minél több információt próbálunk átadni, akkor annál több információ fog megmaradni a fiatalokban”. Erre elmondott egy szemléletes példát:

Magyarországon a diákok hatvan kötelező olvasmányt nem olvasnak el, Franciaországban hármat igen.

(Telex)