Az időjárás vasárnap még a szombatihoz hasonlóan alakul, majd jön a váltás.
Kora délelőttig túlnyomóan derült időre van kilátás, csak kisebb körzetekben lehet több felhős az égen, ahol kisebb zápor is előfordulhat. Ezt követően napos, gomolyfelhős időre van kilátás. A Dunántúlon képződik több gomoly, ott helyenként átmenetileg össze is állhat a felhőzet, egy-egy helyen záporeső sem kizárt. Vasárnap késő délutántól fokozatosan vastagodó fátyolfelhőzet érkezik fölénk, késő este a Nyugat-Dunántúlon már erősen felhős vagy borult lesz az ég. A déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon és a középső országrészben időnkét megerősödik.
A hőmérséklet délután 29 és 34, késő este 17, 27 fok között alakul.
Melegrekord: 35,6 °C Szeged (belterület), 1946
Hidegrekord: -1 °C Fügöd, 1991
Hétfőre virradó éjjel nyugat felől fokozatosan megvastagszik felettünk a felhőzet és kezdetben a Dunántúlon, napközben pedig szinte országszerte számítani lehet esőre, helyenként záporokra, zivatarokra. Északkeleten késő este, éjjel is kitarthat a csapadék. A délkeleti szelet többfelé kísérhetik élénk, erős lökések. A legmagasabb hőmérséklet 20 és 32 fok között alakulhat, délkeleten lesz melegebb, nyugaton hűvösebb az idő.
Orvosmeteorológia
Nem érkezik front, de a hűvösebb, nyirkosabb körzetekben kora reggel felerősödhetnek az ízületi bántalmak.
Ismét jelentős lesz a hőingadozás, délelőtt gyorsan melegszik majd a levegő, emiatt vérnyomás-ingadozás, rosszullét, szédülés előfordulhat.
Napközben a szokásosnál melegebb időben keringési problémák, fejfájás, migrén alakulhat ki a melegedésre érzékenyeknél.
A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panszok, ingerlékenység, nyugtalanság jelentkezhet.
A legmelegebb órákban ne tartózkodjunk hosszabb ideig a tűző napon! Zivatarok környezetében átmenetileg felerősödhetnek a parlagfűre allergiások panaszai, így ők ebben az időszakban lehetőleg tartózkodjanak zárt térben! 11 és 15 óra között a naposabb tájakon és időszakokban még erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
idokep.hu / idojaras.hu / met.hu
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.