Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Kunhalmi Ágnes szerint külföldön a csodájára járnak az MSZP eredményeinek

Belföld
2024.06.28.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Még mérlegel Kunhalmi Ágnes, nem hozta meg a végső döntést azzal kapcsolatban, hogy folytatja-e az MSZP vezetésében, mondta el csütörtök este az ATV stúdiójában.

A szocialista politikus a múlt hétvégén mondott le Komjáthi Imrével együtt az MSZP társelnöki pozíciójáról, miután a pártja és a baloldali-zöld szövetség kiábrándítóan szerepelt az EP-választáson. A DK-MSZP-Párbeszéd-Zöldek szövetség a szavazatok mindössze 8 százalékát tudta begyűjteni, így két EP-mandátumot szerzett. Ezeken az egyaránt DK-s Dobrev Klára és Molnár Csaba osztozik, MSZP-s jelöltnek nem jutott. Kunhalmi ennek kapcsán elmondta, ez is közre játszott abban, hogy a lemondás mellett döntött.

A baloldal szerinte nem csak idehaza, de Európa több országában komoly válságban van, elmondása szerint többen a csodájára járnak annak, hogy az MSZP-nek még van szavazóbázisa és parlamenti frakciója. Szerinte 2023 szeptemberében, hol alulról, hol felülről „nyaldosták” az öt százalékot, ezzel együtt úgy látja, rengeteg szavazót veszítettek az EP-választás előtt, az ő számításai szerint 15–20 nap alatt nagyjából egymilliót. (Hogy ezt pontosan mire alapozza, nem derült ki, korábban, áprilisban volt olyan Závecz-felmérés, amely 26 százalékra tette a hárompárti szövetséget, de akkoriban nagyon széttartóak voltak a kutatások.) Ennek az oka nem kizárólag Magyar Péter és a Tisza Párt feltűnésében keresendő Kunhalmi szerint, hanem abban is, hogy nem fogtak össze időben az ellenzéki pártok.

Mindazok, akik a különutas politikát hirdették, azok még mandátumhoz sem jutottak. Mi, a szociáldemokrata blokk legalább juttatunk be képviselőt az Európai Parlamentbe

– világította meg álláspontját. Márciusban egyébként úgy számoltak, hogy legalább hat mandátum néz ki a baloldali szövetségnek, ezért akkor vállalható kompromisszumnak tűnt, hogy a közös listán csak ötödikként szerepeljen a legmagasabban jegyezett MSZP-s politikus, Tüttő Kata.

Ezt a veszekedést, ezt a marakodást, amit ’22 után az ellenzéki pártok csináltak, büntették meg valójában a szavazók. A háziverseny mérhetetlenül rombol az ellenzéki oldalon és a baloldali blokkon belül

– állapította meg egyúttal a kudarc okát. Itt utalt vissza a 2022-es választási vereségre, ahol szerinte az volt a probléma, hogy a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter valójában az ellenzéket akarta leváltani. Szerinte most is hasonló zajlik Magyar vezérletével.

Kunhalmi szerint a következő hónapokban ki fog derülni, hogy az MSZP, a DK és a Párbeszéd képes-e még valamilyen módon szóba állni egymással, és újult erővel elkezdeni politizálni. Az MSZP-nek szerinte újra kell gondolnia magát az előttünk álló időben, az viszont még nem dőlt el, hogy ebben a folyamatban ő is részt vesz-e. Mindennek politikai és magánéleti okai is vannak, a döntéséről időben tájékoztatja majd a közvéleményt, mondta. (24.hu)

Címlapkép forrása: Hír TV
ep-választás
ep-választás 2024
VÁLASZTÁS 2024
VÁLASZTÁS
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.06.28. - 11:39
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Magyar Péter szerint Dobrev Klára ijesztő

    Magyar Péter szerint Dobrev Klára ijesztő

  • Összegyűjtötte a Második Reformkor a szükséges ajánlásokat az EP-választáshoz

    Összegyűjtötte a Második Reformkor a szükséges ajánlásokat az EP-választáshoz

  • Bezárják a szénerőműveket a G7-országok a 2030-as évek elejéig

    Bezárják a szénerőműveket a G7-országok a 2030-as évek elejéig

  • Újraindul az 50 milliós EU-s támogatásból épült falusi szálláshellyel ismertté vált fideszes polgármester Pétervásárán

    Újraindul az 50 milliós EU-s támogatásból épült falusi szálláshellyel ismertté vált fideszes polgármester Pétervásárán

  • Bejelentette teljes programját az Örvényesvölgy Fesztivál

    Bejelentette teljes programját az Örvényesvölgy Fesztivál

  • Üzemen kívül az új, méregdrága elnöki helikopterflotta: felperzseli a pázsitot

    Üzemen kívül az új, méregdrága elnöki helikopterflotta: felperzseli a pázsitot

  • Orbán tanácsadója: Van miért aggódni

    Orbán tanácsadója: Van miért aggódni

  • Magyar Péter berobbanásáig a legtöbben azt mondták, otthon fognak maradni

    Magyar Péter berobbanásáig a legtöbben azt mondták, otthon fognak maradni

  • A hét legszebb napja a mai lesz

    A hét legszebb napja a mai lesz

  • 15-17 ezer milliárd forintba kerülhet az adófizetőknek a magyar utak koncesszióba adása

    15-17 ezer milliárd forintba kerülhet az adófizetőknek a magyar utak koncesszióba adása

  • Legkevesebb 40 halálos áldozata van Kenyában egy gátszakadásnak

    Legkevesebb 40 halálos áldozata van Kenyában egy gátszakadásnak

  • Több mint fél milliárdra perlik a Németh Szilárd-féle birkózóakadémiát

    Több mint fél milliárdra perlik a Németh Szilárd-féle birkózóakadémiát

  • Magyar Posta: Nem sikerült fennakadások nélkül a nyakába vennie az összes létező webshop kiszolgálását

    Magyar Posta: Nem sikerült fennakadások nélkül a nyakába vennie az összes létező webshop kiszolgálását

  • Annyi butaság hangzott el a CPAC Hungary konferencián, hogy az embernek égnek áll a haja

    Annyi butaság hangzott el a CPAC Hungary konferencián, hogy az embernek égnek áll a haja

  • Durva és trágár komment miatt felfüggesztett egy szülész főorvost a nyíregyházi kórház

    Durva és trágár komment miatt felfüggesztett egy szülész főorvost a nyíregyházi kórház

  • "Olcsóbb" árakat hoz a május 1. a benzinkutakon

    "Olcsóbb" árakat hoz a május 1. a benzinkutakon

  • Mentőhelikopterrel vitték el bőnyi általános iskolából a kislányt, aki osztálytársa szúrt meg

    Mentőhelikopterrel vitték el bőnyi általános iskolából a kislányt, aki osztálytársa szúrt meg

  • Őrizetbe vette a rendőrség Gérard Depardieu-t Párizsban

    Őrizetbe vette a rendőrség Gérard Depardieu-t Párizsban

  • Orbánékkal öregedve, a vég felé haladva

    Orbánékkal öregedve, a vég felé haladva

  • 200 család lakhatását áldozzák fel politikai célokra

    200 család lakhatását áldozzák fel politikai célokra

  • Hadházynak sikerült beszélnie Magyar Péterrel - előkerült egy gyanús szerződés

    Hadházynak sikerült beszélnie Magyar Péterrel - előkerült egy gyanús szerződés

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element