Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Kölcsey Gimnázium igazgatója: a tankerület-vezető azt mondta: felsőbb instrukciók alapján cselekszik

Belföld
2024.03.27.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Tanúmeghallgatással folytatódott a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárának pere

Kedden tanúk meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumán a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt kirúgott tanárának tárgyalása. Törley Katalint, Sallai Katalint, Palya Tamást, Ocskó Emesét és Molnár Barbarát azért bocsátotta el a Belső-Pesti Tankerületi Központ, mert többször is részt vettek a polgári engedetlenségben. 

A keddi tárgyalásra beidézték az iskola igazgatóját és igazgatóhelyettesét.

Fazekas Csaba igazgató szerint mikor a tankerületvezető átadta a figyelmeztető leveleket, azt mondta: felsőbb instrukciók alapján cselekszik. A tankerület jogi képviselője szerint ilyen nem hangzott el. Fazekas Csaba szerint a tanárok polgári engedetlensége szimbolikus volt, valójában sokan akkor is dolgoztak, amikor papíron nem vették fel a munkát. Az igazgató szerint súlyosabban sértette a diákok tanuláshoz való jogát a tanárok kirúgása, mint az, hogy tiltakozásképpen nem tartottak meg egy-egy órát.

A tárgyaláson nem jelent meg a tankerületi vezető, jogi képviselője a bíró kérdésére azt mondta: beteg, erről később fognak bemutatni igazolást. A bíró tájékoztatta a jogi képviselőt, hogy az igazolást a tárgyalás előtt kellett volna benyújtani.

A tárgyalás május 7-én, csütörtökön folytatódik.

A Kölcsey igazgatója szerint eleinte a tankerület az igazgatóknak azt üzente: „hagyjátok, hadd csinálják”

Fazekas Csaba igazgató azt mondta: 2022. tavaszán 13 olyan nap volt, amikor legalább egy pedagógus részt vett polgári engedetlenségben. Többen is részt vettek volna benne, de nem akarták akadályozni az oktató-nevelő munkát. Az igazgató szerint a fenntartó ekkor nem figyelmeztette írásban az érintetteket, az igazgatók pedig azt az üzenetet kapták, hogy „hagyjátok, hadd csinálják”.

2022. augusztus végén változott meg a kommunikáció. Ezután az volt az elvárás az igazgatók felé, hogy a jogszerű sztrájkot hagyják, de a polgári engedetlenséget minősítsék törvénytelennek. 2022. szeptember 5-én azonban folytatódott a polgári engedetlenség. Fazekas Csaba azt mondta: szeptember 9-én kapták meg a tanárok a tájékoztató/figyelmeztető levelet, ezt a tankerületvezető személyesen adta át a pedagógusoknak. Az igazgató elmondása szerint mikor a tankerületvezető átadta ezeket a leveleket, annyit fűzött hozzá: ő felsőbb, pontosabban a „közép-irányító szerv” instrukciói alapján teszi a dolgát. A tankerület jogi képviselője szerint nem hangzott el olyan, hogy felsőbb utasításra cselekszik a tankerület vezetője.

Fazekas Csaba komoly veszélyként értelmezte, hogy ha valaki újra részt vesz a polgári engedetlenségben, akkor kirúghatják. Ezért egy értekezleten megkérte a kollégáit, hogy inkább a jogszerű sztrájkkal érvényesítsék érdekeiket. Ezután valóban kevesebben vettek részt a polgári engedetlenségben: a harminc helyett hét-nyolc tanár. A többiek sztrájkoltak, de az igazgató szerint a gyakorlatban nincs különbség a sztrájk és a polgári engedetlenség között.

Fazekas Csaba szerint a tanárok polgári engedetlensége szimbolikus volt, ez abból is látszik, hogy többen dolgoztak a munkabeszüntetésük alatt. Volt, aki a lyukas órájában vállalta a polgári engedetlenséget.

Azt nem tartja elképzelhetőnek, hogy a tankerület ne tudta volna, miért történik a polgári engedetlenség.

Miért pont ennek az öt tanárnak a munkaviszonya szűnt meg?

A kirúgásokra és a figyelmeztető levelek átadására Fazekas Csaba így emlékezett vissza: azt az utasítást kapta a tankerület-vezetőtől, hogy hat pedagógust hívjon be a saját igazgatói irodájába, úgy, hogy a behívott tanárok ne találkozzanak egymással. Ezután kaptak az érintettek egy papírt, őt nem tájékoztatták arról, mi történik. Ő azt hitte, mindenkit kirúgnak.

Miért pont ennek az öt tanárnak a munkaviszonya szűnt meg? – kérdezte a bíró. Fazekas Csaba szerint a napokat számolták, ezeket összesítették. Mind az öt tanár átvette már a figyelmeztető levelét, tehát tudniuk kellett, milyen következményekkel jár a polgári engedetlenség. Ezután volt, aki még két, más még három alkalommal nem vette fel a munkát. Ilyen rajtuk kívül még egy személy volt, de neki postán kellett volna átvennie a figyelmeztetését, azonban ezt még nem tette meg.

Az igazgató azt mondta:

a tankerület egyik vezetője azt üzente, a hatodik ember vigyázzon magára, mert ezen a kis körülményen múlt, hogy nem kapott azonnali felmentést.

Fazekas Csaba szerint van olyan tanár, akinek a pótlását még mindig nem tudta megoldani. Tehát szerinte nem állja meg a helyét az a narratíva, hogy azért kellett volna elbocsátani a tanárokat, mert a diákok tanuláshoz való joga sérült. „Sokkal több óra maradt el az elbocsátásukat követően (...), a tanulók érdeke jelentősen sérült” – mondta az igazgató. Éppen ezért, ha megkérdezik a véleményét, ő nem értett volna egyet a tanárok elbocsátásával. Szerinte súlyosabban sértette a diákok tanuláshoz való jogát a tanárok kirúgása, mint a polgári engedetlenségi akciójuk.

Igazgatóhelyettes: A pedagógusok felmentése előtt a tankerület tőlem nem kért adatokat a KRÉTA rendszeréből

A bíróság meghallgatta Bogdán Viktória igazgatóhelyettest is. A bíró arra volt kíváncsi, hogyan működik a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer, ismertebb nevén a KRÉTA. A Kölcseyben Bogdán Viktória kezeli az elektronikus rendszert, ő írja be az órák elmaradását, helyettesítését. Azt szokta kérni a kollégáitól, hogy minden nap reggel 7:00-ig küldjék el neki a változásokat, de legtöbbször már előző este megkapja ezeket. Így a sztrájkoló tanárok esetében is előre tudta, hogy ki, mikor nem fog dolgozni, ezek alapján készítette el az új órarendeket. Ezeket sikerült mindig úgy összeállítani, hogy az elvárásoknak megfelelően a végzősöknek minden óráját megtartsák, a többieknek minimum az óráik felét.

A KRÉTA-ban azt viszont nem rögzítik, miért marad el egy óra, így az sem jelenik meg, hogy egy tanár sztrájkolt vagy polgári engedetlenségben vett részt.

Bogdán Viktória azt mondta: a pedagógusok felmentése előtt a tankerület tőle nem kért adatokat a KRÉTA rendszeréből. A tankerület mindig a tanév végén kér adatokat az igazgatóhelyettestől, Bogdán Viktória szerint a napi dolgokat nem látják. A KRÉTA-ból nem egyszerű megszüntetni valakinek a hozzáférését: a tanárok még azután is be tudtak lépni, hogy már megszűnt a jogviszonyuk. Az igazgatóhelyettes csak úgy tudta kitiltani a kirúgott tanárokat, hogy megváltoztatta a jelszavukat.

A Kölcsey Gimnázium tanárai munkaügyi pert indítottak

A bíró még a november 2-ai tárgyaláson pontos listát kért arról, hogy melyik tanár, hányszor mulasztott. Erre azért van szükség, mert a Belső-Pesti Tankerületi Központ szakmai vezetője nem tudta egyértelműen megmagyarázni, miért pont öt tanárt rúgott ki, annak ellenére, hogy többen is részt vettek a polgári engedetlenségben.

A pedagógusokat a Magyar Helsinki Bizottság civil jogvédő egyesület képviseli. Korábban Tóth Balázs, a kölcseys tanárok jogi képviselője a Telexnek azt mondta: voltak olyanok, akiket nem rúgtak ki, de több órában szüntették be a munkát.

2022. októberben írtuk meg, hogy miután kirúgták őket, a Kölcsey Gimnázium tanárai pertársaságot alapítottak és közösen indítottak munkaügyi pert. A tankerület Telexnek küldött akkori válasza szerint az érintett tanárok felmentése indokolt volt, mert a tanárok írásbeli figyelmeztetés után is többször megismételték „jogszerűtlen cselekedetüket”. A tanulók tanuláshoz való joga pedig sérült a polgári engedetlenség által. (Telex)

Címlapkép forrása: MTI
TÁRGYALÁS
MEGHALLGATÁS
TANÚK
kölcsey ferenc gimnázium
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.03.27. - 07:16
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Az erőszakos autokráciák megeszik a politikusnőket Közép-Európában

    Az erőszakos autokráciák megeszik a politikusnőket Közép-Európában

  • Elkészült a letenyei tanuszoda, épp csak vizet nem tudnak bele tölteni

    Elkészült a letenyei tanuszoda, épp csak vizet nem tudnak bele tölteni

  • Megélénkül a szél, előbújik a nap

    Megélénkül a szél, előbújik a nap

  • Orbán sajtófőnöke: Álhír, hogy kiabált a magyar kormányfővel a cseh és a lengyel miniszterelnök

    Orbán sajtófőnöke: Álhír, hogy kiabált a magyar kormányfővel a cseh és a lengyel miniszterelnök

  • A cseh miniszterelnök találkozott a szlovák ellenzék vezetőjével

    A cseh miniszterelnök találkozott a szlovák ellenzék vezetőjével

  • A Gábor Dénes Egyetem tájékoztatása a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium fenntartóváltása ügyében

    A Gábor Dénes Egyetem tájékoztatása a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium fenntartóváltása ügyében

  • Kizárta a Momentum ferencvárosi politikusát Baranyi Krisztina miatt

    Kizárta a Momentum ferencvárosi politikusát Baranyi Krisztina miatt

  • A DK intelligenciájáról posztolt Azahriah

    A DK intelligenciájáról posztolt Azahriah

  • Marad a börtönben a lúgos orvos, nem engedik feltételes szabadságra

    Marad a börtönben a lúgos orvos, nem engedik feltételes szabadságra

  • A Ganz-MaVag ajánlatot tett a spanyol vasútóriás részvényeire

    A Ganz-MaVag ajánlatot tett a spanyol vasútóriás részvényeire

  • Ha a bősi vízerőmű üzemeltetői elzárják a csapot, végleg eltűnhet Közép-Európa legnagyobb szárazföldi deltája

    Ha a bősi vízerőmű üzemeltetői elzárják a csapot, végleg eltűnhet Közép-Európa legnagyobb szárazföldi deltája

  • Meghalt a Dragon Ball képregények alkotója

    Meghalt a Dragon Ball képregények alkotója

  • Orbán és Matolcsy már nem is beszélnek érdemben

    Orbán és Matolcsy már nem is beszélnek érdemben

  • Egy zenészekből, sportolókból, képzőművészekből és influenszerekből álló csoport látogatott el David Pressmanhez

    Egy zenészekből, sportolókból, képzőművészekből és influenszerekből álló csoport látogatott el David Pressmanhez

  • Elon Musk állítja: sem Bident, sem Trumpot nem fogja támogatni

    Elon Musk állítja: sem Bident, sem Trumpot nem fogja támogatni

  • 3,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak februárban

    3,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak februárban

  • Sulyok Tamás 310 millió forintos pluszpénzt kapott kitüntetésekre

    Sulyok Tamás 310 millió forintos pluszpénzt kapott kitüntetésekre

  • Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat

    Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat

  • Nyolc éve azzal riogattak, hogy másfél fokot melegszik a Föld – most már a duplájára kell készülni

    Nyolc éve azzal riogattak, hogy másfél fokot melegszik a Föld – most már a duplájára kell készülni

  • Egyszerűen nem hisszük el, amit Balog Zoltán művel, nézni is rossz

    Egyszerűen nem hisszük el, amit Balog Zoltán művel, nézni is rossz

  • Rogán Antal egy lakás árával sietett Varga Mihály segítségére

    Rogán Antal egy lakás árával sietett Varga Mihály segítségére

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element