A vezető magyar buszgyártó, a Kravtex-Kühne Csoport a Volánbusszal közösen mutatta be új fejlesztését a budapesti Népliget autóbusz-állomáson.
A Mosonmagyaróváron és Győrben gyártott, teljes mértékben elektromos meghajtású Credobus Electronell 18 az első magyar csuklós e-busz. Az ultrakönnyű jármű saját tömege legalább 4 tonnával alacsonyabb, mint egy átlagos csuklós buszé, kevesebb akkumulátormodullal készül, üzemeltetése pedig sokkal gazdaságosabb, mint versenytársaié. A jövő év elején a Volánbusz is teszteli a csuklós Electronellt.
A Credobus Electronell típuscsalád csuklós változatát a Kravtex-Kühne Csoport a fővárosban, a Volánbusz népligeti autóbusz-állomásán mutatta be 2024. december 18-án.
Az eseményen Dr. Bói Loránd, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára elmondta:
Az Építési és Közlekedési Minisztérium kiemelt célja a helyközi közszolgáltatásban résztvevő járműállomány fejlesztése. 2018 óta a Volánbusz flottájának átlagéletkorát 13 évről csaknem 10 évre sikerült csökkenteni. Ebben a Kravtex-Kühne Csoportnak is kiemelkedő szerepe volt, hiszen ma már az állomány közel fele ettől a gyártótól származik. A következő időszakban évente több száz további új eszköz kerülhet a MÁV-csoporthoz, hiszen a folyamatban lévő pályáztatás során 10 éves időtartamra kiválasztandó szolgáltatónak alacsonyan kell tartania a járművei átlagéletkorát. A Volánbusznak komoly tapasztalata van az elektromos autóbuszok üzemeltetésében, így ennek a folyamatnak a most bemutatott autóbusztípus is aktív részese lehet. De nemcsak az e-buszok, hanem az alacsony fogyasztású és károsanyag-kibocsátású, korszerű, de hagyományos meghajtású járművek is több ezer tonna kibocsátáscsökkenést jelentenek majd amellett, hogy a szolgáltatási színvonalat is tovább javítják.
Dr. Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta:
Az Electronell 18 az első magyar csuklós elektromos buszként máris bevonult a hazai járműgyártás történetébe. Az elektromos Credobusok bemutatását kiemelkedő tehetségű magyar buszfejlesztő mérnökök többéves munkája előzte meg. A több mint 1,5 milliárd forintos kutatás-fejlesztési projekt mindössze 400 millió forint támogatással valósult meg. Az Electronellek fejlesztése és gyártása is hazánkban történik, beleértve a legmagasabb hozzáadott értéket képviselő vezérlőrendszereket és szoftvereket. Meggyőződésünk, hogy ilyen termékek szükségesek ahhoz, hogy Magyarország a járműipari elektrifikáció nyertesei közé kerülhessen. Az eddig több mint 3000 buszt gyártó, Magyarországon piacvezető Kravtex-Kühne Csoport készen áll arra, hogy részt vegyen a hazai közösségi közlekedés elektrifikálásában.
Dr. Kormányos László, a MÁV-START Zrt. és a Volánbusz Zrt. műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese hozzátette:
2022-ben és 2023-ban 100 elektromos meghajtású jármű érkezett a Volánbuszhoz a fővárosi agglomerációba és hat vármegyeszékhelyre, 2025-ben pedig további 20 darab új e-buszt állítunk forgalomba hat kisebb településen. Hazai gyártású e-buszok is nagy sikerrel zöldítik flottánkat, illetve a Credobus Electronell szóló változatát eredményesen teszteltük idén júniusban Győrben, így joggal remélhetjük, hogy a közeljövőben a Kravtex-Kühne Csoport elektromos buszai is aktív részesei lehetnek a fenntartható közösségi közlekedés megteremtésének.
A Credobus Electronell 18-ról
A Fővárosi Autóbuszüzem által készített első magyar csuklós busz 1960-as bemutatása után 64 évvel a Credobus írja tovább a magyar csuklósbusz-történelmet. A 2024-ben Mosonmagyaróváron és Győrben gyártott új Credobus Electronell 18 az első magyar csuklós busz elektromos meghajtással.
Az Electronell 18 az áttörést jelentő műszaki innovációknak köszönhetően a legkönnyebbnek számít az acélvázas csuklós e-buszok között. A piacon megszokottnak számító 20-21 tonnával szemben a járműújdonság saját tömege nem haladja meg a 16 tonnát. Ezáltal a megcélzott 300 kilométeres hatótávhoz mintegy 25 százalékkal kisebb tömegű akkumulátorcsomagra van szükség. Az Electronell 18 várhatóan kategóriájának leghatékonyabb és leggazdaságosabban üzemeltethető autóbusza lesz.
A több mint 1,5 milliárd forintos kutatás-fejlesztési projekt eredményeként megszületett típus rendkívül magas hazai hozzáadott értékkel rendelkezik. A Kravtex-Kühne Csoport önállóan, generálpartner nélkül hajtotta végre a fejlesztést, a kiemelt rendszerintegrációs és szoftverfejlesztési feladatok is Magyarországon valósultak meg.
A cégcsoport saját gyártmánya az önhordó vázszerkezet mellett szinte valamennyi fém alkatrész is, beleértve a futómű-felfüggesztéseket. Az Electronellhez közel 100 magyar kis- és középvállalkozás kapcsolódik gyártmányaival, továbbá olyan meghatározó hazai vállalatok és foglalkoztatók is szállítanak hozzá komponenseket, mint a Rába, a Knorr-Bremse, a Metal 99, az OROSházaGLAS, a Hirschler Üvegipari Vállalkozás, a König, a Graboplast és a Semperform.
Az e-buszok sorozatgyártásának megkezdése közel 500 magyar munkahely megőrzéséhez járul hozzá közvetlenül, és 100 magyar beszállító számára jelent megrendelést.